felütés kéne most, erős fortissimo zakatoljon végig akármilyen metrum sóhajtva szakadjon tán benn a levegő zene legyen, dallam, bongó instrumentum legyen szilaj ménes, pusztában riadó tavaszt fessen ősszel, hóesést tavasszal olyan erőst látsszék sorok közt a szándék amennyit az ember [… Tovább]
Körtefát ültetek, karcsút, rügyeset, amikor a fagyból lesz majd kikelet. Felnő ez a kis fa, s aki született, azzal együtt várjuk mind a szüretet. Addig pár év telik, és mert így esett, faragok egy verset, aprót, fényeset. [… Tovább]
Rozsdaszínű ég alatt egy átutazó vagyok,szembejönnek kérdések: kicsik és a nagyok. Bajszom alatt dörmögöm:lassabban kell élni.Hátam mögött fényévek,s a holnap csak tenyérnyi. Bőröndömben jól elférsok kincs és néhány lom,pár ismeretlen úticél,azt még megpróbálom. Drága most [… Tovább]
Dért lehel rám a csípős november, s a hegyek csúcsán hintázik az este, fel-le járva imbolyog az árnyék, mint részeg, ki a kabátját kereste. Nyitott szemmel álmodnak az utcák, és kéményfüstöt fújnak egyre, szálljon, kövér pók a [… Tovább]
Meghatározom magam reggelente, adott időben és helyen létezem, könnyű jelzőket húzok testemre– mennyiségit és minőségit. Alanya leszek a hétköznapoknak, és dél körül már eldől, hogy egyszerű vagy többszörösen összetett mondattá válnak az órák. Tárgyiasulnak a gondolatok, egy-két főnév mellékessé lényegül, elém áll a névutó, belém köt néhány kötőszó, s én igyekszem, [… Tovább]
Párizsban tavasz van, látod-e a jókedvű időt? A repkény kizöldül, érzed-e a nyüzsgő miliőt? Dal fakad az utcán, az április vihart zaboláz, villámot lovagol, és szunnyadni nem hagyja a láz. Félig telve a Hold, porzik a csillagok tejútja, virágzik a hajnal, s bekacsint a harangszó újra. Felbolydult hangyaboly, a világ [… Tovább]
Mint selyemhernyó a levél fonákján, begubózva várjuk az éltető napot, erőt gyűjtve a tavaszra, nyárra, feledve múlt időt, hisz vége, láthatod. Ránk pillant a hajnal didergősen, de már mosolyognak a duzzadó rügyek, árnyéka lesz újra a világnak, ahogy az április jő, s felénk [… Tovább]
Emlékszel-e, mondd csak, alig két éve múlt, valahogy mégis az idő mélyére hullt. Délelőtt érkeztem, robogott a vonat, szikrázott a járda, és a csillagokat lehetett még látni. Kerestem, mint régen, hol lehet a Göncöl, merre jár az égen? Örültem, hogy kezem kezedbe költözött, ahogy egymást néztük [… Tovább]
(Babits kertjében) Most itt ülök nálatok újra, elalélt köröttem a didergő kert, a karosszékben csendben elaludtam, s az esti harang síró szava kelt. Álmomban hozzád öregedtem, és együtt néztük a sápadó holdat. Az évek fehér hópelyheit lassan fejemre szitálta a holnap. Vendéget vártunk, [… Tovább]
(egynémely költőkhöz) Hányszor olvasom: „az este úgy jött ahogy szokott, szomorú szívekbe sáros ürességet lopott.” Szavak. Súlyos szavak. Vagy csak tompán kongó kéreg? Úgy facsard a szót, hogy beleborzongjon a lélek! Olyan verset írjál, amit százszor elolvasnék, jó, ha szép, de [… Tovább]
