SV : A szomjúhozó 1/4

Morgós felállt négy lábára, fejjel a derengés felé, neki indult a kijáratnak. Meg-megroggyantak lábai, estében kevés híján maga alá temette a mellette hasaló Sebzettet. Sebzett újra a másik pofájához nyomta az orrát, vele szuszogott, Morgós felhördült, a következ? kilégzéssel már fejével átütötte a kijáratnál feltornyosult hóakadályt. Bezúdult a friss, hideg leveg?, Sebzett teleszívta mellét az élet erejével, kirontott a barlangból, torkában felzendült az életöröm, hatalmasat rikkantott. Morgós nagyokat csapott mancsával a bokrok tetejére, a hó egybeállva esett a földre. A nagy test? állat törtetett át a gyér fák között, loholt utána a csapáson társa a hegylakó. Morgós egy nagy fa el?tt megállt, szembefordult nyeszlett követ?jével. Fenyeget?en felmordult. Sebzett értette a jelzést, nem ment közelebb, dideregve állt a hóban. A feléje áramló párából érezte, Morgós enni fog. Morgós mancsával benyúlt a fa odvába, karmaira akadt lépet kihúzta, falni kezdte. Sebzett közelített, enni akart ? is. Morgós jelezte, nem jár jól, ha nem vár. Morgós teletömte bend?jét mézzel, arrébb állt. Sebzett felmászott a fatörzsén az odúhoz. Belenyomta a kezét, kihúzta majd a ragacsos mézet lenyalta róla. Hamarosan úgy érezte, jóllakott. Riadtan kereste szemével Morgóst. Az már elindult a kitaposott havon, vissza a búvóhelyre. Sebzett ment utána a barlangba.

A hó úgy t?nt el lassan, fokozatosan, ahogyan a fények er?södtek, mennél szikrázóbb volt a napsütés, annál kevesebb a hó. Már kitarkállott itt-ott a zöld. Sebzett egyre könnyebben talált élelmet, de nem maradt el a társa mell?l.
Morgós egyre nehezebben mozgott. Lelógó hasa a földet súrolta.
Búvóhelyükön a medve fényes nappal lefeküdt. Sebzett mellé kuporodott. Morgós nyöszörgött. Sebzett megriadt, vinnyogni kezdett. Kihátrált az üregb?l, menekült. Kisvártatva visszamászott. Az anya mellett apró négylábúakat talált, kérd?n szagolt feléjük. Érezte orrában a friss vér szagát, érezte orrában az új táplálék illatát. Várt. Morgós egyen el?bb. Morgós orrával meglökdöste kicsinyeit, végig nyalogatta sikamlós kis testüket. Az új jövevények, a kicsinyke szuszogók hamar rátaláltak anyjuk eml?jére. Sebzett a hasán odacsúszott, orrát odadugta Morgós hasához. Érezte társa teste, megfeszül, érezte indulatát, hogy mancsával lecsapjon. Sebzett végignyalta az egyik újszülött testét. Morgós nem bánta. Sebzett elhúzódott, csak éjjel a hideg éjszaka dermedtségében vetette hátát a társához újra.

Csendült a hegy, pattantak a rügyek, folyt a havas lé, meger?södött a csermely, élettel teli zuhogott a hegyoldalon lefelé. Rajokban érkeztek a madarak, cikáztak, repdestek a kék ég alatt. Melegen sütött újra a Nap.
A bocsokat az anyjuk az orrával lökdöste ki a barlangból. A kis jövevények vinnyogva tették els? lépéseiket a kizsendül? f?ben. Bogarak, csigák másztak a bokrok gyenge hajtásain, négylábúak iramodtak neki az életnek.

Sebzett gyarapodott újra, er?södött a teste. Fel-felugrott hintázni a lehajló ágakra. Rikoltozott, fülelt, jön e válasz a hangjára. Csak a visszhang felelt. Ezen a tavaszon vált testben kifejletté. Gyakorta beleszagolt a leveg?be, nekiiramodott a hegyoldalnak, ha a szél orrához sodorta az ivarzó n?stények szagát. Kereste a párját, a szaporodási ösztöne hajtotta, nyugtalanná tette.

