Kabdebon János : Álomkoldus

Hát ki ?? Egy vásáros, egy macskajancsi, egy éhenkórász, egy sátoros…

 

Hogy is kezd?dött?

Igen azon a délutánon, amikor el?ször meglátta az antillákbeli négert.

Magas volt és férfi.

Abban az értelemben, ahogy elképzelte isten szemében a férfit.

Azel?tt ilyet csak az állatkertben látott, amikor szembenézett a hímgorillával. Benne látta azt a hihetetlen ?ser?t, ami szinte végighasította.

Mumusz, így hívták.

Rögvest a humuszra asszociált.  A földet jutatta eszébe a néger férfi barna teste és az arányos izomzata.

Szeretett volna ilyen férfi lenni.

De ?t más féle anyagból gyúrták.

Aztán mégis megtalálta magában azt, amit ez az ?ser?b?l gyúrt férfi képviselt a szemében.

Amikor Mumusz el?vett egy hatalmas afrikai dobot és széles tenyerével ütni kezdte, tudta miért jött.

A dobok hangján keresztül megérezte magában a férfit.

Akkor lett fazekas.

A dobokért.

 

Csomagolt.

Egy kaspó, egy kancsó. Ez a bögre pont ide fér.

Módszeresen és pontosan dolgozott. 

Rutinból ráérzett már hogyan mit kell egymásra rakni, hogy ne törjenek a dolgok, és ne hallja egy-egy nagyobb zökken?nél a törött cserép fals hangját.

Maximálisan kitöltötte a teret a ládában.

Hat láda.

Kb. még kett? és benn lesz minden.

Plusz az asztal a székek a sátor és a család.

Nem mennek messzire csak pár kilométerre.

Fél nyolcra oda is érnek.

– Jó napot kívánok! A tizenkettedikei rendezvényre szeretnék jelentkezni… Keramikus.

(Rühelte ezt a szót, mindig a nyakatekert összemacsingolt agyag kreálmányok jutottak eszébe, amit a tévén keresztül magyarázott a m?ért? és m?vész egyaránt, hogy megértse a közönség mir?l is szól az alkotás.)

– Fazekas. – javított.

A telefonban egy hétköznapi, unott hang csengett vissza.

– Emlékszem magára. Persze jöjjön csak. Négyezer a helypénz.

 

Jólesett neki, hogy emlékeztek rá.

Most, hogy visszatért a nagyvárosból, ahol valaki volt.

M?ért?k és „szakért?k" vizsgálták a mintáit, bólogattak vagy hüppögtek.

A f?városban számított kicsoda.

Bizonyos rétegek számba vették, egyfajta kuriózumként említették a nevét és a mintáit, amiket tervezett.

Volt valaki.

De ? választott és inkább a családot választotta.

Az asszony úgy jött az életében, ahogyan sosem várta és tervezhette volna.

Csak betoppant és vitt mindent.

?feladta a karrierét és a hírét azért, hogy ne legyen magányos.

Akkoriban ez nem t?nt túl kockázatosnak, de mára már nagyon is konkrét veszedelem fenyegette.

Ilyen profán dolgok, mint a megélhetés.

A havi számlák ott virítottak a h?t?mágnes alatt.

Az adóhatóság szerint is tartozik.

Szorul a hurok.

Mikor a végrehajtó megjelent érezte, nincs tovább.

Az ? portáján nem történhet ilyesmi!

Cinikusan megvillant a fejében, így jár, aki a családot választja.

No meg a tisztességet.

A mai világban nincsenek ártatlanok.

Mindenki lop, csal és hazudik.

Embertelen és kegyetlen.

A végrehajtó szemében is ilyesfajta kegyetlenséget látott.

Bosszantotta, hogy eleve azt feltételezi róla ez az ember, hogy ? lop.

Meglopja az államot.

Mióta a világra jött nem tudta beilleszteni ezt a szót: Állam.

Most ez az ember itt az állam.

Pökhendi lenéz? és kevély.

Igazolvány mögé bújik, de ? látja, hogy fél.

Ketten vannak.

Betörnek sunyi módon a portájára, bejönnek a lakásába, a pofájába tolják az igazolványt és máris elvehetnek mindent.

Lefoglaltak.

Hiába magyarázta, hogy ez egy félreértés, el lett írva, téves adatokat kaptak.

Papír a papír ellen.

– Nincs papír? Akkor foglalunk, kérem. Mért nem intézkedtek?

