Kérem, engem nem befolyásoltak a rend?r urak, nem próbáltak meg fizikai és pszichikai nyomást gyakorolni rám az intézkedés foganatosítása és a kihallgatás során. Ítél?képességem teljes sértetlenségében tettem beismer? vallomást. Vagy inkább úgy mondanám: eleget tettem polgári kötelességemnek. A feleségem életére esküszöm! Nem hisz nekem, bíró úr? Pedig magamtól jelentkeztem a rend?rségen is, engem nem kellett bekísérni, kérem alássan. Hogy miért vitt be mégis a rend?rautó? Egyszer?: mert úgy gyorsabb. A vitéz rend?r urak látván, hogy hajlott korú vagyok, felajánlották, befuvaroznak szolgálati járgányukon. A kezemre is csak azért tettek bilincset, mert megkértem ?ket. Megsajnáltam szegény rend?rt, amikor láttam, hogy ülés közben mennyire rontja a becses és tekintélyes hátsó felét a farzsebében lapuló dupla karperec. Felajánlottam, hogy majd én viszem a bilincset, hiszen nem foglaltak a kezeim. Az ember úgy segít, ahogy tud.
Aztán, ahogy az intézkedést foganatosították, s a bizonyítási eljárás kezdetét vette, egyre kedvesebben bántak velem a rend?r urak. A fogam is csak azért tört ki, mert már nagyon szuvas volt. Hogy pont akkor jött el az ideje, amikor példás polgárként tiszteletem jeléül megcsókoltam a nagy nehezen beszerzett új, gyönyör? és márkás, “Rongálunk és tépünk!” feliratú (Kínában fényezett) rend?rautó tetejét, arról senki nem tehet. Egyszer?en nem bírtam neki ellenállni. Más a földet csókolja meg, amikor leszáll a repül?gépr?l. Én mégiscsak tisztább felületet választottam… Hogy a csókkal egyid?ben miért hasadt ki a szám széle is? Na látják, ez az, amit én sem értek. De hát történnek néha megmagyarázhatatlan dolgok. Maguk is bizonyára hallottak már nulladik típusú találkozásokról, meg X-aktákról. Nincs ebben semmi rendkívüli. Egyébként mindenre van magyarázat, csak meg kell ismerni azt. Még a magyarázatra is van magyarázat. Néha több is, mint kellene… Az orrcsontom pedig úgy tört el, hogy véletlenül bevertem “szemtengelyemet” a rend?rautó plafonjába, mikor az egyik vitéz úr el?zékenyen besegített az autóba. Ezúton is felhívom parlamenti képvisel?m figyelmét, hogy terjesszen be egy törvénytervezetet arra vonatkozóan, hogy a rend?rséget kabriókkal lássák el, a hozzám hasonló bilincselt kez? vendégek beszállását megkönynyítend?.
Szóval ott tartottam, hogy bekísértek a vitéz urak a rend?rségre. Az úton nagyon kellemesen elcsevegtünk. Anyámat is csak azért emlegette a mellettem ül?, hátravetett sapkájú, sz?rös mellig kigombolkozott, folyton szotyizó vitéz úr, mert kedves akart lenni, valamivel el kellett üssük az id?t, amíg az ?rsre érkeztünk.
