A család, amelyben éltél, etalon volt számodra. Élénken emlékeztél gyermekkorod minden apró mozzanatára. A zene betöltötte fiatal éveidet.
Különleges egyéniséged vonzotta az embereket. Két kézzel osztottad a jóságot szeretteidnek, mindenkinek. Kalandos ifjúságodat bearanyozta a szerelem, önzetlenül tudtál hinni és szeretni. Nem tudtad, hogy gyorsan kell élni. Nagy emberi méltósággal viselted a testi-lelki fájdalmakat. Éltél 28 évet.
Ma már széthullt minden, amiben hittél: otthon, család, barátságok, haza. De te tudtad, hogy az élet küldetés, s a láthatatlan szálak soha nem szakadnak el.
„Egy kis id? és megláttok engem…”
A Nagytemplom harangja visszaveri szívem dobbanását lépteim alatt. Tombol a nyár. A Nagyerd? fái kéjesen nyújtóznak az éltet? fényben. A madarak zenéje dalolja az élet körforgását, a szerelem mámorát. Falfehéren fekszel a kórházi ágyon. Lehunyt szemed távoli világba visz, együtt megjárt utakon. Az infúzió cseppjeinek monoton ritmusa az élet ígérete. Oly fiatalok vagyunk. Szívünk még megannyi szépség tárháza. Érzékeink kifinomult érintése óvatosan b?rünk alá szökik.
Házassági évfordulónk napja a halál közelében. A tizenhárom szál vörös rózsát, óvatosan helyezem habfehér takaródra. Álmodat ?rizve, várok… Minden szál virág, imám érted. Lassan felnyitod a szemed. Els? pillanatban a látvány mosolyt varázsol szád szögletébe. Pillantásunk ólom nehéz, emlékezünk némán a lelkünkben. Szemed barna fényében az írisz apró szenzorjaiban boldogság villan. Kezeden a halvány erek megfeszülnek a szorítástól ujjaink remeg? találkozásának szépségében. Megáll a perc az ölelésben, mint gyermekünk pillái az angyali álom el?tt.
Ma is hajladoznak a fák csupasz ágai a novemberi szélben. A fekete márványtáblán kiált a valóság: 1949-1977.
A csendet megtöri lépteim nyomán az avar zizegése. Egy szál rózsa, hozza az üzeneted e borús reggelen. Szorosra zárt bimbó óvatosan meghajlik az ég felé. Döbbenten állok, szempillám sem rebben, sz?zi csend van bennem. Novemberben rózsa virít a sírodon. Él, vöröslik, és hirdeti a szerelem múlhatatlanságát.
A gyermek tenyerének melege visszahozza szerelmed hajnalát.
Ezért érdemes élni…
2008. augusztus 11.
Legutóbbi módosítás: 2008.08.12. @ 08:00 :: Könyves Tóth Enikő
