Valójában egyszínű sötétszürke, hosszú fülekkel és megszólalásig hasonlít a szamárra. Azért csak megszólalásig, mert a különbség végett a hangja más. Amúgy csak áll naphosszat a kertkapuban, várva hátha répát dugnak a szájába.
De ha ez megtörténik és netán még a füle tövét is megvakarják, hirtelen felélénkül, megrázza magát, és máris előttünk terem egy ficánkoló és rúgkapáló csíkos zebra, pont úgy ahogy a könyvekből és a természetfilmekből megszoktuk. Fújtatva és prüszkülve viharzik ki a szavannára, képzeletünket is magával ragadva.
Egész nap fel-alá rohangászik s csak azért áll meg néha az itatónál, hogy miután szomját oltotta, vitatkozhasson az okapival. Mert vitázni nagyon szeret, ha módja nyílik rá izgatottan borzolja a sörényét, fújtat, prüszköl, csíkos lábaival kalapál. A vita hevében aztán már ugrat és provokál, szóvicceket gyárt, netán kötekedik. Ha kell a legnagyobb képtelenséget állítja pusztán azért, hogy vitapartnerét kihozza a sodrából.
A múltkor például azt találta mondani, hogy az oroszlán tulajdonképpen egyáltalán nem ért a vadászathoz és még egy cseperedőfélben lévő tulok is képes túljárni az eszén. A hiéna meg persze azonnal szaladt jópontot szerezni, így szegény zebra egy hétig étlen-szomjan lapított egy sötét lyukban. Mikor végre el?merészkedett, remegtek a lábai a gyengeségtől. Ám alig telt el pár óra, az itatónál már ismét felpaprikázva győzködte az okapit a vízminőség romlásáról.
Egyszerre aztán ismét elszontyolodik és magába száll, majd amint hazafelé bandukolva a kertkapuhoz ér, megint a kopott, szürke szamár áll áll előttünk lehajtott fejjel, aki csak az alkalmat várja, hogy hálás lehessen egy simogatásért
Legutóbbi módosítás: 2019.09.17. @ 08:12 :: Magyar Csaba