Bizarr színkavalkádba merülve
úsztak az id?tlen arcvonások,
a létre másik létb?l tekintve
nevettek a küls? valóságon.
Két dimenzió több mint a három,
gondolta a síkba zárt agyvel?,
ám a téren kívül alig látott,
honnan orvul dezertált az id?.
S mikor felcsaptak a narancs lángok,
a h?t arca alig érezte meg,
olvadt a festék, hamvadt a vászon,
s csendesen porladt el a fakeret…
Úgy hamuvá a finom vonások,
hogy bizton hitték: ismerik a valóságot.