Koosán Ildikó : Régimódi mese

Régimódi mese
írta: Koosán Ildikó

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kedves szép kis királylány. Bizony, mindenki megcsodálta szépségét. Még a Nap is megállt, égi útján úgy dél tájban, hogy megnézze, mit tesz a világszép leány. Még hogy szép volt az igaz, de olyan ügyes is, hogy csodájára jártak heted-hét országból. Ahogy teltek, múltak a napok, és ahogy növekedett, a szépsége egyre halványult. Lassan- lassan nemhogy szép, inkább egyre csúnyább lett szegény. El is nevezték őt a legrútabb királykisasszonynak. De ez talán még a kisebb baj lett volna. A fájdalmas nagy gondot az okozta szüleinek, leginkább az édesapjának, hogy önzővé, veszekedősé, mondhatnám talán azt is szívtelenné vált. Hideg volt és megközelíthetetlen, sohasem mosolygott. Sajnálta is az öreg király, hogy lányát már nem tudja heted-hét országnak díszeként becézni, jóságára, szerető szívére hivatkozni. Hiába hívta a szomszéd királyok fiait lovagi tornára, hogy versengjenek a leány kezéért, bizony senki sem jelentkezett. Nagy gondja lett, most hogyan szerezzen neki megfelelő férjet, mert lassan elérkezett a férjhez adás ideje. Bárhogy is törte a fejét éjjel és nappal semmi nem jutott eszébe. Megkérdezte hát a Feleségét: Te asszony! Mit tanácsolsz? Milyen jutalmat adjunk annak aki elveszi a leányunkat? De bizony annak sem jutott semmi az eszébe. Történt pedig, egy esős őszi napon, hogy bejött a palota udvarára egy szegény, rongyos öregasszony. Az őrök mindjárt ki is akarták tessékelni, de a király, aki az ablakból látta, kiszólt az őröknek: Miért külditek el azt a szegény asszonyt? Nem látjátok milyen sovány, ázott, szakadt ruhájú? Bizonyára éhes is lehet. Kísérjétek a hátsó udvarba, a konyha közelébe, hátha egy kis gondoskodással magához térhet, s tovább folytathatja útját. Így is történt. Az őrök elkísérték a nénét, a konyhai személyzet pedig megetette, megitatta, még egy jobb ruhát is találtak számára Az öreg néni miután kipihente fáradalmait éppen indulni készült, mikor a király megszólította: Kedves öreganyám! Bizony nagy baj van minálunk. Leányunkat szeretnénk férjhez adni, de csak nem találunk neki való férjet, széles e határba. Te, aki vándorolsz egyik helyről a másikra, sokat látsz, sokat hallasz, vajon nem tudnál-e tanácsot adni ,hogyan oldjuk meg ezt a dolgot úgy, hogy a kecske is jól lakjon, a káposzta is megmaradjon, vagyis a leány is férjhez menjen és mi se kerüljünk szégyenbe ügyetlenségünk miatt. Szerencséd van édes fiam, hogy az én tanácsomat kérted! Mondta a néne. Jártomban – keltemben bizony láttam, hallottam sok fura dolgot, de hogy egy királylányt hogyan kell ügyesen férjhez adni,- különösen ilyen csúnyácskát- erről eddig én sem hallottam. Hanem azt tudom, hogy az erdőben él egy öreg bagoly, olyan nagyon öreg már, hogy dupla szemüveget visel, és folyton kiabálni kell, hogy megértse, amit mondani akarnak. Róla azt beszélik, olyan okos, hogy hetedhét országból járnak hozzá tanácsot kérni. Javasolom, keresd fel őt, és tőle kérj tanácsot. Mit volt mit tenni a király megköszönte a néne útbaigazítását, és elhatározta elmegy megkeresni az okos baglyot. Meg is kérte a feleségét készítsen neki úti ruhát és élelmet, mert bizony az erdő nagyon messze volt. A királylány kérlelte: Ne menjen el édesapám, majdcsak találok férjet, aki elfogad