Kabdebon János : Fában az erd?

Elmélkedések a hitr?l

   Az én hitem te vagy.

Az én hitem a te hited.

Számomra pontosan annyira létezel, amennyire elhiteteted velem, létezel. Pontosan annyira hiszek magamban, amennyire elhiszem magamról, létezem. Mások számára pontosan annyira létezem, amennyire elhitetem velük a létezésem. Aki nem tud, rólam annak nem létezem, ez ennyire egyszer?. Ez pont olyan mikor találsz az erd?ben egy magot, ami egy fa alatt hever.

Hazaviszed.

Nem csak fizikálisan, hanem a lelkedben, tudatodban is viszed. Úgy gondolod ez annak a fának a magja, amelyik alól felszedted és hiszel benne, hazaviszed magadnak a fát. Ha mersz nagyot álmodni, akkor azt gondolod, hazaviszed az erd?t ezzel a maggal és hiszel abban, valahányszor ránézel erre a fára, ami ebb?l a magból kelt, látni fogod az erd?d.

Elülteted. Kimész az udvarra, ásol egy kisebb gödröt és belehelyezed a magot.

Lelki szemeidben ezt sokkal hamarabb elülteted, mert ebben a magban benne van hited és az akaratod. Teremteni akarsz.

Többet, mint ez a mag.

Látni akarod az erd?t a magban. A hitedet is elülteted és várod mi lesz bel?le.

Napra nap rágondolsz milyen erd? lesz bel?le, egyre szebb és nagyobb sugárzóbb erd? jelenik meg a tudatodban, illatok hangok kapnak testet benned, ami majd ezzel a fával együtt megszületik. Mikor megjelennek az els? hajtások, er?södik a hited és a felel?sséged egyszerre.

Már nem várakozol, hanem vágyakozol.

Nem csodálod, hanem elvárod t?le, hogy küzdjön meg a betegségekkel és az idegen föld minden kihívásával.

Teszel is érte.

Locsolod, vigyázod, és minden reggel kimész hozzá.

A barátaiddal megosztod az élményt, a hited átszivárog beléjük, hétvégenként ?k is megnézik egy-egy találkozónál, megkérdik, hogy van az erd?d, hiszel-e még benne.

Aztán az egyik azt kéri, adj neki egy magot, ha majd gyümölcsöt terem.

Nem fát szeretne t?led, hanem a hited szeretné.

Persze hogy adsz.

Szereted ezt az érzést, egyrészt hogy adhatsz másrészt, amit teszel az jó, hiszen mások is szeretnének abból, amiben te hiszel.

A magból lassan csemete lesz és az öröm a vágyakozás némi dics?séggel párosul, hiszen egyre közelebb vagy a hited megvalósulásához.

A hitb?l tudás, az álomból valóság kezd lenni. Többen is kérnek magot, mert a barátaid elmondják, milyen szépet láttál, mennyire er?sen hiszel a létezésében.

Aztán egyszerre csak észreveszed, hogy a csemete nem felfelé n?, hanem inkább terebélyesedik, nem törzsb?l vastagszik, hanem oldalirányban hoz újabb és újabb hajtásokat. Még hiszed, hogy lehet ebb?l erd?, hiszen láttad a fát és alatta ezt a magot, nem lehet más!

Aztán mikor az egyik barátod megjegyzi milyen érdekes lesz ez a fa és, hogy fák egészen másképp n?nek az ? tudomása szerint, dilemmába kerülsz.

Mit is mondhatnál?

Talán állj ki a fa mellett és bizonygasd neki: Nem…ez biztos, hogy egy erd? lesz, mert te láttad a fát és az maga volt az erd?. Ez alatt a fa alatt találtad a magot. Majd meglátja a barátod, a dolgok a helyére kerülnek, de érzed az erd?be vetett hite megrendült s vele együtt a tiéd is.

Magyarázkodni kezdesz, és magad is nehezen azonosulsz azzal a tudattal, hogy ez nem az, amiben hittél. A barátaid, akik magot kértek kínosan magyarázkodnak, ne haragudj, de ebb?l ?k nem kérnek, nem lehetne, hogy hozz egy másik magot, ami tényleg attól a fától van. De te már nem tudod melyik fa volt az, amelyik alatt ezt a magot találtad. Bár hozhatnál bármilyen fa alól bármilyen magot, de érzed, soha nem bíznál benne, ez valóban az a mag, amiben benne van az erd?d.

Az már egy másik erd?.

Hited egyre bomlik napra nap, amikor tekinteted az udvar abban a sarkában áll meg pihenni, ahol a csenevész bokor kuporog. 

Néha legszívesebben kiirtanád ezt a nyamvadt kis semmit, ami nem volt képes fává n?ni.

Na jó, ne legyen erd?, csak egy kis fa, vagy legalább lenne benne valami fás, de nincs.

Aztán a második tavasszal virágokat hoz gyönyör? aranysárga virágokat, s?t ?sszel is megjelenik rajta valami barkaszer?ség. Alulról sarjakat hoz, amik makacsul kapaszkodnak a földbe, hiába vágod ketté a gyökérnél, a másik évben bár pár méterre az els?t?l már egy másik bokor terjeng.

Valahogy nincs szíved kivágni. Ã??sszel is, tavasszal is szép.  A barátaid óvatos kíváncsisággal figyelik, vajon mit kezdesz ezzel a becsapott állapottal.

Már nem bánod mit gondolnak, újra a bokor felé fordulsz, és csöndben várod az els? termést, hiszen emlékszel milyen volt a mag, amit a földbe ültettél.

Aztán ?sszel, egy összejövetel alkalmával az asztalra teszel egy tál mogyorót, amit a bokor adott neked.

Büszke vagy és elégedett.

Jöv?re ebb?l lesz a sövényed, ami elválasztja az udvart.

S?t öreg korodra ebb?l fogsz majd magadnak görbebotot faragni.

Ez a hit.

Így nevelünk gyereket.

Így megyünk csatába, így fekszünk és kelünk.

Így tanulunk abból, ami körülvesz.

Így tervezünk és halunk.

Mindenki az erd?ben hisz és keresi a fában az erd?t, de nem látja egy bokorban.

A hit ott lebeg minden él?ben, és holtban.

Ha nem így lenne, nem létezne ez a világ.

Ahogyan nem is létezik.

Ezt az egészet én találtam ki.

Ez az én mogyoróbokrom.

De ha akarod, adok neked magot.

Vigyázz, mert ebben benne van az erd?!

 

Legutóbb szerkesztette - Kabdebon János
Szerző Kabdebon János 31 Írás
Szép napot. Mit is irjak ide. rülök ha olvastok. Gyerek korom óta irok, bár nem tudom, hogy ez erény vagy szégyen. Több helyen is publikáltam, alapítótagja voltam az ÃÅj Bekezdés alkotócsoportnak. Foglalkozásomat tekintve keramikus, és ornamentika tervező vagyok, és bármi amit éppen kedvem van megtanulni. Szeretem az alkotás minden formáját. Remélem megtaláljuk a közös hangot.Szép napot!