Az estével jött a kín,
Nem volt még érezhet?,
Világ fájdalmához képest
Nem is volt mérhet?.
Er?södött a sötét
És n?tt a fájdalom,
izzadt homlokomról
gyöngy csillant vállamon.
Testem rándult fájón,
Futott már az orvos,
A rideg, fehér csendben
Én lettem a fontos.
Órák teltek aztán,
A testem szétszakadt,
Megsz?nt már az id?,
Csak az izzó kín maradt.
Sikoltottam, tudom!
A hideg fém pengett,
Azt mesélik odakint
Mérges vihar zengett.
Megcsapta orromat
A vér iszonyú szaga,
Odakint lassan
Elhalt az éjszaka.
Vártam már a halált,
Sz?njék meg hát minden!
Csendes sírba engem
Vigyenek el innen!
Aztán egyszer csend lett!
Elt?nt a gyötrelem.
Öklöm lassan ernyedt,
Nem volt már félelem.
Mellém tettek akkor
Egy lila kis csomagot,
Ráncos volt és rúgott,
Víg nyekkenést hallatott.
Véres, nyálkás teste
Megnyugodott lassan,
Az es?cseppek odakint
Elt?ntek a napban.
Gyönyör?bbet ennél
én nem láttam még soha,
Sivár életemben ez lett
A legszentebb éjszaka.
(Azért azt bevallom
Az igazság végett:
Amíg ezt leírtam,
Az ebéd odaégett.)
Legutóbbi módosítás: 2009.05.06. @ 23:23 :: Markos Klára