olyannak amilyen, vagyok. De az öreg király nagyon szerette a lányát, érte minden áldozatra kész volt. Szerette volna, ha megbízható, kedves és szeretetre méltó férj vigyáz rá, ha ő már eltávozott az élők sorából. Három nap és három éjjel esőbe, sárba rótta az utakat, míg nem elérkezett abba az erdőbe, amit az öreg néne mondott. Bizony jócskán besötétedett, ő meg a hosszú út után nagyon fáradt volt, leheveredett hát egy nagy tölgyfa alá, hogy reggelig itt megpihenjen. Szedett néhány levelet, fűcsomót, azzal betakarózott és aludni tért, de csak nem tudott elaludni. Jóval kényelmetlenebb volt a helye a megszokottnál. Szép meleg este volt, a csillagok is szépen ragyogtak, és a friss erdei illat terjengett mindenfelé. Gondolta másnap korán felkel és elindul, hogy keresse a bölcs baglyot. Hát, ahogy így nézeget felfelé az égre, közben a tölgyfa lombja közé is belátott. Nézi, meresztgeti a szemét, azt hitte rosszul, lát. Egy keskeny lépcső vezetett a tölgyfa belsejébe. Eddig azért nem látta, mert azt a részt a lombok jól eltakarták. Fel is ugrott azon nyomba az ámulattól, meg az ijedtségtől. Most aztán mit csináljon? A hátizsákban talált egy lámpást, a felesége csomagolta gondosan, ezt kézbe véve elindult felfelé a lépcsőn. Néhány lépcsőfok után egy hatalmas díszesen kivilágított terembe ért. A terem közepén piros selyemmel bevont kereveten kényelmes párnákkal körülvéve ült a Bölcs Bagoly, körülötte a sok tudós öreg bagoly, a baglyok tanácsa. Az öreg király nagyon megörült, mert gondolta megtalálta, akit keresett. Belépett és illendően köszöntötte a ház népét. Adjon Isten mindnyájatoknak szép jó estét. Én a Kerek ország királya vagyok és a Bölcs Baglyot, az erdők híres tudósát keresem. – Egyet se menj tovább kedves Kerek király, akit keresel én, vagyok. Gyere, ülj közénk, egyél, igyál, s egy szót sem szólj mi járatban vagy, mert mi mindent tudunk. Lányod a szépséges királykisasszony szépségét lassan-lassan elvesztette ma inkább csúnyácskának mondható, elvesztette szerető meleg szívét is csak az ügyessége maradt a régi. Ezért szégyenkeztek miatta, és nem tudjátok férjhez adni. Ami igaz, az igaz, hagyta rá az öreg király. Jutalmat kéne kitűzni annak, aki elveszi, de otthon nem tudtuk kitalálni mi volna az a kincs, amiért az ifjak legalább az érdeklődés miatt udvarunkba jönnének. Kérlek benneteket Bölcs Baglyok Tanácsa, segítsetek egy aggódó édesapának. A legjobb az, lenne, ha visszaváltozna a mi szeretett lányunkká és ez a gonosz varázslat, megtörne felette. – Ne emészd magad kedves Kerek király. Itt van az én öreg kutyám, hűséges, okos állat, szólítsd magadhoz, és sétálj vele egyet a kertünkben. Ilyen keretet úgy is ritkán láthatsz. Mire visszajössz, megtaláljuk a megfelelő megoldást. Így is történt. Kerek király magához szólította az Öreg Bagoly öreg kutyáját, akinek a neve – ha még nem mondtam volna –Mihók:- Minden Hangra Odafigyelő Kutya- volt. Szólította Mihókot és elindultak a kertbe. Hát ugyancsak elámult az öreg király. Ebben a kertben a gyümölcsök, virágok helyett apró kis arany csengőcskék csüngtek a fákon s a szivárvány minden színében, ragyogtak, mikor rájuk sütött a nap. Csodálatos andalító zenét csengtek-bongtak.
folytatása következik.

Legutóbb szerkesztette - Koosán Ildikó
Szerző Koosán Ildikó 940 Írás
Koosán Ildikó vagyok. Jelenleg Szombathelyen élek.