Húsvéti barka: villőzés, kiszehajtás, habajgatás
A villőzés a korbácsolásnak egy finomabb formája. Az angol wikipédia a lengyel húsvét hétfőhöz (śmigus-dyngus) kapcsolódó szokásként említi. A fiúk barkás fűzfaágakkal verték (ütögették) meg a lányokat. [1]
A magyar népszokások a villőzést virágvasárnaphoz kötik. Termékenység elősegítő eljárásként, a barkás ággal megütögették a lányokat. Húsvéthoz való kapcsolatát az támasztja alá, hogy a barkát a virágvasárnapot megelőző szombaton szedték, a katolikusok Virágvasárnap (angolul Palm Sunday-nek, latinul pedig Dominica in Palmis-nak, vagyis Pálmavasárnapnak nevezik) a templomban megszentelték (rontás, betegség és jégeső ellen). [2]
Virágvasárnap egyes helyeken szokás fűzfaágas-barkás bevonulást, vagy körmenetet tartani. A keresztény magyarázat erre, hogy a barka a pálmaleveleket helyettesíti, ami a mi égövünkön beszerezhetetlen. Az ókorban szokás volt, hogy az arra méltó személyek útját valamilyen módon befedjék. Az emberek mind a négy evangélium szerint megadták Jézus Krisztusnak ezt a tiszteletet. Máté, Márk, és Lukács szerint a felsőruháikat az útra terítették és gallyakat vágtak a fákról, János az egyedüli, aki pálmaágakról számol be. [3]
Az előbbi ellentmondás mellett felmerül a kérdés, hogy miért épp a barka helyettesítheti a pálmalevelet? Erre a sulihalo.hu ad választ: „A barka bolyhos virágainak különleges gyógyerőt tulajdonítottak a régiek. Ha a családi tűzhelybe dobták, megóvta a házat a bajoktól, lenyelve pedig gyógyszerként elmulasztotta a torokfájást.” [4] Tehát feltehetően itt is egy ősi szokás keresztény köntösbe bújtatásáról van szó. A feltevést a villőzéshez kapcsolódó más (mágikus) szokások is alátámasztják. Ilyen a habajgatás és a kiszehajtás. A moldvai csángók fűzfa sípot fújnak, „habajgatnak”, ezzel ébresztik fel a tavaszt. Sok helyen zajos határkerülést tartanak, mellyel a rossz szellemeket űzik el. [5]
Kiszehajtás: Virágvasárnap a lányok egy szalmabábut menyecskeruhába öltöztettek, végigvitték a falun, aztán levetkőztették, a szalmát pedig a vízbe dobták vagy elégették. A szokást Hont, Nógrád, Pest és Heves megye egyes községeiben a XX század elején még gyakorolták. A szalmabábut kisze, kiszi, kiszőce, kiszice, kice, kicice, kicevice, banya, villő elnevezéssel illették. Az egyik lány felkapta a bábut, magasra emelte, és a többiek kíséretében, énekelve mentek a kertek mögötti patakhoz:
Kicevice villő!
Maj” kivisszük kicevicét villő!
Maj” behozzuk a ződ ágat villő
A lányokra jó szerencsét villő!
Ott a bábut levetkőztették, a csupasz zsúpkévét, amelyből a bábu alakját formálták, széjjelszedték. Mindegyik lány markolt belőle egy csomót és bedobta a vízbe, majd figyelte, hogy merre úszik. Azt tartották, hogy akinek a szalmacsomója elúszik, még abban az esztendőben férjhez megy, akié pedig a part felé úszik, az megesik. A kicebábu kihordása után következett a villőzés. Az Ipoly menti községekben a szalmabábut vivő lányok menet közben a régi nagyböjti étel, a savanyú leves, a kisze kihajtásáról és a sódar (sonka) behívásáról énekeltek. (A kisze szláv eredetű szó, kyselý csehül savanyút jelent, akárcsak a proto-szláv kisel). [6]
Az is gyakori cél volt, hogy a lányok férjhez menjenek, továbbá hogy a bábuval együtt kivigyék a faluból a dögöt, a betegséget, a pestist. A szlovák, morva, cseh és lengyel falvakban, Kelet-Németországban a nagyböjt negyedik vagy ötödik vasárnapján vitték ki az általában halálnak nevezett szalmabábut (német: Todaustragen ’halálkihordás’). A nagyböjt közepén meghordozott, halált ábrázoló bábukat a prágai szinódus 1366. évi tiltása említi először) Sieber szerint a pestishaláltól megfélemlített nép hozta létre e szokást, (de gyökereit szerintem az ősi hit(ek) mágikus rítusaiban kell keresni). A meghordozott szalmabábu ugyanakkor a téltemetés megszemélyesítője Európaszerte, [7] s amint a cselekmény végzésének ideje közeledett húsvét ünnepéhez, a halál, a tél helyébe a megúnt nagyböjti savanyú leves lépett. [8]
Zoborvidéken kiszehajtás után, tehát szintén még virágvasárnap, a lányok feldíszített, villőnek nevezett fűzfaágakkal sorra járták a falut. A zsérei lányok a villő-ágra hímes tojásokat is aggattak. (Feltehetően itt a német nyelvi környezet tojásfái köszöntenek vissza. [9]) Énekelve megálltak a házak előtt. Az ének után a gazdasszony kiment a lányokhoz és tojást adott nekik, majd valamelyik lány villőágáról letört egy gallyat, azzal sorra verte őket, ezt mondogatva: „Mind menjetek fírhöz!” A villőről letört ággal veregették meg a kislibákat, hogy egészségesek legyenek.