Mert éppen szültünk és el voltunk foglalva a világra jövetellel.

Az államot nem érdekli a szülés.

Elfoglalták az otthonát.

Kés?bb mikor tisztázódott a dolog, se tudta megbocsátani az Államnak hogy ilyen tiszteletlenül bánt vele, hogy kis híján az utcára lökte, kisemmizte a lelkét, porig alázta a becsületét.

 

Beládázott, bepakolta a sátrat és a családot.

Az autó, ami nem is az övé, hanem a kett?jüké.

A családé és a banké.

A mi autónk.

Ismer?s volt neki a táj, a város a vár.

Ahogy a hátsó bejárathoz gurult, már ott sorakoztak a vásárosok autói.

Sorban álltak, ahogyan kell.

Korrajz és státusz.

Az ott egy lepukkant Nissan.

Látszott, régi nyugati mosott játékokat árul.

A kombi hátuljából éppen egy hatalmas lila béka vigyorgott rá.

Vérbeli búcsús.

Ma itt, holnap ott árulja a bálás játékokat, amiket a „nyugati" gyerekek már a kukába dobtak.  A csomagtartó tetején vasvázas sátor, nem ilyen sörsátor, hanem összecsukható, vérprofi varázslat.

Szétnyitja, leponyvázza és már pakolhatja is az árut.

Neki félóra alatt áll a stand.

Amott egy mikrobusz.

Biztos ékszeres, vagy ruhás. Inkább ruhás.

Az ékszeres néha csak egy kis b?rönddel jön és egy összecsukható asztallal.

Ráteszi az asztalra a b?röndöt, szétnyitja és kész.

Az ékszeres jó biznisz. Sok haszon van rajta és nincs vele gond.

Abban a kis autóban, ami majd meg szakad biztos, hogy kavicsos meg bizsus.

Na, az nagy meló!

Két órába is beletelik, mire kipakolnak. 

Tele van a szerencsétlen kisautó.

De hát keveset fogyaszt.

Kiszállt az autóból és elindult megkeresni a szervez?t.

Lentre teszik ?ket az árokba.

Várárok. Hatalmas placc tele székekkel és egy hatalmas színpad, amin már dolgoznak.

Kábel ide, kábel oda.

„Mikrofonpróba! Józsi egy…kett?…hrom…hehe … mit mondjak!"

Egy fagylaltárushoz siet, aki ráérve cigarettázik és beszélget egy látszólag fontos tartásban álló hölggyel.

Nagy beszélgetésben vannak.

– Elnézést… Jó reggelt kívánok. Érdekl?dni szeretnék, kivel egyeztethetnék, hova pakoljunk ki.

A fontos hölgy magára mutat, aztán tovább beszélget a fagylaltossal.

Nesze neked!

Egyszer?en keresztülnéz rajta, szóra se méltatja az el?bb is csak magára mutatott. Azt se mondta várjon, egy pillanat.

Ácsorog egy darabig, közben azon jár az esze, egyáltalán, hogy került ? ide!

Itt ácsorog, mint egy hülye gyerek, ez a hölgy alig lehet huszonöt és még csak annyira sem fordult felé, hogy bemutatkozhasson.

Nem érti.

Pedig dehogynem érti.

Hát ki ??

Egy vásáros, egy macskajancsi, egy éhenkórász, egy sátoros.

Nem állnak vele szóba!

Képzeletben eljátszik a gondolattal.

– Ne haragudjon kezitcsókolom, én nagy ember vagyok. Nekem kiállításaim voltak, én díjat nyertem az alkotásaimmal, engem beválogattak… én a f?városban egy elismert ornamentikus voltam. Az én dolgaim még a parlamentben is ott vannak. Engem müvészettörténészek bíráltak és véleményeztek. Én megérdemlem, hogy szóba álljon velem kedves fiatal hölgyem.

Én nem vagyok egy senki! Nem vagyok alacsonyabb egy fagylaltosnál, félre tetszik érteni.

Mi beszéltünk telefonon és azt tetszett mondani, hogy emlékezni tetszik rám! –

Ácsorog addig is tétován félszegen, míg ott pörög a szó.

Aztán felmegy a pumpa, de uralkodik magán.

– Ne tessék haragudni csak ott állunk sorba még jópáran, és nem tudjuk hova vagyunk beosztva.

A kis hölgy pofát vág.

