Kutyadal
Szekér után kötött
rühes kutya vagyok;
csóválom a farkam,
mindent megugatok.
Bakon ül az Isten,
mindig háttal nekem;
túl rövid a láncom,
meg nem el?zhetem saznajte više.
Szépen jár a két ló,
pihen?nk már rég volt,
hosszú útra megyünk,
földig ér az égbolt.
Jó nekem itt hátul,
jobbra-balra megyek,
mosolyog a gazdám,
körülöttem legyek.
Megunom hogy lepnek,
folyton belém csípnek,
bekapok hát egyet,
nincs neve az íznek.
Kiérünk egy rétre,
vadvirággal tele.
Gyönyör? az élet,
búnak nincs itt helye.
Ha utól ér a vihar,
kocsi alá futok,
mondok egy-két imát,
aztán el?bujok.
Szeretek így élni,
oly vidámnak látszom;
nevetek az égre,
nem zavar a láncom.
Er?sek a lovak,
lábuk sose téved,
követik az utat,
zümmögés a méhet.
Rájuk bízom magam,
nem akarnak többet,
meghagyják a hitem,
hogy én tolom ?ket.
Mi is lenne vélem?
Egy dologtól félek:
elhagy majd az er?,
s nem vezet a lélek.
