Ne bántsd az egyetlen igazt magadban, ki saját lelkedet magad helyett az Úr elé viszi – hogy jó ő, szép és tiszta, s a bűnös test sanyargatásának százezerszer bátran ellenállt, bár gyönge most, akár gyufaszál végén a soványka láng, mely [… Tovább]
Csak átsétálsz a parkon könnyedén, és senkit sem kérdezel, de mégis jól tudod, hogy mennyi titkot hordoznak az első festés óta megkopott padok. Szerelmi vallomások nyugszanak a háttámlákra vésve – szálirányba szív és dátumok, s hiába áztatták utólag könnyek annyi [… Tovább]
Uram, lehet, hogy minden sokkal egyszerűbb annál, mint gondolom, ha lényed fürkészem temérdek gondolat között, hisz legtöbbször örömben vagy bánatban érezlek közel. Talán nincs is annyi időnk valójában, amennyi van, és minden nélküled eltöltött időnk csak valami furcsa létfelesleg. Ezt [… Tovább]
(1) Ha nem küldtek volna hozzád, nem ismerhettél volna meg, s ha nem mondták volna, hogy szóljak hozzád, nem ismernéd a nyelvemet. Ha nem súgták volna, hogy a szeretetre meg- tanítsalak, te ma szegényebb lennél, és én sem lennék nálad [… Tovább]
A madárhangok között már van mit válogatni. Az egyik csiripelés élesebb a másiknál, némelyik meg erőtlen még, de szebb dallamú a többinél – aztán vannak ritka gyorsan csivitelő hangok is, és akad közöttük egy-egy egészen lenyűgözően felcsendülő, meg itt vannak [… Tovább]
Mennyi év választott el tőle, ő mégis ismert. Már akkor megmutatta neki létezésemet az Úr. Ha földi példázatban szólok, a gondolat mögött sem voltam felfedezhető – Kimondom: semmi voltam, de már a vétkeimet is ismerte ő. Én már akkor is [… Tovább]
Mint könnyű pille a magasból száll alá az este, óvatosan borul rá a közeli telekre. Kertünkben még napsugár jár, s bár gyönge már a lépte, még sápadó nyomot hagy a fák gazos tövébe. A kövek közötti virágok szirmaikat zárjàk, finom [… Tovább]
Mit is tudhatnék én rólad? Csupa sejtelem, ahogy vonulsz – az arcodon öröm, s öledben már kibomló éles fájdalom. * Mit tudhattak volna rólad? A szamár háta ringatózó királyi szék – Ágak, virágok gyűltek bár a láb alá, maholnap feszíteték. [… Tovább]
Úgy jött mellettem az úton, mint akinek a talpát égeti a forró szurok – néha kicsit kapdoskodva, aztán meg lazán lóbálva lábát és kezét, nekem meg közben jó volt tudni, hogy szeret, pedig ezt akkor nem is tudta még.
Különösen tetszett, hogy nem akart mindenáron lenyűgözni a tavasz, csak csendben tette dolgát, míg végül olyan lágyan kibomlott, hogy az ámulattól csobogásba kezdett a forrás. Vízdalok születtek az apró hasadékok között, bugyogásig szól a nóta – ezzel terelgeti magát bele [… Tovább]
