– Az utcán pezsgőt bontanak, összeölelkeznek az emberek, táncolnak, dalolnak, nemzeti hősként ünnepli a nép. Mondana néhány szót, hogyan is történt?
– Ma reggel a megadott célpont fölött kioldottam az új bombát, és megsemmisítettem a hadiüzemet Hiraszakiban! Való igaz, hogy a környék is alaposan fölperzselődött, de ideje volt már ráijeszteni a japánokra.
– Állítólag ott még a nőket is kiképezték a háztól házig való harcra, felfegyverezték őket, ha más nem jutott, akkor bambuszlándzsával, és megtanították, hogyan kell robbanóanyaggal a derekukon a tank alá vetni magukat. Az egész háború alatt japánok még meg nem adták magukat.
– Most majd rákényszerülnek.
– A hírek szerint ez az új fegyver tizenötezer tonna robbanóanyagnak megfelelő energiával rendelkezett, vagyis páratlan volt a maga nemében.
– Ez így is van. Nem lehet összehasonlítani az eddig használt hagyományos fegyverekkel, már a sugárzása miatt sem, ami az alfa és béta részecskék, a gamma-sugárzás és a neutronok felszabadulásából adódik. A bomba még a föld felett robban, és a tűzlabda középpontjában több millió fok a h?mérséklet.
– Több millió?! Ennyit el sem lehet képzelni!
– Ez csak a tűzlabda abszolút központjára vonatkozik, körülötte körülbelül háromezer fok van. Mindenesetre egy ionizált sóhaj nem sok, annyi sem maradna a japánok imádva tisztelt császárából, ha a palotájára dobnánk egyet.
– Az előzetes felbecsülések szerint ilyen hőfok mellett milyen nagyságú területen pusztíthatott az általános tűzvész?
– Olyan tizenöt négyzetkilométeren, de a robbanás igen nagy nyomással jár, ami szintén jelentős kárt okoz.
– Akkor a halálos áldozatok száma… az idő rövidsége miatt ugyan lehetetlen tényleges adatot közölni, de nyilván léteznek előzetes felmérések. Ezek alapján hányan pusztulhattak el?
– Természetesen vannak megközelít? adataink, amelyek pontosságát a tények ismeretében most majd ellenőrizni fogjuk. Ugyanakkor a beavatkozás kísérleti jellege miatt akár hetekbe is beletelhet, amíg bármi adat közlésére kerül a sor. Ha pedig a sugárzás okozta ártalmakat is figyelembe vesszük, nyilván évekre lesz szükség, hogy a beavatkozás hatásfokáról pontos képet kapjunk.
– Mégis mennyi lehet hozzávet?legesen az áldozatok száma? Százezer, százötven?
– A második számjegy állhat közelebb a valósághoz.
– Vagyis több ezer élet néhány perc, és összesen százötvenezer néhány óra leforgása alatt! Ilyen mérvű pusztítás példátlan az egész emberiség történetében. Ennyi vér soha még egy ember kezéhez nem tapadt!
– Csak nem azt akarja mondani, hogy…!? Nézze, én a hazámat szolgálom. Berepül? pilóta vagyok. Erre képeztek ki, ezért kapom a fizetésemet. Parancsot teljesítettem. Az én feladatom abban állt, hogy a műszerfalat kezeljem. A célpont fölé érve a pulzáló piros gombot kellett megnyomnom a kell? pillanatban ahhoz, hogy az 5000 kilós bombát kioldjam. Tiszta ügy – szó szerint tiszta. Még hogy vér! A m?szerfalon egyetlen csöpp olajfoltot sem találna.
– Igen, természetesen, a modern technika… A szakértők szerint ez az új találmány a háború befejezését szolgálja, mert a japánoknak be kell látniuk, hogy vesztettek.
– És feltétel nélkül megadni magukat.
– Tudta tehát, milyen fontos megbízatást kell teljesítenie. Mit érzett, amikor megkapta az utasítást, felszállt, és elindult a célpont felé? Nem szorongott?
– Nem, a repülés maga nálam rutinmunka.
– Ez a nap azért más lehetett, mint a többi. Mire gondolt, amikor a gépével már az ég kékjét szelte?
