dudás sándor : CSIGÁK RAKÉTÁBAN

Nyomtatás

Csigák rakétában

Egy–két híradás Tőled–Rólad hozzánk is elért az idei Könyvhéten, de mivel kevés konkrétummal rendelkezem, csupán teljesen elragadó fantáziámra támaszkodhattam – ne csodálkozz ezen, úgy hírlik: rakéta gyorsasággal keltek szépséges csiga–meséid összefoglaló könyvecskéid. Nekünk, Héttorony lakóknak ritka örömet jelentett jelenléted az élő irodalomban. Így aztán a Könyvhét pár napjában, de még utána is elragadtatott lelki szemeim előtt városod neve Pétererikavárossá változott, megszűnt ott a közigazgatás, bezártak a közintézmények, csak könyvsátrak álltak az Élővíz–csatorna partján, tele Csupacsiga–könyveddel, és az utcákon, tereken, csupa szebbnél szebb virág virított, s mintha a hatalmas plakátokról ragyogna, csupa Erika–arctól sugárzó mosoly volt a város, és a Héttorony–lakók büszkén, jóérzéssel sétáltak ebben az Erikavárosban, maguk sem tudták, mitől…

 – Mesélj valamit… számodra is mámorító volt?

– Számomra már az is mámorító, ahogyan beszélsz most rólam, Sanyikám. J  

Valóban – csodálatos dolog egy új könyv megjelenése és az, hogy meglátnak és odajönnek hozzám az emberek, érdeklődnek, hogy milyen kötetem jelent most meg, s ha a plakátokról nem is én mosolyogtam vissza az emberekre, de a buszon, az utcán, a Csaba TV–ben, az újságban, a Békés Megyei Jókai Színház gyermekbérletében szerepelésem óta már idegenek is felismernek, köszönnek.  Mámorító és fárasztó érzés. Stílusosan mondva – a folyamatos programok miatt estére mindig elcsigázódtam.

– A Bárka online oldalain is szerepeltél. Milyen élmény volt, verscsokrod megjelenésén túl, a folyóirat szerzőivel, szerkesztőivel együtt lenni, beszélgetni?

– Évek óta tagja vagyok a Körösvidéki Irodalmi Társaságnak, szerepelnek műveim a Körkörös antológiában, tehát a „bárkások” személyes ismerőseim. Kb. öt évvel ezelőtt elküldtem a szerkesztőségbe pár versemet, de nem találták elég modernnek őket. Más irodalmi csoportok befogadtak, csak a Bárka nem. Elek Tibor, a Bárka főszerkesztője (akinek egyébként az idei színházi fellépéseket köszönhetem) és a többi szerzőtárs már hiányoltak és kérték, hogy küldjek már valamit, ne makacskodjam. Így történt, hogy a Feltámadás előtt c. versciklussal végre bekerültem a „bárkás” alkotók közé. A folyóirat új számának könyvhéti bemutatásakor elmondtam, hogy ez talán többet jelent nekem, mint az új csigakönyvem.

– Tudjuk, imádod a gyerekeket, mint ahogy ők is Téged – van valami velük kapcsolatos kedves sztori a tarsolyodban?

– Hirtelen az a sztori jut eszembe, amikor egy dedikálás alkalmával odajött hozzám egy nyolc év körüli kislány. – Te mit csinálsz itt? – kérdezte. – Dedikálok – válaszoltam, de látva csodálkozó arcocskáját, visszakérdeztem: – Tudod, mi az a dedikálás?  Van már dedikált könyved? – Van! – vágta rá hirtelen. – És kitől? – Petőfi Sándortól! – zengte büszkén. – Az nem lehet! – válaszoltam neki és magyarázni kezdtem, hogy mi is az a dedikálás.

– Az illusztrációkat készítő fiatal művésznőről (nevét sajnos, elfeledtem), mondj néhány szót.

– Papp Anikó Mírával a Móra Kiadónál hozott össze a véletlen. A szerző (jelen esetben én) egy illusztrátorok munkáját bemutató könyvből választhat magának rajzolót.  Szalma Editet szúrtam ki, de ő akkor éppen tele volt munkával, így a Móra ajtaján kopogató Míra (budapesti hölgy) lett a Verselhetek illusztrátora. Azóta is tartjuk a kapcsolatot, mind a három eddig megjelent gyermekkönyvemet az ő rajzai dekorálják.

– És a pesti Vörösmarty tér?

– Az idén, most vasárnap (június 5–én) a Timp Kiadó pavilonjában dedikáltam, hivatalosan 13 órától 14 óráig, de pont akkor kezdett ömleni az eső. Ennek ellenére a kiadó által odavitt példányszám kevésnek bizonyult, el kellett menniük a raktárba, utánpótlást hozni. Szóval jól startoltak a csigák, kérdés, hogy meddig tudnak eljutni?

– Szerepelsz még valahol mostanában?

– Ameddig az egészségem engedi, szeretnék minél többet, minél több helyen szerepelni. Célom, hogy megszerettessem a verseket a kicsi gyerekekkel, hogy felnőttként se hanyagolják a lírát. Békéscsabán a héten a Sörfesztiválon próbálom árulni a könyveimet,  szombaton a Volán–napon lépek fel verses–zenés műsorral – mint támogató. Fontosnak tartom a személyes kontaktusokat! Most nem a vetés, hanem a betakarítás ideje van.

– Hogyan látod helyzeted, helyed a mai irodalomban?

– Hmm. Ezen már én is gondolkodtam. Manapság az írás reneszánszát éli. Nagyon sokan írnak, nagyon sok könyv jelenik meg. A vágyam az, hogy egy, legalább egyetlenegy versem maradjon meg, vagy fenn – ahogy tetszik. Úgy gondolom, hogy ha ez megtörténik majd, az feltehetően gyerekzet lesz. A választ soha nem fogom megtudni. 

– Mit jelent Neked a Héttorony?

– Szeretem ezt az irodalmi portált. Annak idején Serfőző Attila alig tudott rábeszélni, hogy regisztráljak, most meg le sem lehet vakarni innen. Barátságokat, a szakmai fejlődés lehetőségét jelenti a Torony. Boldog vagyok, hogy VIP–tag lettem, de azért továbbra sem szeretném, ha elmaradnának a jó szándékú kritikák.

– A Toronybeliek közül többeknek jelent meg önálló könyve, szerepeltek különféle antológiákban. Sokaknak azonban ez, különböző okokból nem adatott meg. Nekik mit üzensz?

– Ha azt szeretnék, hogy nyomtatott írásban is megjelenjen az alkotásuk, azt üzenem, hogy eleinte pályázzanak, de ne rémüljenek meg attól, ha nem nyernek. A pályázat csak próbatétel: többek között a kitartás, a kudarchoz–szokás, a siker elviselésének próbatétele. Ma a legtöbb antológiába csak pénz kérdése bejutni. Nehéz dolguk van azoknak, akiknek még ez sem adatik meg, de itt a lehetőség, pl. a Héttorony antológiájába bekerülni, hisz  ha jól gondolom az idén is kiadják a Tornyos szerzők legjobb alkotásait.

– Köszönöm szépen a tartalmas válaszokat! Végezetül nem csak a magam, hanem törzshelyed, a Téged tisztelő, szerető Héttornyos lakók nevében is további sikereket, egészséget kívánok!