A Dunán halkan
hullámzik az ének:
zagyva zenében sodródó
szemétszirének.
Nedves homlokára a híd
fényrongyot simít,
s egy száradó szelet
ruhánkra borul.
Kezeink közé
mosolynyi szó szorul
a padon.
Kett?nkbe szelídült
embervadon
a város.
Eltévedve ülünk:
térképét vesztett
halandópáros.