– Természetesen arra, hogy pontosan betájoljam magam. Nem panaszkodhatok, jók a gépeink, meg lehet bízni bennük, de azért az ember, a szaktudás még így is alapvetően döntő tényező. Határozott parancsot kaptunk például, hogy ne támaszkodjunk csak a radarra. Ma persze több forgott kockán, mint máskor, és hatalmas stáb is drukkolt nekünk az irányító központban, a politikusainkról nem is beszélve.
– A felh?k felett mindig erősen tűz a nap, és onnan, a fényből különleges érzés a földre letekinteni. Minden olyan kicsinek, ártatlannak t?nik, mintha játéktárgy lenne. Nem járta át valami borzongató érzés? Hiszen tudta, mire készül.
– Nézze, én a légierők kötelékébe tartozom, nem lelki gyakorlatra küldtek fel a bombázóval. Különben teljesen tiszták voltak a látási viszonyok, ami nem okozott meglepetést, mert a három időjárást jelentő gép hamarabb érkezett Hiraszakiba, és el?re közölte velünk a felhők helyzetét, a h?mérsékletet, a szélsebességet. Ki kellett használni a szép napos id?t, ezért is keltünk ma útra. Az ellenség hajói csak úgy nyüzsögtek a kikötőben. Magabiztosak voltak, egyáltalán nem sejtették milyen üdvözletet küldök le mindjárt nekik.
– Mit tesz a háború… elgondolok egy ver?fényes reggelt, amikor kezdődik a nap. A gyerekek iskolába mennek…
– Azért egyet tisztázni kell: mégis ki kezdte az egészet? A japánok nem udvarias hajlongások közepette köszöntöttek be Pearly Portba. És ha már erről van szó, a mi gyerekeinkre egyáltalán nem gondol?
– De, természetesen, nem is ezt vitatom, csak ez az új fegyver, és ezek az ijesztő számok… Agyonégett emberek tízezrei…
– Nézze, a technika fejlődésével kétségtelenül javultak a hadászati eszközök. Misem természetesebb, minthogy megsokszorozódott a hatékonysági koefficiens – végtére is a haladás minden téren megmutatkozik. Ami pedig azt illeti, én elítélem a kegyetlenkedéseket. Intenzíven iszonyodom attól, amit a nácik csináltak a koncentrációs táboraikban: akasztgatások, kemencék, farkas-kutyák! Eszméletlenül piszkos hentesmunka! Nem csoda, ha kavarog t?le az ember gyomra. Igaz ugyan, hogy gépesítették a guillotine-t, vagyis volt némi m?szaki haladás a francia forradalom óta, de ez azért mégiscsak a kézművesség szintjén áll, és össze sem hasonlítható a mi magasabb rend? tudományos technikánkkal, bár tudjuk, hogy a németek is bőszen kísérleteztek. A mi bombánkat a világ legjobb tudósgárdája fejlesztette ki, a legragyogóbb elmék, gondolja csak meg! Azon kívül ezrek összehangolt, áldozatos munkájára volt szükség.
– Valóban. Igyekszem pontosan idézni az elnököt: „Ami ma történt, az a szervezett tudomány legnagyobb teljesítménye a történelemben.”
– Azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom, hogy a mai beavatkozás új mérföldkövet jelent a hadászat történetében, és ha meggondolja, ez még csak az első lépés. A fejlődés határai beláthatatlanok!
– Ezen az ellenség egy része már csak légnem? állapotban elmélkedhet, de önnek egészen más lehetett ott fenn a napsütésben, távol a célponttól.
– De még mennyire! Mint már említettem, az ember az objektum fölé száll, és a kell? pillanatban megnyomja azt a bizonyos pirosan pulzáló gombot. Elegáns, tiszta, értelmiségi, pontosabban magas m?szaki végzettséggel rendelkező emberhez méltó feladat. Természetesen ugyanez vonatkozik a földfelszín alatti harci eszközökre is: a tengeralattjárókon akár fehér köpenyben, glaszé kesztyűben is dolgozhatna az ember a műszerfal mellett. Az is komoly képzettséget kívánó, abszolút precíziós munka. Több kilométernyire se le, se föl nem hallatszik semmi jajveszékelés, halálhörgés. Nyugalom és csönd van. Egyedül a Föld, vagyis az emberek szintjén mocskos dolog a háború. A mi bombánk esetében a pilótának egyre nagyon kell vigyáznia, arra, hogy egy határozott, éles kanyarral azonnal a maximális sebességre kapcsoljon, mert nagyon hamar felszáll az káprázatos színekben gomolygó bolondgomba.
