Bridget Felber : KRTÁNC

Az amerikai síkföldi indiánok szentül hittek a madarak és az emberek közti kapcsolatban.
Kés? délutánonként, amikor az horizontot narancsszín?vé festette a lenyugvó nap, megszállottan kémlelték az eget: ha vijjogó t?zmadarak tépték fel a leveg?t hegyes, éles cs?rükkel, már tudták, hogy aznap is megnyílt egy ?si, spirituális világ, s a sámán vad táncba kezdhetett.
A madarak jeleket hagytak maguk után, amelyb?l jósolhattak: ha valamelyikük elhullott, fogságba esett, vagy a sátrakba berepül? hírnököt látott, biztosra vehették, hogy nemsokára egy lélek elköltözik, vagy megtébolyul közülük…

Az asszony, aki minderr?l mit sem tudott – távol t?lük térben és id?ben – elgondolkodva kapcsolta ki a gyerekek félig megnézett, idegesít?en zsongó mesefilmjét… tulajdonképpen amióta biztosan tudta, hogy méhében megfogant egy újabb magzat, mindent?l ingerült lett, ami bármilyen szinten köthette a benne lüktet?, lassan testté fejl?d? lélekhez.
Megszokott mozdulatokkal tette helyére a dolgokat, de valahogy semmi sem sikerült igazán… a káosz körülötte egyre csak n?tt.
– Tiszta madárszar a terasz. – mondta a férje el?z? nap este, miután végetért a szokásos, nyáresti pókerparti, amelyet a befolyásos barátaival hetente egyszer megrendeznek. – Azt hiszem, idefészkeltek a rohadékok.
– Lehet. – mondta az asszony, de az a fojtó, kínzó valami, ami szinte szétfeszítette a mellét mást is mondatott: – Már szólnom kellett volna. Terhes vagyok… azt hiszem.
A férjének arcizma sem rezdült.
– Jól van. Majd berendezzük a dolgozószobát az új gyereknek… – közölte és beleharapott egy maradék csirkecombba.
Az asszony pillantása megkeményedett.
– Nem érted? Ezt a gyereket nem akarom megtartani.
A férfi aznap este el?ször pillantott rá, miközben szájában élvezettel forgatta az ízletes húsdarabot:
– És miért nem? – kérdezte egy újabb falat el?tt.
– Mert… már öreg vagyok hozzá… és van már két gyerekünk. Nem akarok t?lük elvenni több id?t. – suttogta csendben, maga elé bámulva.
"Mert gy?löllek! Mert nem tör?dsz velem, mert nem szeretsz, mert nem figyelsz rám! – sikította némán valaki odabent. – Mert ez a gyerek is könnyek között fogant, amikor sírva hallgattam ahogy fújtatsz és szuszogsz, mint egy g?zkazán, és közben valahol egészen máshol jársz!" – de hangosan csak ennyit mondott:
– Már megbeszéltem a dolgot az orvosommal. Holnap bizottság elé kell állnom, négy nap múlva pedig be kell feküdnöm a kórházba… ennyi.
A férfi kicsit morgolódott az id?pont miatt, de miután felesége meggy?zte, hogy mindössze egy délel?ttr?l van szó, aznapra berekesztették a témát, majd nyugovóra tértek.

Az asszony aznap este sokáig forgolódott, míg az álmok kegyes úrn?je meg nem szánta, és be nem borította súlyos leplével.
Álmában aztán különös vidéken járt.
Furcsa, festett arcok vették körül, akik egyre gyorsabban forogtak körbe, miközben a t?z, ami a távolban égett lassan felemelkedett, majd beleszállt a testébe, hogy odabentr?l égesse… Talán áldozati kövön feküdt, és lázasan remeg? extázisban hagyta, hogy körülötte a dobok – amelyeken fiatal, ég?szem?, félmeztelen férfiak játszottak – eggyé váljanak az ereiben lüktet? vérrel…
Aznap reggel verítékben ébredt, de az álom újra és újra, minden éjjel megismétl?dött és mindig ugyanaz volt: tehetetlenül fekszik egy simára csiszolt, vérrel festett áldozati kövön, körülötte pedig izzadt testek gy?zelmi tánca forog…

