Nem az a fajta vagyok, akinek csontjai meg?riztetnek,
vagy akiért a jöv? majd sírni fog, hogy az id?
nem mentette meg, s már csupán csonthalom.
Nem én leszek a vér, vagy akár a szavak
terén követend? bálvány a jöv? számára,
s nem annyian fognak gy?lölni, ahányan szeretnek.
Nem leszek egy a megbabonázó hangok közül,
ki az árnyak közt a magányos ifjúsághoz suttog,
valami homályos szépséghez, mi fel-fel t?nik álmaimban.
Nem is leszek a keser?ek vigasztalója,
vagy a megalázottaké, vagy azoké, kiket
egész életükön át a harag f?t, mert elárultattak.
Nem, nem leszek én semmi, ami hasznos maradna,
s mikor meghalok, magammal együtt meghalok.
Csupán elvétve, üres óráiban olvas majd engem,
álcában elrejt?zve mindenki s önmaga el?l,
kíváncsian, ?, sorstársam, ki sejteni meri, a költészet
micsoda remek álruha egy egész életen át.
EREDETI PORTUGÁL SZÖVEG:
POST-SCRIPTUM
Não sou daqueles cujos ossos se guardam,
nem sequer sou dos que os vindouros lamentam
não hajam sido guardados a tempo de ser ossos.
Igualmente não sou dos que serão estandartes
em lutas de sangue ou de palavras,
por uns odiados quanto me amem outros.
Não sou sequer dos que são voz de encanto,
ciciando na penumbra ao jovem solitário,
a beleza vaga que em seus sonhos houver.
Nem serei ao menos consolação dos tristes,
dos humilhados, dos que fervem raivas
de uma vida inteira pouco a pouco traída.
Não, não serei nada do que fica ou serve,
e morrerei, quando morrer, comigo.
Só muito a medo, a horas mortas, me lerá,
de todos e de si se disfarçando,
curioso, aquel' que aceita suspeitar
quanto mesmo a poesia ainda é disfarce da vida.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:48 :: Kántás Balázs