A tisztáson szarvas állt, torkából mély hangok zengtek, hívta párzásra a párját. Sebzett érezte a mindent betölt? illatot, odavonzotta a szag. Az agancsos rá sem hederített, lekötötte figyelmét fajtatársa közeledése. sszeakaszkodtak. Sebzett nem várta meg a harc kimenetelét. Nem az ? párjáért folyt a megmérk?zés. Sebzettnek nem volt párja a hegyen. Hiába volt a vérében a sürgetés a találkozásra, hiába a készenlét a pártalálásra. Nem jött újabb horda a hely felé, ahol Sebzett Morgóssal, a medvével, és annak a kölykeivel élt.
A bocsok az élet örömével bukfenceztek bele a barlangon kívül lév? világba, csúsztak, másztak, birkóztak egymással. A barlangban azután az anyjuk eml?jén enyhülést találtak szomjra, éhre.
Sebzett ifjúként még játszott velük, hagyta, hogy rámásszanak az apró szuszogók, velük hempergett a smaragdzöld f?ben. A medvebocsok elfogadták ?t társuknak a játékhoz, az élethez. A lenyugvó nap sugarainál másztak vissza a barlang sötétjébe, bújtak az anyjuk bozontos, er?s testéhez. A hajnali derengésben együtt másztak el? a világra, rágcsálták a zsenge hajtásokat, ették az apró csúszómászókat, együtt éltek. Morgós egyformán védte mindannyijukat, ha veszélyt észlelt, két lábra emelkedett, felmordult, fenyeget? mozdulatokat tett, maga mögé sorakozatta jelzéseivel a bocsait. Sebzett értette már a társa jeleit, orra, füle, szeme, mancsa mozgását.
A kölykök növekedtek, Sebzett egyre többször maradt alul a birkózásban, ám a játék heve, újra és újra magával ragadta. Er?södtek izmai, ügyesedett mozgása, egyre többször emelte fel a kezét, hogy aztán lecsapjon támadóira úgy, mint ?rá a játékos medvék. Morgós egyre távolabb vezette bocsait a téli vacoktól, egyre többször hagyta magukra ?ket.
Sebzetthez hasonló emberszabásúak fel-felt?ntek, jöttek a hegy távolabbi részér?l a patakhoz. Sebzett föléjük magasodott öles termetével, ha túl közel merészkedett hozzá a hordából egy-egy csimpaszkodó, hörgött, morgott, emelte a kezét ütésre, fenyeget?en, védte magát, és társait, a medvéket.

A fák nehezen lélegeztek a forróságban, kövek, sziklák, pattantak szét ezer darabra a vízerek téli fagyása mentén, az avar porzott a négylábúak talpa alatt, szétporlott a talajon. A méhek rajzottak harmatot keresve a hajnali derengésben, ám szomjazva hulltak alá, megfogyatkozva tértek vissza a sziklák, fák természetes kaptárába. A patak vize gyéren folyt le a hegyoldalról, a gyenge vízfolyás lustán úsztatott egy-egy korán megsárgult, lehullt falevelet.

Ezen a napon Morgós szembefordult az ?t követ?kkel. Közeled? kölykeire morgott, fogait csattogtatta. Sebzett állt, várt. A legkisebb, legfejletlenebb bocs anyjához rontott, hirtelen, mint aki nem érti, nem tartozik már hozzá. Anyja megkapta éles fogaival, felemelte a szájában kapálódzó rémült kis állatot, fejét oldalra rántotta, majd nagyot lendítve rajta eldobta kicsinyét. A bocsok sebesen menekültek, Sebzett rohant utánuk négykézláb, futás közben id?nként két lábra emelkedve. A patak mentén indult az elvert csapat lefelé. Meghemperg?ztek a langymeleg vízben, hamarost újra együtt birkóztak az alkonyat enyhülésében. Éjszakára nem tértek vissza az anyjukhoz az elüldözöttek. Sebzett kereste a helyet a sziklán, ahol beosonhat a föld h?s szájába, de nem talált, itt a domb már egyre enyhébben emelkedett, nem tátongtak rések rajta. Madarak reppentek csörtetésükre a magasba, a felh?tlen, szikrázó ég felé. Este Sebzett összekuporodott a bokrok s?r?jében. Állát térdéhez szorította, szendergésében is védte legsebezhet?bb pontjait, nyakát, hasát. A bocsok csupasz társuk mellé hasaltak a földre, nyugtalanul vinnyogtak anyjuk eml?je után.

