Tempora mutantur et nos mutamur in illis
Változnak az idők és mi változunk velük
Koosán Ildikó
Mennyire fontos látni, hogyan indul,
S múlhat el rendje szerint ez a lét is;
Miként a világnak tengelye fordul
Tartva a sokszínű égi parancsot,
Váltakozással a köznapi létben
Tűri szelíd megadással az évek
Rengeteg terhét, úgy araszolgat a
Lét is, rég kivetített sorsa felé.
Mennyire más, látni, a sors is;
Csöndből a nyílt csatatérre kilépve
Engedi át magán lázadó századok
Útkeresését, messzire hagyva a
Boldog időket, fennen a lüktetés
Ünnepi tógáját öltve magára, tettre
Serkenti mind, aki szorgos, s mind
Aki gyáván vonzza magára a véget.
Mennyire esendő, látni, az ember;
Létét az idők léptéhez kényszerűn
Igazítva, hajóját tengeri hullám-
Verésnek kitenni képes, csak hogy
A flotta irányán révbe hajózzon,
Csak hogy az orkán vad viharát is
Épen megússza, nem lemaradva,
Átnavigáljon hűen az aznapi trendbe.
Mennyire más lett az emberi lét is;
Térben, időben, függ a világtól,
S függ a világ is, mit lop az emberi
Elme belőle, parttalan kedvét mint
Tömi állig, mint pazarolja a kincset,
Bárha az irányt most önmaga felé
Kellene venni, élni a perc gyönyörét,
Lenni a tiszta, a bölcs, mint aki rég.
2014. február 10.
Legutóbbi módosítás: 2014.05.29. @ 12:28 :: Koosán Ildikó
