Apáti Kovács Béla : Rózsa királykisasszony

Volt egy nagyon távoli ország, ahol a rózsák emberi alakot öltöttek, és jártak – keltek ugyanúgy, mint mi. Volt kezük és lábuk. Nem kellett egy helyben állniuk, mehettek, ahová csak akartak. Gyönyörű házakban laktak, amelyek szobáiban rózsaillat terjengett.

Hatalmas és csodás volt a rózsák országa. Itt mindenki boldog és elégedett volt. Soha senki nem ismerte a szomorúságot.

Rózsaország királyának volt egy gyönyörű lánya Rózika. Szépségének híre hetedhát országba eljutott. Aki csak meglátta, az mind szépségének a rabja lett, és nem tudott szabadulni a látványtól. Ezért mindennap rózsalegények százai ácsingóztak a palota előtt. Mindnyájan azt remélték, hogy legalább csak egy pillanatra is megláthatják a szépséges királykisasszonyt. De sajnos Rózika csak ritkán jelent meg a palota ablakában. Senki nem tudta, miért bújik a palota vastag falai mögé. Hiába kérdezgették az őröket, azok csak a fejüket rázták, és ismételgették:

–   Nem tudjuk. Nem köti az orrunkra.

A várakozó rózsalegények elhatározták, hogy követet küldenek a palotába és felszólítják: válasszon közülük férjet.

A küldöttség három rózsalegényből állt. Amíg bent voltak a többiek izgatottan várták a fejleményeket.

Sokáig időztek odabent, és amikor megjelentek a kapuban a jelenlevők elhallgattak, megszűnt a zajongás. Mindenki a küldötteket figyelte:

–   Mit mondott a királykisasszony? – kérdezték szinte egyszerre.

–  A királykisasszony azt a legényt válassza közülünk, aki legszebben tud énekelni – válaszolták a küldöttek.

Erre a tömeg megint felbolydult, mert köztudott, minden rózsa csodálatosan tudott énekelni. Hangjuk talán csak az illatukkal vetekedett. A rózsák országa gyönyörű éneküktől volt hangos. Talán nem is volt rózsa, aki nem tudott volna énekelni.

Azonnal kihirdették, hogy énekversenyt tartanak, és a fődíj a királykisasszony keze, és megkapja a fele királyságot.

Rózsalegények napokig készülődtek a megméretésre. Végre felvirradt a nagy nap. Rengetegen sereglettek össze, mert nem volt mindennapi viadal. Sok néző is eljött, hogy meghallgassa az énekversenyt.

Hamarosan Rózika királykisasszony is megjelent. Olyan szép volt, hogy szépsége elhomályosította a napot. Mindenki éljenzésbe tört ki, és áhítattal nézték gyönyörű termetét.

A harangvirág csilingelésére elkezdődött a verseny. A kérők egymás után járultak a királykisasszony elé, de alig kezdtek el énekelni, mindegyiket leintette, és kecses kezecskéjével jelezte, hogy jöhet a következő

Így ment ez délig. Akkor egy kicsit pihentek, megebédeltek, majd folytatódott a verseny egészen késő estig, amikorra már minden csillag feljött a fekete bársonyos égboltra. Már csak egy rózsalegény várakozott. A többiek mindig félrelökték, amikor ő került volna a sorra. Végül mindenki elfogyott előle. Szegény vadrózsa volt, akit mindenki lenézett, mert egymaga éldegélt egy poros út menti bokorban, távol a királyi palotától. Voltak, akik nyíltan megmondták neki: nincs itt keresnivalód. Jobban teszed, ha gyorsan odébb állsz, és nem zavard a jelenlevőket. –   De a vadrózsa kitartott, türelemmel megvárta, mire rákerült a sor.

A királykisasszony nagyon fáradt volt, és nem akarta meghallgatni a vadrózsát. Már éppen fel akart állni, amikor felcsendült a vadrózsa csodálatos dala. Olyan szép volt, hogy mindjárt ámulatba ejtette Rózikát, és fáradsága azonnal tovaszállt. Megbabonázva hallgatta a legényt. Soha nem hallott olyan tiszta hangot, mint a vadrózsáé volt. Mindenki csak őt hallgatta, és a dala elbűvölte a jelenlevőket. Főleg a királykisasszonyt lepte meg a hangja, mert nem gondolta, hogy egy út menti vadrózsa ilyen szépen tud énekelni. Csak állt és mozdulatlanul sem, tudott. Végül, amikor a dal elhangzott, ennyit mondott:

–   Te nyerted meg a versenyt. Te leszel a férjem.

A rózsalegények, akik még ott voltak hangos éljenzésbe törtek ki, és éltették az ifjúpárt.

Ez így mind nagyon szép is lett volna, de a királykisasszonynak volt egy gonosz unokatestvére, aki mást szemelt ki neki. Amikor meghallotta, hogy unokahúga kit választott, elhatározta, hogy bosszút áll a vadrózsán.

Magához hívatta a gaz futórózsát és vele együtt tervet eszeltek ki, miképpen akadályozzák meg a kézfogót.

A vadrózsa a sikeres verseny után elindult haza, hogy megvigye a hírt barátainak, a kicsi méhikének, rigó Petinek, és az út mentén élő összes vadvirágnak. Mindenkit szeretett volna meghívni az esküvőre.

Sötét volt a hazavezető út. Szegényke nem gondolta semmi rosszra. Gyakran járt erre, és jól ismert minden fát és követ. Akár behunyt szemmel is végig tudott menni rajta.

Amint bandukolt hazafele, egyszer csak azt vette észre, hogy lábára valami kezdett rátekeredni, és egyre nehezebben tudott menni.