Azt már az úton megbeszéltük, hogy teljesen ártatlan vagyok. Az a pénztárca is véletlenül került hozzám. Azt hittem, hogy az enyém. A tévedésre még akkor sem jöttem rá, amikor láttam, hogy pénz is van benne. Az enyémben is volt, csak éppen nem a belsejében, hanem a szótári elnevezésében. Amikor a személyi igazolványról egy ismeretlen férfi képe nézett velem farkasszemet, kezdtem furcsállni a dolgot. Éppen a talált tárgyak osztálya felé siettem, amikor összefutottam a kedves rend?r urakkal. Így esett meg, hogy felvettek autójukba, hogy ne kelljen gyalogolnom. Többé ne lásson az asszony, ha nem így történt. Vagy inkább én ne lássam ?t soha többé, ha erkölcsös és vallásos nevelésem ellen merényletet elkövetve hazudok a bíró úrnak. Tudják, én nem szoktam felel?tlenül nyilatkozni, fogadkozni. Minden kijelentésemért vállalom a felel?sséget. Még akkor is, ha többé nem láthatom az asszonyt. Csak ne vakság miatt…
Tehát miután bekísértek a vitéz rend?r urak, kötetlen beszélgetésbe kezdtünk, err?l is, arról is. Kötve hiszem, hogy valamilyen hátsó szándéktól vezérelve kérdezték meg t?lem, hogy ha pénztárcám színe teljesen más, mint a nálam talált tárca színe, hogy sikerült azt hinnem, hogy az enyém. Elmagyaráztam, hogy sajnos én nagyon hiszékeny ember vagyok, s ennek már sokszor kárát láttam. Nem tehetek arról, hogy olyan könny? engem becsapni. Most is elhittem, hogy az az én pénztárcám. Tehát végülis én vagyok az áldozat, engem akartak átverni. Inkább azt kellene a vitéz rend?r uraknak megvizsgálniuk, hogy nem-e áll fenn a szándékosság gyanúja ebben az esetben? Lehet, hogy a pénztárca tulajdonosa szándékosan akarta elhitetni velem, hogy az az én bugyellárisom, s el?re megfontolt szándékkal, rosszhiszem?en meg akart téveszteni. Mert kérem ezekt?l a tisztességeseknek kikiáltott polgároktól minden kitelik, kérem alássan. A végén még belerángatnak valami törvénytelen és erkölcstelen disznóságba. Az én feddhetetlen múltammal, kérem, ez kész katasztrófa. Hogy fogok én ezek után emelt f?vel az utcára menni? Hallatlan, mennyi szélhámos szaladgál a városban!
A rend?rség adatbankjába is azért kerültek be az adataim, mert minél több hozzám hasonló polgárra lenne szüksége a társadalomnak. S ha már az adatbank is bank, csak kamatozik valamit a személyi lapom. Az erkölcsi kamatlábak a rend?rségi adatbankban a legmagasabbak.
Ja, hogy a pénztárca a magáé volt, bíró úr. Akkor nem véletlenül volt olyan ismer?s az arca. Vissza is vonom az el?bbi állításaimat: a szándékosság kizárva, hiszen a bíró úr egy igen tiszteletreméltó tagja társadalmunknak, soha nem élne vissza a hozzám hasonló ártatlan polgárok bizalmával. A pénztárca minden bizonnyal véletlenül került hozzám. Nem kell elnézést kérnie, amiért nem tett meg mindent annak érdekében, hogy ez ne történjen meg. Higgye el, bárkivel el?fordulhat, kár szégyenkeznie. Na jó, egye fene, ha mindenáron ragaszkodik ahhoz, hogy bocsánatot kérjen, tegye meg. Megbocsájtok. Nincs harag. Ha összefutunk, kárpótlásul fizet majd nekem egy sört. Vagy meghív ebédelni… Engedelmével most már igencsak elmennék, mert bármennyire is élvezem az önök határtalan vendégszeretetét, nem élhetek vissza helyzetemmel. Úriember vagyok, kérem. De ezt nyilván nem is kell említenem, hiszen bizonyára lerí rólam. Szerénységemet már nem is említem. Ez annyira köztudott, mint az, hogy én sose lopok. Ha idegen tárgyat találnak nálam, az mindig a körülmények szerencsétlen egybeesésének köszönhet?… Na de most már tényleg megyek, nem rabolom…, pardon, nem veszem tovább igénybe a drága idejüket. Elvégre épp elég dolguk van az igazi b?nöz?kkel is…
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 12:47 :: Tamási Attila