– Az abszolút gyilkos galóca!
– Hm… találó elnevezés! Tény az, hogy nemhiába dolgozták ki a tudósok a technológiát, a vezérkar meg a rajtaütés módját, mi pedig hetekig gyakoroltunk, mert minden a terv szerint haladt hihetetlen pontossággal. Még időben vissza is értem a támaszpontra, le se késtem az ebédet.
– És amikor a pusztításról értesült?
– A bajtársaimmal már a kantinban ültünk egy pohár whiskey mellett, és pont rágyújtottam az első, jól megérdemelt cigarettára, amikor a rádióbemondó leplezetlen büszkeséggel közölte, hogy Hiraszakiban megsemmisítő csapást mértünk az ellenségre.
*&*
Égetően perzseli az augusztusi nap a sztyeppe fűcsomócskáit, és száll, újabb felhőkben érkezve száll a por a lovak patái alól. A buzogányok reccsenve csapódnak be a koponyákba; a kardok suhogását elnyeli a hangzavar, az összeverődő fém pengése, a haldoklók hörgése, a lovak toporgása, és éles nyerítése. Izzadság, és sós íz? vérszag kering a levegőben, itt vitéziességé magasztosítva, ott reszkető félelembe burkolva. Az ösztönöké a játék, értelem itt fel nem fog semmit. Lendülnek a karok: hol védenek, hol döfnek, s a vandálok dicső serege napnyugtára már egyedül marad a nyeregben. A föld szomjasan issza be sűrű tócsákban az ellenség vérét, amely barnásan rászárad a letiport fűcsomókra.
“A faluba! A faluba!” – kurjant a vandálok vezére és lábától lovához kötözi az els? keze ügyébe kerül? hullát. Sodródik a test buckáról le, buckára fel s a vágás mentén kibuggyan a gyomra, kitépődik a bele és mint elárvult köldökzsinór húzódik bűzösen-porosan aszalódva a halálba merevedett ember oldalán.
A falu már gyerekjáték. Csak le kell szúrni a védtelen öregeket, a kicsiket, hogy zavartalanul gyámbászhassák az asszonyokat. “Na, gyere csak!” – üvölt a vezér gerjedelemtől kikerekedett szemmel egy lányra, aki az iszonyattól bénultan az ajtófélfába kapaszkodik. “Majd megtanítom én neked, mi a jó!” – ezzel vasmarkával maga elé rántja, megperdíti és fellöki. A lány rúg, kapálózik, visít, köp, harap. “Na jó, hát ha szépszerivel nem akarod, majd teszek én róla!” – ezzel hosszú haját csomóba markolva felemeli a fejét, és beveri a keményre döngölt földbe. Néhány vitéz röhögve állja körül és sorára vár. Bőrtömlőkben ital kerül elő s amikor hajnalban a végsőkig kimerülten, részegen d?lnek össze a vitézek, a lóhoz kötözött hulla belét kóbor kutya szaglássza.
Másnap munkához látnak a vitézek: amit csak tudnak összeszednek és négyszögeket hasítanak ki a lemeztelenített ellenség hátából. Egyetlen ügyes mozdulattal lerántják a b?rt, s magukkal viszik. Odahaza aztán a rabszolgák kif?zik, szárítgatják, tovább f?zik, míg puha nem lesz. Ebbe törlik majd a vitézek izzadt testüket, vért?l ázott kezüket.
Éjjel a vandál vezér érthetetlen álmot lát: hatalmas teremben csupa nagy hasú, szögletes fémpók mozog és fehér, majdnem átlátszó szálakat ereszt. A szálakat más-más fém-valamik puha, bolyhos anyaggá göngyölítik s az emberek a sok kis falból aláhulló es? után ezekbe törülköznek. ?pedig elbúcsúzik jegyet váltott mátkájától, felszáll valamilyen hatalmas, de mégis könny? fémmadár hátán, a leveg?ben kering, és rengeteg kis ház fölött patyolat tiszta ujjal, a sok-sok zöld és sárga fénypont között könnyedén megnyom egy pirosan pislákoló varázsszemet.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.17. @ 08:12 :: Arany Ágnes