Lesz talán egy pillanat
mikor hiányod már nem éget,
talán,
lehet egy egész nap,
hogy szemed,
mindenki arcából kit látok,
szembe nem jön végre,
és lehet,
egyszer azt is megérem,
hogy az éjszakák újra rólam szólnak,
nem a vágyról,
amellyel a testem küzd hónapok óta
és már oly merevvé váltam,
mint a megfeszített íj,
de nincs az a test,
mely mozdulásra bír,
és hiába van,
hogy új kezek nyúlnának felém,
szemek táncolnának rajtam,
nem láthatnak belém.
Mert még mindig ott van bennem
a nagy űr,
nincs vége, se hossza,
és a szívem körbevonja,
átláthatatlanul.
