I:Poiészisz
Ó, ha volna hangom eldalolni
Színes strófákban illanó neved,
Addig írnám, bontanám szárnyait,
Míg varázsomtól önként vall neked.
Nem kímélném öleléstől lázas,
Még félholt, szirmaid leső szemem,
Addig míg e nehéz esti ködben,
Fénylő ajkad bájait meglelem.
S ha meglelem is egy pillanatra,
És tollammal szépséged elfogom,
Mégis a te szíved-lelked hamva
Ott él örökké minden papíron.
II:Katharszisz
Ruháid friss csengése-lengése,
Tombol szememben örökkévalód:
Hótiszta hangodnak csobogása,
Farkasvonyítás-csókomról a sód.
Ízem vagy, étkem és létezésem,
Acélfonállal körülkötözöl,
Fellegeken ringó szívverésem,
S ereimben hús-mázad öldököl.
A világ mint egyetlen pillantás,
Szemedről leperegve most pihen,
S a sors, az idő, s ez a vallomás
Igyekszik hozzád csendes-szelíden.
III:Ekszallatusza
Ott búvok árva szívvel nyakadon,
S követem végtelennyi vonalad,
Mintha saját ívemként formáznám
Képzelt testedet, lélek-vázadat.
És rejtelek, szorítlak makacsul,
Mint kinek kiadatott, mi jutott,
Lombhullató arcodról a rímek
Heve enyémbe némán átfutott.
Azóta vigyázom karcsú nézésed
Apró, szívrobbanás-atomjait,
Jobban-jobban érlelődik bennem
Az érzés mely megköt és megjavít.
IV:Eikón
Papírra vésem be nőiséged,
S mi előttem lebeg, te vagy magad,
Mint festett hímjét világ-hegyeknek:
Üdvétől megfosztott álarcodat;
Egy mondat vagy tán, mi számban pihen,
Vagy a bőrömön feszengő pára,
Esetleg képzeletem vacogó,
Lelkemen játszó bűvös talánja;
Száz és ezernyi alakodból én
Megszerettem az örökkévalót,
Ezt a hízelgő madárcsicsergést,
Ezt az egyszeri szellő-múlandót.
V:Müthosz
„Szeretlek”, azt hiszem ez a szó az,
Mely felkerülhet majd a pont elé,
És így:”vala egy ifjú, kinek nagy
Fájdalma vala, és az elnyelé”.
Legutóbbi módosítás: 2015.01.28. @ 12:34 :: Bálint Szilárd