Sebzett a hajnali derengésben már csak a legkisebb kölyköt találta maga mellett. Együtt indultak tovább a völgy felé. Sebzett ismer?s illatokat érzett, kóstolta a t?zvész után megízlelt gyümölcsöket. Innen már látni engedte a hegy sebhelyét, az égett fák, bokrok feketéllettek az újra kisarjadt ritkás f?ben, a bokrok új ágaikkal nyúltak az élet után. Sebzett hazasóvárgó pillantást vetett a tájra, de nem indult neki a meredélynek. Itt rekedt már, itt fogta a víz, az élelem és a társ.
A völgyben a patak kiszélesedett. Vizében a négylábúak lebuktak, majd kiemelkedtek, sebesen úsztak a vízben, a parton kimásztak, leveleket, bokrokat, fákat rágcsáltak hosszú, éles fogaikkal. A tövénél körberágott, fiatal fa reccsenve eld?lt. Rágó a kid?lt fát bevonszolta a cseppnyi tóba, oda úszott vele a rekesztéshez, magasította a gátat, amit összehordtak társaival, hogy elzárják a tovaszök? víz útját. A gáton túl éppen csak szivárgott a víz, a patak felfedte csupasz medrét, kivillantva kincseit, kavicsokat, színes, kék, zöld, sárga göröngyeit, régmúlt tüzek ajándékait, a föld gyomrából.
Sebzett és a fiatal Morgós bemerészkedett a tóba. Teleitták magukat, h?söltek a a szelíd vízben. Kés?bb a patakpart meredek oldalában Morgós üreget talált, bekúszott a fák, ágak közé, elterült a felhalmozott száraz füvön. Sebzettnek két kezét kellett használnia, hogy elkaparja a torlaszt az üreg el?l, termetes teste beférjen a védelembe. Jóllakva, a biztonságos búvóhelyen érte ?ket a váratlanul leomló éji sötét.
Sebzett nem érezte ma éjjel sem a tarkóján a fény ütését. Kábult testét a vízmederhez húzták a bódítók. Nem érzett semmit, nem érezte a testét kívül belül végigpásztázó hangot, nem érezte agyában az sejtek lázadását. Dermedten aludt. Derengett, mikor hosszas verg?dés után fel tudta nyitni szemeit. Izmai nem engedelmeskedtek az ösztön parancsának, mozogni! Percekbe tellett, míg meredt tagjai megmozdultak. A hátán feküdt, kiszolgáltatva lágy részeit a ragadozóknak. Keze a vízbe ért, a víz h?vös simogatását érezte tenyerén. Lassan szemei elé emelte vizes kezét, forgatta, visszaejtette a vízbe, újra a szemeihez emelte, forgatta, nézte. Felemelte, másik, száraz kezét is, mind kett?t arca el?tt tartva, fektében játszott a kezeivel. Leengedte, felemelte, látta, nem látta, játszott.
Horda jött a vízhez inni. Csimpaszkodó Sebzett hasára ugrott, majd a vízbe. Sebzett felhördült, döcögve jöttek el? az eddig soha ki nem ejtett hangok. Az öröm hangjai. Csimpaszkodó csenevész n?stény volt.
A vízben kezd?dött a fiatal, még majdhogynem gyermekek játéka, a kerget?zés, birkózás, egymás legy?rése a víz alá. A n?stény nem ment tovább a hordával, ott maradt játszótársával a parton. Hárman mentek élelmet keresni a környéken. Csimpaszkodó gyors mozgással, ügyes mozdulataival, régi tapasztalataival, több eleséget talált, mint a nehézkes mozgású Morgós, vagy mint a gyorsan lépdel? Sebzett.
Nappal hevertek a bokrok árnyékában, a bányatag napsugarak itt találtak rájuk, az egyre szárazabb f?ben. Fölöttük madárrajok húztak új élelemterm? vidékek felé. Sebzett már látta a madarakat, figyelte röptüket, Morgós és Csimpaszkodó csupán érzékelte azt, mint tovasuhanó ennivalót.
Ha futásra sürgette ösztöne, Sebzett mind a négy végtagján futott. Felkapaszkodott a fára himbálózni, mint Csimpaszkodó, emelte mells? végtagjait, mint Morgós, ha fenyegetni akart. Sebzett is mells? végtagjai egyikével húzta szájához az ágakat, amir?l a gyümölcsöt leette, mint a medve, ám ? már látta a kezét. Meg-megállt, szemei elé emelte kezeit, forgatta, nézte, összezárta, kinyújtotta ujjait. Máskor a testéb?l kiszakadó lélegzés hangait hallgatta, hangját próbálgatta.
Éjjel mindhárman összebújva aludtak az egyre h?vösöd? éjszakákban. A közös barlangban hátukat összevetve melegítették egymást. Sebzett és Csimpaszkodó összesimult, Morgós egyre távolabb került t?lük nagy, bozontos testével.

