Erős lettem,
feladtam
az értelmetlen
vágyakat,
a múltnak már
elsőbbséggel
utaltam át őket,
szőhetem
a szemfedőmet,
előbb mégis
képzeletem
padlására indulok
illúziókat rombolni,
beszívni szobák
emlékporszagát,
találni egy nyugodt,
eldugott zugolyt,
de ruhám szegélye
felveri a port
– visszafordulok –
falépcsők recsegnek,
megbotlom, nem baj,
mert a macskák
mindig talpra esnek.
Legutóbbi módosítás: 2011.05.18. @ 17:43 :: Péter Erika