( Sün Laca kalandjai meseregényem ötödik része)
Véget ért a meleg nyár, s egy nap a falu felől különös csengőhangra lett figyelmes Sün Laca. Eddig még sohasem hallotta ezt a csengettyűhangot. Sokkal más volt, mint, amikor harangoztak a faluban. Ennek a hangja élesebb volt, és mintha valamire hívta volna az embereket.
– Mi ez, édesanyám? – kérdezte kíváncsian. – Mi ez a fura csengettyűhang?
– Még ezt sem tudod? – nevettek rajta a testvérei. – Szeptember elseje van és megkezdődött a tanítás. A hosszú, nyári vakáció után a gyerekek most mennek először az iskolába.
– Ne nevessétek ki Sün Lacát! – szólt rájuk a sünmama. – Ő még nem tudja, hogy ilyenkor a gyerekek iskolába mennek.
– Mit csinálnak az iskolában? – kérdezte Sün Laca az édesanyját.
– A tanító néni és bácsi mindenfélére megtanítja a nebulókat. Tudnak majd olvasni, írni, számolni, szépen rajzolni, idegen nyelveket is tanulnak, hogyha külföldre utaznak, tudjanak beszélni az ottani emberekkel.
– Édesanyám, én is szeretnék elmenni abba az iskolába. Én is szeretnék megtanulni, olvasni, írni, számolni, szépen rajzolni, és idegen nyelveket tanulni. Ugye elmehetek?
– Sajnos abba az iskolába csak emberek járnak. Süngyerekek nem mehetnek oda. Különben is, hamarosan mi sünök téli álmot fogunk aludni.
– De én akkor is iskolába akarok járni – erősködött Sün Laca. – Bizonyára sünöknek is van valahol iskola.
Erre testvérei megint nevetni kezdtek. Édesanyjuk szigorú szemekkel rájuk nézett, majd mondta:
– Szégyelljétek magatokat, hogy testvéreteket kinevetitek. Igaza van Sün Lacának a mai világban mindenkinek tanulni kell, ha ne akar lemaradni. Este meg is kérdem édesapátoktól, hogy hol lehet süniskola, és mindnyájatokat beíratlak, hogy okosak legyetek. Idén téli alvás helyet iskolába mentek.
A süngyerekek Sün Laca kivételével elszontyolodtak és lógó orral pusmogtak egymás közt.
– De jó lesz, mi is iskolába megyünk, mint a falusi gyerekek – örvendezett a kicsi sün.
Nehezen jött el az este, amikor édesapjuk hazaért a munkából. Sün Laca legszívesebben már a kapuban megkérdezte volna, hol van a közelben süniskola.
– Várjál, kicsikém! Majd a vacsoránál megkérdezzük – intette le fiacskáját a sünmama. – Valószínűleg édesapád nagyon elfáradt a munkában. Először pihen egy kicsit, aztán megkérdezzük.
Úgy is volt, amikor már majdnem végeztek a vacsorával, ami finom almafőzelék volt, a sünmama előhozakodott a kérdésével:
– A gyerkőcök szeretnének iskolába menni. Hol lehet a közelben ilyen iskola?
A sünapát nagyon meglepte a kérdés. Nem számított ilyenre.
– Hol van iskola sünök részére? Valahol már hallottam erről. Várjatok, csak mindjárt felhívom telefonon bagolyapót. Ő mindent tud, ami a környéken van. Bizonyára ezt is tudja.
Sünapa elővette a mobilját, majd hosszasan beszélt bagolyapóval. Jól hallották a diskurzust, mert a készülék ki volt hangosítva.
– Haló, bagolyapó! Jó estét kívánok! Segítségét szeretném kérni. A gyerkőceink iskolába akarnak menni, de nem tudjuk, a környéken, hol található olyan iskola, ahová a sünök is járhatnak. Gondolom, bagolyapó tud segíteni, hiszen olyan nagy tudású.
– Jó estét, sünapa! – jött mindjárt a válasz. – Nagyon örvendetes hír, hogy be szeretné íratni iskolába a gyerekeket. Természetesen tudok segíteni. Hamarosan nyílik az erdei iskola, ahol szeretettel várják a kicsi sünöket.
Bagolyapó részletesen elmagyarázta, hogyan lehet eljutni az erdei iskolába. Végül még azt is megígérte, hogy segít a beiratkozásban.
– Köszönöm, bagolyapó! Viszontlátásra! – mondta a sünapa.
– Nagyon szívesen segítettem. Majd figyelemmel követem a kicsik fejlődését, és ha kell, segítek. Viszontlátásra!
Nagy volt az öröm sünéknél. Igaz Sün Laca testvéreit annyira nem hozta lázba, hogy hamarosan iskolába mennek. Ők szívesebben hancúroztak volna a vackuk körül, de kicsi testvérük annál boldogabb volt.
Alig bírt elaludni. Amikor meg elaludt, egész éjjel az iskoláról álmodott.
Milyen jó lesz, hogy ő is megtanul írni és olvasni. Az iskolában új barátai lesznek.
Másnap reggel, miután felkeltek Sün Laca lázasan készülődött, és állandóan sürgette a többieket, hogy már induljanak.
– Hová sietsz? – kérdezte tőle kissé gunyoros hangon a testvére Sün Fecó. – Te még nem is tudod, hogy az iskolában a tanító néni vagy a tanító bácsi sarokba állítja azokat a gyerekeket, akik rosszak.
– Meg, ha nem készíted el a leckédet, bezárnak egy sötét szobába és papírgalacsin levest kapsz ebédre – ijesztgette Sün Sára. Még valami félelmetes dolgot akart mondani, de a sünmama mérgesen rászólt.
– Sára, ne ijesztgesd a testvéredet! Laca megígérte, hogy mindig jó tanuló lesz, és nem hoz szégyent a családra. Szeretném, ha ti is követnétek a példáját. Nem kell félni az iskolától, ott egy kicsi sün csak jó dolgokat tanulhat. Nektek, se esik károtokra, ha megtanultok írni, olvasni és számolni.
A két nagy szájú süngyerek elhallgatott. Látszott az arcukon, hogy nem lelkesíti fel őket a tanulás. Ennek ellenére többé nem ijesztgették kicsi testvérüket.
Reggeli után édesanyjuk vezetésével elindultak az erdei iskola felé. Elhaladva a kerítés mellett a három cicakölyök és a házőrző kutya Bundás, akik éppen ott játszottak, integettek nekik.
– Jó tanulást, Sün Laca! majd meséld el, milyen volt az első nap az iskolában!
Vége
Legutóbbi módosítás: 2019.09.19. @ 18:23 :: Apáti Kovács Béla