P. Szabó Mária : Teleki utca 60.-8.rész

Szüleink szent elhatározása egyébként az volt, hogy munkára nevelnek, erre vonatkozóan többféle kísérlet született, a legmaradandóbb a „segítség a kerti munkában” című. Egyik estén apu széles mosollyal állított haza és bejelentette, vett egy kertet és szerinte ez lesz a jövőnk. Anyu arcát látni kellett volna, „megint beleugrottál valami hülyeségbe”, szóval nem örült fenntartás nélkül a lehetőségnek. Na de apu, „epret ültetünk, nincs sok munka vele, a gyerekek is besegíthetnek”, hát így jöttünk mi a képbe. Minden esetre hétvégén irány a kert, pontosabban Fancsika, vagyis először a Zsuzsi vonat. Felpakoltunk rendesen, bogrács, mert ebédre slambuc lesz, vizes kanna, mert víz valahol a közeli kútban van és egyéb ilyen hasznos holmik tömkelege, ami kellhet a remek kisházban, ami pluszban a telken található. Dél körül megérkeztünk, szegény anyu teljesen romhalmazzá vált, „hát ez tiszta mocsár”, apu szerint majd kiszárad, „na de ide nem lehet epret ültetni”, „dehogynem”, de ekkorra már ő is csendesebb volt. „Kell neked egy sikertelen vállalkozás?”, szó szerint ugyanezt mondta anyu nekem is, amikor kőműves kisiparos lettem, annyit tett hozzá, „pont olyan vagy, mint apád”, ezzel el is mondott mindent. Érdekessége a dolognak, a héten olvastam, kiszáradtak a fancsikai tavak, éppen ötven évvel azután ahogy apu megjósolta.

Az ezt követő hetekben földet hordattak ki, feltölteni a kertet, és tavasszal jött az eperpalánták ültetése, ebben szerencsére nem vehettünk részt, mert ez szakmunka, na de eljött a kapálás ideje, ahhoz pedig nem kell nagy tudomány, úgy hogy ki lettünk vezényelve. A föld még emlékezett mocsaras múltjára, tele volt békával, amikor sikerült egy-egy békát eltalálnunk, hihetetlen módon sikítoztak. Ettől kezdve kötelező jelleggel programunk lett Fancsika, nagyon utáltuk.
A második nagy kísérlet konkrétan engem vett célba, mint a házi munka letéteményesét, azon belül is kiemelt hangsúllyal magát a porszívózást, mondanom sem kell ez teljesen kudarcba fulladt, olyannyira, hogy még háziasszonyként is ritkán vetemedtem rá, kezdetben a férjem porszívózott, mert amúgy a házimunkák közül ez a legférfiasabb, majd pedig évtizedeken keresztül takarítónő járt hozzánk, most pedig robotporszívóm van.

Volt még egy maradandó emlékem a fizikai munkáról, amely Alpáron esett meg velem és az öcsémmel. Alpári mamáéknál nyaraltunk, még tata is élt, lehettünk úgy tíz-tízenkét évesek, szerettünk volna pénzt keresni, tata segédletével találtunk is munkát, az egyik szomszéd kaszált, mi pedig elszegődtünk a kaszálék gyűjtésére. Nagy vállalkozás volt részünkről, tűző napon, a mezőn szerencsétlenkedtünk, a nap végére hullafáradtak voltunk, ekkor jött az elszámolás, meg voltam győződve, én dolgoztam szorgalmasabban, ügyesebben, nekem kellett többet keresni teljesítmény arányosan. Mindenesetre a megbízónk jól oldotta meg a dolgot, hátra tette a kezeit és választanunk kellett, jobb, vagy bal, én választottam előbb, én nyolc forintot, az öcsém pedig tíz forintot keresett, most így visszagondolva, valószínűleg győzött a férfi szolidaritás. Végül is ez az esemény volt a fizikai munkavégzésünk hattyúdala, nekünk nem jött össze, lehet ezt nevezni lustaságnak, én inkább genetikának gondolom, ma már tudjuk az is, hogy a kövérség sem egyszerűsíthető le zabálásra, így a mozgékonyság hiánya sem csak lustaság kérdése, mert amúgy rengeteget dolgoztam életem során és öcsém is lelkiismeretes és nagyon becsületes dolgozó lett, mint pénzügyőr tiszt.

Nyaralásaink közül emlékezetes még a Tokodaltáró-i, Zsuzsi néniéknél. Maga a község igazi bányásztelepülés volt valamikor, de akkoriban már csak az üveggyár létezett, mint jelentősebb munkáltató, ide költöztek Alpárról az unokabátyánkkal együtt, itt csak én nyaraltam, Lacival csavarogtunk a környéken és nagyon sokat veszekedtünk. Koncz Zsuzsa volt a kedvenc énekesnője, én nem szerettem, akkoriban udvarolt az egyik osztálytársának, Jutkának, aki kifejezetten féltékeny volt Konczra, és akivel egyébként gimnázium után összeházasodtak, ma már hatvan éve élnek együtt állandó veszekedések közepette. Jelenleg Jutka agydaganattal küszködik, talán már nem sokáig, sajnos nem áll győzelemre. Ha már nyaralásról van szó, itt van az egyik balatoni két hetünk, a tó partján állítottuk fel a sátrat, mi az öcsémmel a kocsiban aludtunk, ez volt az úgynevezett vadkempingezés. Vittünk egy kis kályhát, egy csirkét, amelyet anyuék a fához kötöttek, hogy ne lógjon meg, így lett az egyik napi ebédünk csirkepörkölt, de megvolt az elmaradhatatlan slambuc is. Hatalmas kerék belső volt az úszógumink, erről ugráltunk a vízbe és visítoztunk a szüleinket halálra ijesztve, a nyaralás csak apunak jött rosszul, a böglyök össze-vissza csipkedték, kétnaponta Pestre kellett utaznia megfelelő injekcióért.

Szép lassan elteltek az igazi gyermekéveink, középiskolába kerültünk, anyámék pedig elváltak. Én a Kossuth Lajos Tudomány Egyetem Gyakorló Gimnáziumába mentem tanulni, francia tagozatra, mert az egyik lány az udvarunkban szintén francia tagozatos volt. A Kossuth országosan elismert középiskola volt, úgy tudom ma is az, a mi osztályunk pedig igazán különleges, ma orvosok, tanárok, tudósok és egyéb értelmiségi emberek gyülekezete. Itt szinte mindenki jól tanult, engem nem beleértve, nem éreztem magamat jól ebben az osztályban, úgy éreztem, lenéznek, részben munkáscsalád hátterem miatt, részben a rossz jegyeim miatt, de az például eszembe sem jutott, hogy tanuljak, hátha akkor változik ez a helyzet.

Legutóbb szerkesztette - P. Szabó Mária
Szerző P. Szabó Mária 67 Írás
"Soha nem történik semmi, csak aminek megengedjük, hogy megtörtént legyen" Nem én mondom, de hiszem.....:) www.pszmirodalom.hu 3 novellás könyvem jelent meg, az egyik a nyári könyvvásáron siker listás lett (Imádom, hogy nő vagyok, Szerelem és bűn, Én, Báthori Erzsébet)....10 évig nem írtam...most talán újra kezdem....