Fagyott földre hulltak már a fák levelei, aszalódott gyümölcsei, újabb vastag takaróval borították a fázó, kih?lt földet. Bevackolták magukat télire a rágcsálók, elbújtak a csúszómászók. Egyre messzebb, egyre távolabb ment Sebzett és Csimpaszkodó, hogy megtölthesse korgó hasát. Morgós már nem jött ki a vacokból, bekotorta az üreget avarral, száraz ágakkal, a bejárathoz vastagabb faágakat torlaszolt, bevackolta magát télire, elszenderült.
Csimpaszkodó ért el?bb a korai alkonyatban a barlang nyílásához. Próbált átjutni a Morgós emelte akadályon. Rikoltozva körözött a bejárat el?tt, nem tudott bejutni. Sebzett megmarkolta a torlaszoló fákat, húzta, amíg a rés akkora lett, hogy befért rajta. Becsusszant Morgós mellé. Párja a bejárat el?tt járta nagy hasával kerge táncát. Sebzett hívó hangot hallatott, Csimpaszkodó visszarikoltott, de nem ment. Sebzett kimászott, testével nagyobb lyukat ütött a résen.
Megfogyatkozott a patak vize, jéghártya feszült a partok mellett. Szétpattant sziklák robbanása törte meg a csendet a jeges, dermedt hajnalokon.
Szendergett mindhárom él? a barlang biztonságában. Sebzett és párja csak néhanap kúszott el?, hogy éhét, szomját csillapítsa. Sebzett egyre többször jutott el az odvas fák apró lakóit kifosztani, kezeit dugta a kaptár réseibe.
Csimpaszkodó tehetetlenül fekve maradt Morgós mellett az avarban. Sebzett kölykei döngették dagadozó hasát. Eljött az id? számukra, hogy e világra jöjjenek, Csimpaszkodó testéb?l és Sebzett lelkéb?l kiszakadva.
Sebzett összehömbölödve aludt, amikor felébresztette Csimpaszkodó megfeszült testének vonaglása.
â?? Veszély, veszély! â?? riasztotta ösztöne. Beleszagolt a leveg?be, vérszagot érzett. Felhördült, felpattant két lábára. Mély fekete sötétségben csak az orrára hagyatkozhatott. Nem érzett idegent, csak Csimpaszkodó vére szagát.
A fény úgy vágott az éjbe, mint egy sebes, fényl? bogár, eltalálta Sebzett tarkóját, az arccal hullt a földre, társa mellé. Most sem érzett semmit, nem mozdult semmi porcikája, megsz?nt minden ösztöne életre, párja, társa védelmére, feküdt arccal a porban, orrát, száját eltömte az avar.
Nem érezte, amikor kiszabadult újra a légzése, a beáramló leveg?t testében, a hangok pásztázását kemény fejében. Feküdt dermedten, mozdulatlanul, valami nagy er?t?l kötve, gúzsba kötve az oldás alatt. Szakadozott köteléke, ami a többi állathoz f?zte.

Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 10:15 :: SV
Szerző SV 59 Írás
A nevem nem titkos, nem rejtőzködésből 'SV', ami az írásaim fölött áll, hanem tisztelgés Verő László emléke előtt. Verő Lászlóval együtt kezdtük tervezni és létrehozni a 7torony-t..., egy másik laptól jöttünk és hoztam a régi nick-nevemet. Nem vagyok rá képes, hogy megváltoztassam. A változtatással mintha elfogadnám, hogy Ő már nincs. Pedig itt van, lélekben mindig velünk marad. Így tisztelettel kérem a megértésüket! Sike Valéria