A futórózsa tekeredett a lábára, és testére, de olyan szorosan, hogy alig kapott levegőt. Amikor már egészen körbetekerte még egy hatalmas jegenyefához is kikötötte. Nem volt semmi esély a szabadulásra. Ha másnap délig nem ér vissza a palotába, akkor a királykisasszony kénytelen lesz feleségül menni az első kérőhöz. Ugyanis ezt írta elő a rózsák törvénye.

Telt – múlt az idő. Mindent megpróbált, hogy kiszabaduljon, de nem sikerült, sőt ahogyan mozgott a futórózsa indái egyre jobban szorította a testét.

Lassan a hold átadta a helyét a napnak, és a csillagok is mind aludni tértek. A rózsa királykisasszony türelmetlenül várta mátkáját. Minden fertály órában kinézett az ablakon, de nem látta a kedvesét az úton. Kétségbeesve mászkált le – föl a szobájában, és kérdezgette a komornyiktól, vajon hol lehet a vőlegénye? Senki nem tudta, hová lett? Mi történt vele. Csak annyit hallottak az öreg, huhú, bagolytól, hogy ő még látta, amikor éjjel elindult haza, hogy vendégeket hívjon a lagzira.

Közben a templom tornyában a harang elütötte a delet, és ezt követve mindjárt megjelent az unokatestvér a kiválasztott férjjelölttel, aki nem volt más, mint az unalmas kövirózsa.

Nem tehetett mást, fejet kellett hajtani a szigorú törvénynek, és még aznap kihirdették, hogy férjhez megy. Mindenkit meghívnak az esküvőre. Hiába sírt, könyörgött, hogy legalább néhány percet várjanak, amíg előkerül a vőlegénye, de az unokatestvére hajthatatlan maradt. Tudta jól, egyhamar nem szabadulhat a futórózsa indái közül. Senki sem sejtette, hogy az útszélén szenved gúzsba kötve. Még csak nem is remélhette a szabadulást.

Lázasan készülődtek az esküvőre. Gyülekezett a násznép is, aki csak élt és mozgott, az mind szerette volna látni, amikor rózsa királykisasszonyt az oltárhoz vezetik.

A virágok százai szebbnél szebb színes ruhákban pompáztak, elbűvölve a nézőközönséget. A jelenlevők ámultak és bámultak, mert a királykisasszony csodaszép volt. Valóságos ruhaköltemény fedte törékeny testét. Csak a szemei csillogtak szomorúan, mert akit nagyon szeretett eltűnt, és máshoz kell férjhez mennie. Szíve majdnem megszakadt, amint elindult a násznéppel a templom felé, hogy kimondja a boldogító igent a leendő férjurának.

Minden lépésnél szúrást érzett a szívében, és egyre gyöngébb lett. Végül már alig tudott menni. Az unokatestvére és apja támogatta, hogy el ne essen.  Nem értették, mi történhetett a szépséges Rózika királykisasszonnyal. Máskor mindig vidám volt, nevetett, csak úgy visszhangzott a palota.

Mielőtt beléptek volna a templomajtón összeesett, és aléltan rogyott a földre. Mindenki hangosan felsikított. Az ifjú férjjelölt kezeit tördelte tanácstalanságában. Váratlanul mellettük termett egy hervatag vén tubarózsa és a királykisasszony apjának a fülébe súgta:

–   A lányodat úgy tudod megmenteni, ha elszalajtasz valakit a városon kívül lévő vadrózsabokorhoz. Leszedeted minden virágját és idehozatod. A virág szirmaival beszórod lányodat, és a többit meglátod.

A király nem sokat habozott. Az egyik legfürgébb szolgáját küldte el a megadott helyre és megparancsolta, hogy hozza el a bokor minden virágát.

A szolga a lábát a nyakába szedte, és elviharzott. Nem tellett bele egy fertály óra megjelent egy hatalmas vadrózsa csokorral. Természetesen közte volt a királykisasszony vadrózsája is, de ezt senki sem tudta.

A király szaporán szórni kezdte lányára a szirmokat, de amikor a vadrózsa szirmaihoz ért, az rózsaszín köddé vált, majd beburkolta a királykisasszonyt. Amikor már csak a köd volt látható, az lassan kezdett felemelkedni és magával vitte a királykisasszonyt.

Egyre feljebb emelkedtek és végül eltűntek a csodálkozó násznép elől.

A kövirózsa vőlegény gyorsan megértette, hogy itt egyhamar nem lesz lakodalom. Jobban teszi, ha most szépen elsomfordál, és elbújik a sziklák közé.

A rózsaszín köd meg sem állt az első felhőig, felpattant rá édes terhével együtt, és az Óperenciás tenger másik partjára repültek és ott egybekeltek, és boldogan éltek, amíg meg nem haltak.

Sajnos többet én sem tudok a rózsa királykisasszonyról, mert nekem sem árulták el, hol telepedtek le. Féltek, ha a gonosz unokatestvér megtudja, akkor utánunk megy a mamlasz kövirózsával, és boldogságuk közé áll szúrós tüskéivel.

Ha majd valamit megtudok az ifjú párról, feltétlen nektek is beszámolok róluk. De ti is járjatok nyitott szemmel, hátha meglátjátok a Rózika királykisasszonyt a csodálatos hangú vadrózsa párjával, amint összeölelkezve csókolóznak valahol.

Legutóbb szerkesztette - Apáti Kovács Béla
Szerző Apáti Kovács Béla 190 Írás
Mindig szerettem az irodalmat. Számomra az olvasás, olyan, mint más embernek a kenyér. Nem múlik el nap olvasás nélkül.