Zatykó Zoltán : Kritikus szemekkel – Történetsíró: A testszínű kép

Magány szülte alkotás. Ez volt az első gondolat, ami felötlött bennem az olvasás után, mert egy ilyen hatású olvasmány tárult elém. Nem is akárhol fogantak meg ezek a sorok, hanem a Szerző lelkének elrejtett zugában, ahol nem fél könnyeket ejteni és olyan kérdéseket feltenni, amelyek már régóta feszegetik legbensőbb érzékeit. Tökéletes összhatást ad, hogy a szereplő egy művész, ráadásul nő, akiben csak úgy buzognak a vágyak és a gondolatok minden iránt, mindent belesző a lelkébe, mindent színekként érzékel, mintha egy magasabb, ösztönösebb érzékkel lenne megáldva. A novellában egyébként is túláradnak (jó értelemben) az érzékeket csalogató szövegrészek, mintha az egész mű arra készülne, hogy felrázzon a szürkeségből, a megszokás bilincséből, és visszatérítsen a vágyakozás vakmerősége és szabadsága felé. A fűszereplő kifinomult, bár elvarázsolt lelkivilága is ezt a függetlenséget mutatja. Nincsen semmi, csak színek és árnyak, hangok és dallamok, vászon és ecset, múlt és végtelenbe nyúló jövő, ott az állvány előtt, ami vonz, taszít, irányít. A sok hatás ellenére is bevallatlan elhagyatottság szűrődik ki, és ez a sok szín meg vágy talán csak eltakarni szeretné azt a valóságot, ami ebben a műben él, lélegzik és megmozdul.
Érdekes a mondanivaló, ami az írás és a festék ellentétét igyekszik kifejezni. Hiszen leírni és megfesteni valamit, különböző dolog, de nem lehetetlen ugyanazt a hatást elérni mindkettővel. Érzéseket és pillanatnyi villanásokat papírra vetni vagy vászonra vinni elképzelhető, de azokkal a hatást elérni különböző lelkiállapotokra van szükség azoktól, akik olvassák, vagy szemlélik a művészek alkotásait.
Az egész szerzemény egy belső lelki vívódásnak tűnik, ami nem egy festűnő és egy testszínként kezelt férfi kölcsönös párbeszédében tombol, hanem egy harmadik, ismeretlen, magányos gyötrődő alak vallomásából megihletődött furcsa látomás. A jelen és múlt összesodródik, nem kap értelmet az idő, a lét értékei megsokszorozódnak, megváltoznak minden pillanatban.
Komoly lelki érettség és belső elmélyülés kellett a novella elkészítéséhez, azon kívül átélés, csalódás és remény. Remény arra, hogy másképp lehet még egykor, máshogyan alakulhat a jövő, ami még nem eldöntött előre, ami tőlünk is függ.

Legutóbb szerkesztette - Zatykó Zoltán
Szerző Zatykó Zoltán 85 Írás
"Fukar kezekkel mérsz, de hisz nagy úr vagy, S egy talpalatnyi föld elég nekem. Hol a tagadás lábát megveti, Világodat meg fogja dönteni." Madách Imre: Az ember tragédiája