Találkozás a félelmetes fenevaddal

( Sün Laca meseregényem második része)

–  Édesanyám, elmehetek játszani a szomszédba a cicakölykökhöz? – kérdezte Sün Laca, amikor elfogyasztottak egy jókora almát, amelyet apja hozott a hátán tegnap este.

–  Igen, elmehetsz, de jó süni legyél. Hadd nézzem, hogyan állnak a hátadon a tüskék? – mondta sünmama és gondosan megigazította fiacskái tüskéit. – Egy sünnek mindig rendben kell lennie a tüskéinek. Nehogy valaki megszóljon, milyen rendetlen vagy. Hívd meg a kiscicákat hozzánk, vendégségbe!

Sün Laca megígérte, hogy rendesen fog viselkedni, és meghívja a három cicakölyköt.

Boldogan kimászott a vackukból, és elindult a kert felé, ahol barátai laktak.

Már jól ismerte az utat. Egy kerítés alatt kellett átbújnia, és már ott is volt. Ismerős volt a kert, hiszen nem is olyan rég járt itt. Előre örült, hogy barátaival csúszdázhat. Alig várta, hogy újból szélsebesen lecsússzon, és egy nagyot huppanjon a homokban. Bizonyára a cicakölykök is imádják ezt a kitűnő játékot.

Meggyorsította lépteit, hogy minél előbb az árnyas diófánál legyen, ahol egy faládában van a három kiscica. Egy virágokkal szegélyezett úton kellett mennie a diófáig. Mintha minden virág őt nézte volna.

–  Ki ez a fura jövevény? – kérdezte az egyik sárga virág a szunyókáló rózsától.

–  Elfelejtetted, tegnap járt itt nálunk a kertben. Lecsúszott a gyerekek csúszdáján. Itt a szomszédban lakik a családjával egy nagy bokor alatt. Ő a süngyerek, aki összebarátkozott a három cicakölyökkel – válaszolta álmosan a rózsa.

–  Nem emlékszem rá. Bizonyára nem figyeltem oda.

–  Miattad ellophatnák az egész kertet. Te mindig csak ábrándozol, és a fellegekben jársz. Ha mi rózsák nem lennénk figyelmesek, és nem figyelnénk a kertre, talán még a világ is összedőlne – mondta kissé gunyoros hangon a rózsa.

Ezeket Sün Laca nem hallotta, még ha hallotta is volna, nem értette a virágok nyelvét.

Már majdnem a barátai lakhelyéhez ért, amikor egy hatalmas ijesztő állat állta el az útját. Kíváncsian méregette Sün Lacát. Nem volt ő más, mint a háziak virgonc kutyája Bundás. Amikor a kicsi sün látogatást tett náluk, akkor éppen sétált a közeli tónál a gazdival. Bizonyára még nem látott ilyen állatot. Sok féle szerzet megfordult a kertben. A fákon különböző, színes tollú madarak tanyáztak. Minap még egy vakondok is kidugta a buksiját a földből. Múltkor a szomszéd néni kendermagos tyúkja repült át a kerítésen, de már nem tudott visszajönni. Az öregasszonynak kellett átjönnie érte.

–  Megállni – kiáltott Sün Lacára határozottan Bundás. – Én vagyok a ház és a kert őrzője, Engedélyem nélkül ide senki nem teheti be a lábát.

Sün Laca nagyon megijedt. Mindjárt össze is gömbölyödött. Olyan volt, mint egy labda. Bundás megpróbálta odébb görgetni, de amikor az orrával hozzáért, fájdalmasan felvakkantott:

–  Vau! Neked meg, miből van a bundád?

Természetesen nem kapott választ. A kicsi sün, nem mert megmukkanni. Néha – néha kisandított a védelmet adó tüskék közül, de a fejét nem merte kidugni, hogy válaszoljon a kutyának.

–  Majd bolond leszek kidugni a fejemet, hogy ez a fenevad felfaljon – mondta magában. – Csak dugd ide még egyszer az orrod, jól összeszurkállak a hegyes tüskéimmel.

Bundás nem is merte az orrát odadugni. Csak néhány puhatolózó próbálkozást tett a mancsával, de amikor azt is megszúrták a tüskék, visszavonulót fújt.

–  Nem járhatsz túl az eszemen – mondta a kutya. – Én vagyok ennek a háznak és kertnek az őrzője. Tessék előjönni a tüskés házadból. Megparancsolom. Nekem itt a kertben mindenki engedelmeskedik, még a cicamama is.

–  Ismered cicamamát? – dugta elő a fejét Sün Laca a védelmet adó tüskék közül.

–  Hogyne ismerném. Jó barátok vagyunk. Igaz eleinte kissé ellenségek voltunk, de összebarátkoztunk – mondta Bundás kicsit barátságosabb hangon. – Cicamama kicsinyei az én játszópajtásaim. Jól lehet velük játszani.

