Horváth János : A feladat

Nyomtatás

– Félek, – mondta Jé.
   – Mit?l?
   – Nem tudom, csak ez az érzés, itt belül. Félelem, azt hiszem.
   – Nem vagy biztos benne?
   – Nem tudom. Amikor Zére gondolok, és a feladatra, mindig ezt érzem.
   – Nincs okod rá. Zé senkire nem haragudott meg. Szigorú, az igaz, de még nem bántott senkit, mert nem tudta végrehajtani a feladatot.
   – Én nem vagyok olyan biztos ebben. Egyszer megpróbáltam megérteni, hogy miért kell mindenkinek átesni ezen a próbán. Vannak, akik nem képesek megtenni. Azok sem lehetnek kevésbé alkalmasak, csak képtelenek rá, hogy ezt megtegyék.
   – Rosszul látod. A feladat mindenkinek fontos. Csak így lehetsz te is utas, ha megteszed.
   – Igen, azt hiszem, igazad van. Mondd Té, te els?re megtetted, meg tudtad tenni?
   – Igen, megtettem. Nem is volt olyan nehéz.
   – És, ha nem sikerül? Mi lesz, ha nem sikerül?
   – Sikerülni fog. Tudom.
   Jé felállt. A t?z még égett, de már nem volt ereje. Té nézte egy darabig a parazsat, aztán határozott mozdulatokkal taposni kezdte. A lángok egy pillanatra fellobbantak, majd lassan kihunytak. Hosszú, és vékony füstcsík szállt fel az égre. Korom sötét lett.
   Té el?vette a lámpáját, és belekarolt Jébe. Lassan, óvatosan elindultak az ?rhajó felé. Aludni kell, tudták, csak úgy sikerülhet, ha kipihenik magukat. Korán reggel Té f?zött egy kávét, és felébresztette Jét. Eljött a nagy nap, a feladat végrehajtásának napja. Tudták, nem hibázhatnak, Jének els?re meg kell tennie, és szintid?n belül. Té kinyitotta szekrényt, és kivette a kis dobozt, amiben a tárgy volt. Jének mindössze két perc állt a rendelkezésére. Tudta, ha hibázik, nem lehet utas. Legközelebb hét év múlva tehet újabb kísérletet. Érezte, annyi ideje már nincs.
   Jé Kivette a dobozból a tárgyat, és a balkezébe vette. Jobb kezét felemelte, és várta a jelet. Té lenyomta a stoppert, és intett. Jé azonnal elkezdte a tekerést, és gyors mozdulatokkal forgatta a tárgyat.  A keze egy pillanatra sem állt meg, csak akkor emelte fel a kezét, amikor készen lett. Egy perc, huszonhét másodperc, és mind a hat szín a helyére került.
   – Utas lettél te is – kiáltott fel boldogan Té, és átölelte Jét. – Holnap jön értünk a nagy hajó, és visszamegyünk a földre.
   – Nem is volt olyan nehéz – mondta Jé, és hálásan nézett Tére. – Negyven év után újra otthon.

(Budapest, 2008. július)