Megigazítja a hóna alá csapott mindent tudó mappáját, és kellemetlen léptekkel elindul a kocsisor felé.

Végül csak sikerül beosztania ?ket egyenként, ahogy érkeztek.

A hely fontos.

Egy vásáron nem mindegy hova teszik az embert.

El?re, hátra vagy középre.

Az els?knek a legjobb.

 A vásárlók gyakran azt veszik meg, amit legel?ször látnak.

Még ha ott is hagyják els?re, gyakran visszatérnek.

Az utolsónak sem rossz, ha hosszú az árus sor, mert ott meg már fáradt és zavarodott a vev?, könnyen feladja a válogatást.

Kis rábeszéléssel megveszi a portékát.

Középen mindegy hol van az ember. Ott dolgozni kell az árusnak.

Beszéltetni a vev?t kipuhatolni mi kell neki.

Még az sem mindegy a színpad milyen messze van.

A m?sor elveszi a fegyelmet.

Arról nem is beszélve, hogy pár órán belül olyan fejfájás lesz, hogy bele?rül a zajtól.

A vásárosnak nem m?sor van, hanem zaj.

A vásáros másképp lát és hall.

Neki ez egy aréna is lehet, ahol ? küzd és hajt a gy?zelemért.

Hogy mi a gy?zelem?

Ki tudja fizetni a számlát, az autójából egy darabot.

Elviheti a feleségét egy sütire, vesz a gyereknek egy játékot.

A vásár harc.

Gyakran egymással is, kimondatlanul.

Lapos pillantások, amikor a szomszédnál vesznek valamit.

A fájrontban tapogatódzó kérdések, mennyi jött be.

Ki-ki a mag módján harcol.

Az ? fajtája más.

A kézm?ves is más és a keresked? is.

A keresked?, aki itt pakol ki, csak a bevételre hajt.

Nem megvetend?.

Álmokat sz?, tervei vannak és élni akar, mint mindenki más.

Gyakran többszázezer forintos árukészlettel mozog, és mégis inkább magától veszi el a pénzt, csak áruja legyen.

Mindenki lenézi az alját a „búcsúsokat", akik gagyi m?anyaggal kereskednek, a kínaiból élnek.

Pedig ?k állnak kinn a napon, a sárban, a hóban egész nap.

Honnan lehet megismerni, ha nem a stand el?tt piszmog éppen?

Az övtáska.

Az övtáska, ami már kopott, elny?tt és agyonfogdosott, elmaradhatatlan kelléke a búcsúsnak. Abban van a bevétel a soha meg nem írt számlatömb.

Ha jön az ellen?r.

Ha jön, elviszi a bevételt vagy még többet.

De van olyan, hogy nem visz semmit, mert a riadólánc m?ködik.

Ha gyanús emberkék jelennek meg azonnal körbeadják a szót és bizony az illetékesek üres zsebbel távoznak. 

Akik régi motorosok, azok már érzetre kiszagolják az ilyesmit.

?is egy ilyen régi motoros. – gondolta.

Itt kezdte az ipart.

Futott egy maratont és megint itt van.

Még csak erre a szar sörsátorra futja, ami toldott-foldott, nyeklik-csaklik de a kézm?vesek már megismerik.

?kézm?ves.

A kézm?ves más fajta.

Álomgyáros.

Álmodik valamit a m?helyében. Szeretgeti, dédelgetve formálja, rácsodálkozik, beszélget vele.

Vagy vérprofin nyomja az ipart, sablonokat gyárt, kutat újfajta ötletek után.

Ã??k is kézm?vesek.

Ezerszámra jön a kezük alól a sorozatgyártott álom.

A tuti álom, a biztos befutó.

Álomgyárosok és álomkoldusok.

– Tessék, tessék, vegyék meg álmaimat. Nézzék ezt, milyen szép álom.

Milyen kecses és szép.

– Milyen jól áll önnek ez a szín! Látja, ez úgy van tervezve, hogy itt ne feszüljön.

– Ha ezt veszi, akkor többet nem kell a m?anyag!

– Igen, a hálószobában is felakaszthatja. Természetesen gyógyító ereje van.

Igen, ön kos!?

Na, látja ez pont a Mars bolygóra van hangolva!"

 

Az egyedi termék nagy rizikó.

Ritkán talál az ember egyedi dolgokat.

?is egyedi termékeket gyárt.

Különc.