A m?tét napján már minden mindegy volt.
Aznap reggel másként csattant el gyermekei arcán a búcsúpuszi, amely égetett, mint Júdás csókja. Nem mert a szemükbe nézni, mert egy mélyen elnyomott emlék ?ket idézte, ahogy megfogannak a testében, hogy élhessenek…
Pontosan tudta, hogy az elkövetkez? órák nem csak a méhéb?l, de a lelkéb?l is kiszakítanak majd egy darabot, és amikor felfektették az éterszagú fámágyra, egy pillanatra mintha érezte volna maga alatt a k? hideg érintését, s egy villanásra hallhatta az áldozatok utolsó, véres halálsikolyát…

A férfi eközben egy hosszú létrát próbált otthon a falhoz állítani.
Dühös volt.
Megsértették a tulajdonát, bepiszkították házának, várának megszokott rendjét.
Kissé félt ugyan a magasban, de a bosszúsága nagyobb volt a félelménél.
Gyorsan megtalálta, akiket keresett… a betolakodók öten voltak: pelyhes, félig vakon pislogó, emberi szemnek csúnyácska apróságok, akik a feléjük vetül? árnyékból el?ször anyjuk jövetelét sejtették… néhány pillanat múlva értetlenül, kitört nyakkal puffantak a terasz hideg kövén, megfizetve anyjuk b?nét, amiért éppen ennek a háznak az ereszcsatornáját választotta a sok ezer másik helyett…
A férfi miután a fészket is leverte, összeseperte a parányi tetemeket és áthajította ?ket a szomszéd macskának.
Elégedetten nézte, ahogy a fekete sz?r? háziragadozó játszik velük egy kicsit, majd jóllakottan dorombolni kezd… meggy?z?dése volt, hogy aznap valami igazán hasznosat tett.

Álmában újra körülvették az arcok, de ezúttal nem forogtak, csak szemrehányó pillantással figyelték, ahogy kikötözve fekszik el?ttük szétfeszített lábakkal, kiszolgáltatva.
Halálosan félt.
Éveknek t?n? percek múlva meglátta a sámán kezében a hegyes tört. Sikítani próbált, de a száját befogták. A riadalomtól kidülled? szemei véresen forogtak, ahogy a hideg penge egyenesen a méhéig hatolt, sercegve kioltva a benne ég? tüzet… a fájdalom aztán továbbúszott a melléig, majd belekúszott a szívébe, hogy élete végéig otthagyja kitörölhetetlen, fekete nyomát…

A férfi elégedetten ült le a terszon álló, kényemes székek egyikébe.
Ritka szerencsés pillanatnak érezte, hogy tanúja lehet, ahogy az anyamadár megérkezik, cs?rében egy ízes bogárral… majd fiókáit nem találva kétségbeesve k?rözni kezd a ház körül.
"Ez sem szarik ide többet" – gondolta elégedetten és rágyújtott egy cigire.

A kórházi ágy büdös fert?tlenít? szaga hányásra ingerelte.
Kábult volt és zavart: mikor els? eszmélésénél rájött, hogy valami szörny?t és visszavonhatatlant tett, rémült sikolyban tört ki. A beérkez? n?vérke egy ideig csitította, majd magára hagyták.
Nem volt ritka a n?gyógyászaton az efféle reakció ébredés után… persze egy hozzátartozó sokat segített volna, de az asszony ágya mellett senki sem állt.

Valami végérvényesen megromlott, törést okozva az élet rendjében. Egy madár cs?réb?l kihullott az élelem; egy bogár aznap feleslegesen pusztult el… egy lélek keser?en szállt vissza az égbe, sápadtan ragyogva egy kósza csillagon…

Távol t?lük, térben is id?ben a törzs sámánja magához tért egy hosszú-hosszú transzból.
Lázálmában látta a jöv?t – egy messzi, sötét jöv?t – ahol útjukat vesztett, boldogtalan madarak szállnak majd kétségbeesetten, elveszett fiókáikat keresve…
A dobok még mindig szóltak, talán soha olyan tisztán, mint akkor, s a sámánasszony leült a t?z mellé, majd belekezdett egy szomorú, ?si indián dalba.
A vijjogó t?zmadarak körtáncot jártak az égen.

Legutóbb szerkesztette - Bridget Felber
Szerző Bridget Felber 66 Írás
Felber Brigitta Tímea.