A szivárványt már nem keresem.
Porossá lett az életem.
Bevonta a korom pora.
Aki bánja, lelke rajta!
Kérditek, hogy mit várok még?
Szeretni békén, míg kék az ég.
Új ösvényt, lombot, kis patakot.
Nem azt, mi már rég elhagyott!
Imádni tovább a természetet,
tanítani – mert élvezet.
Buksit tömni széppel, jóval.
Sok-sok átadnivalóval.
Tán megmarad, talán érik!
Majd, ha az Úr előtt kérik
Számon: mit is tettem?
Tudásmagot elhintettem és – szerettem.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 15:02 :: Placskó Lajos