Mindig is az volt, de sosem foglalkozott vele és csak akkor vette észre, ha egy ilyen vásárban kipakolt, mint ez itt.

Egyedi darabok, megismételhetetlen álmok.

Az ? álmai.

Azért álmodja ?ket, mert nem tud nélkülük létezni.

Mindenki álmodik, de csak kevesen teremtenek.

Csak kevesen kapnak tehetséget hozzá, hogy álmaikat formába önthessék.

Kivételesnek érezhette volna magát, ha nem kellene árulnia.

A vásár mindig a helyére tette, ahová a világ beillesztette.

Álomkoldus.

Néha megfordult a fejében, hogy ? egy m?vész, hiszen templomok kérték fel, készítsen vázákat. Tervezze meg a szakrális szempontokat, figyelembe véve a mintáit.

Az egyik ilyen kiállítása is egy templomban volt.

Amikor belépett az egyik legszebb darabja volt a f?helyen.

Mérhetetlen büszkeség öntötte el és egy életre beleivódott a pillanat, amikor meglátta az anyja szemében a könnycseppet.

Az anyai büszkeség könnycseppjét.

Mindaz az álmodozás, amit az ember egy kicsit örököl a szüleit?l és amit a szül? is beleálmodik a gyermekébe, mindaz megtestesülni látszott ezekben a könnycseppekben.

Abban a pillanatban összeért az ég a földdel, s az anya a gyermekével.

Minden passzolt, kivéve a sörsátor rúdjait, ami az istennek sem akart összeállni.

Az izzadtság belecsorgott a szemébe, ahogy lassan er?szakosan feljött a nap.

Szinte marta a b?rét és könnyeket csalt a szemébe.

Másféle könnyeket.

Az ember egy ilyen helyzetben leszegi a fejét és teszi a dolgát.

Az élet egy nagy libikóka, hol fenn, hol lenn.

Minél magasabbra törsz, annál jobban elfelejted, mekkorát eshetsz onnan.

– Fel kell állni! – mondogatta magában.

– Ennek a sátornak is fel kell állni!

Aztán végre rövid huzavona után állt a kétezres sörsátor.

Az asztalt is összevágta ripsz-ropsz.

Még a múlt héten eszkábálta a majd háromméteres lapot.

Kettévágta és szerelhet?vé tette úgy, hogy a kocsiban is elférjen.

Gyorsan leterítették és már pakolták is a portékát.

A szeme sarkában látta, hogy közvetlenül mellette is kerámiákat pakolnak, de nem izgatta magát.

Minden nagykép?ség nélkül tudta magáról hogy senki nem konkurál vele.

Amit ? csinál, azt épesz? ember nem teszi.

Ennyi munkát, ilyen áron senki nem fog készíteni.

Legtöbbször sima vázákkal és kancsókkal találkozott.

A legtöbb fazekas nem tud rajzolni, viszont gyönyör?en korongoznak, és inkább a színekkel játszanak.

A máz szikrázó fényében kihunynak az álmok.

?csak belülr?l mázazott, kívülr?l metszette az agyagot és festette is.

Ennyi munkát szinte lehetetlen reális áron eladni.

De ez csöppet sem érdekelte.

Gyakran azért járt ki, hogy halásszon és nem azért, hogy mindent eladjon.

Névjegyeket osztogatott beszélgetett. Sokan kíváncsiak egy ?rültre, és ha nem is vesznek semmit, gyakran személyesen megkeresték azért, hogy megvalósíthassa az ? álmaikat is.

Ebben volt az ? titka.

Ráérzett az álmodozó emberekre, kihalászta az embertömegb?l és megfogta ?ket.

A pillanat, ahogyan megpillanthatták azt, amit szerettek volna látni, mindent megért.

Körülnézett a standján, még igazított egyet-kett?t a dolgain.

A színpadon megkezd?dött a m?sor.

Showtime!

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.07.16. @ 10:31 :: Adminguru
Szerző Kabdebon János 37 Írás
Szép napot! Mit is írjak ide. Örülök ha olvastok. Gyermek korom óta írok, bár nem tudom, hogy ez erény vagy szégyen. Több helyen is publikáltam, alapítótagja voltam az Új Bekezdés alkotócsoportnak. Foglalkozásomat tekintve keramikus, és ornamentika tervező vagyok, és bármi amit éppen kedvem van megtanulni. Szeretem az alkotás minden formáját. Remélem megtaláljuk a közös hangot.Szép napot!