–  Én éppen hozzájuk igyekszem – örvendezett Sün Laca. – Tegnap barátok lettünk a cicakölykökkel.

–  Akkor te nem is vagy ellenség – vakkantott egy nagyot Bundás. – Irány a cicamama lakhelye! Várnak bennünket a cicakölykök.

Sün Laca az új barátjával elindult az árnyas diófa felé. Bundás úgy loholt, hogy szegény kicsi sün nem győzte követni.

–  Várjál Bundás, én nem bírok olyan gyorsan szaladni, mint te! – kérlelte a kutyát a süngyerek.

–  Jaj, megfeledkeztem, hogy neked kicsik a lábaid – szégyellte el magát a kutya, és bevárta a kicsi barátját. – Tudod, mit? Ülj fel a hátamra, így hamarabb odaérünk.

Sün Laca felkapaszkodott Bundás hátára, és most már gyorsan tudtak haladni. Meg is érkeztek egy-kettőre cicamama lakhelyéhez, ahol nagy üdvrivalgás fogadta őket. A három cicakölyök azonnal kiugrált a faládából, és elkezdődhetett az önfeledt játék.

Természetesen a csúszkálás sem maradhatott ki. Bundás felsegítette Sün Lacát és boldogan nézte, ahogy az visongva lecsúszik.

–  Köszönöm barátaim – hálálkodott a süngyerek. – Olyan jó, hogy vannak barátaim.

A vidám délutánnak cicamama vetett végett.

–  Gyerekek, nemsokára este lesz. Sün Lacának haza kell mennie. Kísérjétek el a kerítésig, és búcsúzatok el tőle! Majd holnap is eljön, és folytathatjátok a játékot.

Sün Laca illően megköszönte a vendéglátást, és elindult haza. Barátai a három cicakölyök, a házőrző kutya Bundás egészen a kerítésig kísérték.

–  Sün Laca, holnap is gyere el csúszkálni! – mondták neki. – Szeretettel várunk, ugye Bundás?

A kutya megint egy nagyot vakkantva adta tudtára a süngyereknek, hogy ő is nagyon örül a találkozásnak. Legközelebb már barátként fogadja, és nem állítja meg a kertben.

–  Én is nagyon örültem, hogy veletek játszhattam – hálálkodott Sün Laca. – Ugye hamarosan ti is meglátogattok minket?

–  Igen – válaszolták szinte egyszerre. – Édesanyánkkal megbeszéljük, és egyszer elmegyünk hozzátok. Jó éjszakát, kicsi sün!

–  Jó éjszakát, és szép álmokat! – mondta Sün Laca és átbújt a kerítés alatt.

Hazaérkezve édesanyja kíváncsian kérdezte:

–  Hogyan érezted magadat a barátaiddal, a három cicakölyökkel?

–  Képzeld el édesanyám, lett egy új barátom is, Bundás – mesélte lekendezve Sün Laca.

–  Ki az a Bundás? – nézett rá csodálkozva az anyja.

–  Tudod az egy nagy kutya, aki először olyan volt, mint egy félelmetes fenevad, de később kiderült a szívében egy igazi barát lakozik. Ma megtanultam, senkit ne ítéljünk meg a kinézete miatt, hanem ismerjük meg, és csak utána mondjunk róla ítéletet.

Édesanyja megcirógatta fiacskája fejét, majd friss levelekből fekhelyet készített neki, mert már látszott Sün Lacán, hogy nagyon álmos.

–  Jó éjszakát drágaságom! Álmodjál szépeket a barátaidról!

 

( Kép Simon Jánosné engedélyével)

Szerző Apáti Kovács Béla 177 írás
Mindig szerettem az irodalmat. Számomra az olvasás, olyan, mint más embernek a kenyér. Nem múlik el nap olvasás nélkül.

2 Komment

  1. Kedves Béla!
    Nagyon jó kis mese ez is. Kár hogy nem voltál Debrecenben. Jól sikerült az est, jópár dolgot megbeszéltünk. Többek közt a legfontosabbat hogy ezek után ki és hogyan ellenörzi a felkerülő írásokat. Eddig is két lehetőség volt és ez maradt is. Ám szükséges egy olyan munkatárs aki teljes munkaidőben tud foglalkozni az irásokkal. Én folytatnám a történetemet de egy hülóye technikai féler hiba miatt nem tudom. Én soha sem foglalkoztam azzal hogan tegyek fel egy irást. Beküldtem és a szegény Aranka rázta gatyába és tette fel. Akik most vannak azok dolgozó emberek nincs idejük egész nap javítani és az irásokkal dolgozni. Üdvözlettel Avi

Hagyj üzenetet