Levetik árnyaikat a tegnapok,
fényt álmodnak az elvetett szavak,
múltunk éléskamráit kinyitom,
s az éj sötét fellegei alatt
fennakad szobám falán a gondolat. –
Még hallom visszafojtott sóhajod,
de a szememben megtört hajnalsugár
csak egy pillanat varázsa marad.
Tüzes lángnyelveivel a bujaság
feslett virágait festi rám az est,
a félhomály megrészegült álmai
dülöngélnek a sápadt holdfényben.
Zöldbe hajló imámra vigyáz a csend,
megfakult glória fejed felett…