A feketevasárnapi és virágvasárnapi zöld ággal járás a szlovák, morva és cseh nyelvterületeken is ismert. Itt a zöld ág különböző elnevezéseivel találkozunk. (Szlovák zelená vrba = zöld fűz; cseh és morva máječek = májfácska, stb.) A magyar falvakból ismert villő elnevezés a szlovák, morva és cseh szokásokból hiányzik; valószínűleg a latin villus (’lomb’) szóból ered. [10] Vajon? A wordsense.eu szerint viszont latinul villus nem lombot, hanem kócos hajat jelent, a fűzfa viszont salix…[11]
Mivel szlovák, cseh és morva nyelvterületen nem nevezik villőnek, hanem vrba-nak (fűzfa), arra utal, hogy a szó nem szláv. [12]
Angolul viszont a fűzfa willow… Germán eredetű lenne, a proto-germán weligaz, származéka? Akkor miért szláv és magyar nyelvterületen szokás? Létezik Villő magyar női név, de viszonylag újkeletű. [13] Vagy a szó a szlovák víla (tündér) szóval hozható kapcsolatba? De a szlovákok miért nem nevezik villőnek?
Sok itt a kérdés a szokás eredetével kapcsolatban, de egy biztos: ősi (mágikus) rítusokra épül. Még egy érv emellett, hogy a kínaiak is varázserőt tulajdonítottak a fűzfabarkának, és a termékenység jelképe náluk is. A Hold Újév ünnepekor barkával díszítik a lakásokat, az ágakra arany és piros színű díszítést tesznek. Tehát még az is lehet, hogy a szokás gyökerét valahol távol-keleten kellene keresnünk. [14]
Miközben a barka egy ősi jelkép, az északi, mérsékelt égövi keresztények tudatában sikeresen vált a pálmaág helyettesítőjévé. Nem minden, ami hozzá kötődik, az ősi szokás, (például a barkaszentelés és a barkás virágvasárnapi körmenet sem), bár a jelkép maga az.
Júdás-éneklés
Felvidéken szokás a Júdás-éneklés más néven Júdáshordozás, mely Iskarióti Júdás azon tettét örökíti meg, hogy harminc ezüstpénzért elárulta Jézust, majd megbánta tettét és öngyilkos lett. A fiúk házról házra járva énekelték:
„Ó gonosz Júdás mit tettél,
Urad árulója mért lettél
Ördögök kezére, pokol fenekére
Kerültél, kerültél.
Dicsértessék a Jézus Krisztus!”
Egy fából készült, húsz-harminc centiméteres akasztófára felfüggesztettek egy piros bábut. Ez jelképezte Júdást. Az éneklésért kapott pénz a Júdás „vérdíját” jelképezte, de tojást is kaptak. A tojásokat egy nagy kosárba gyűjtötték, melynek alján szalma volt. A pénzt a bábu alatt lévő kis dobozba kellett dobni. Miután a falu utolsó házát is elhagyták, a csapat kiment a falu melletti rétre, és megkezdődött az osztozkodás. Ezután a kosár aljából kiborították a szalmát, s jelképesen elégették Júdást. [15]
A hasonlóság a kiszehajtáskor elégetett bábú és e szokás között szembetűnő, feltehetően a két szokás gyökere azonos. Ugyanakkor a húsvéti locsolásért adott pénz, mely némely vidéken (pl. Erdélyben is) szokás, is kapcsolatba lehet vele..
A Júdás-éneklés maga keresztény szokás, de ősi, mágikus ritusokra épül.
Húsvéti búza-ültetés
A húsvéti fészekben található, zöld búzahajtásokba helyezett piros tojás jelképezi a feltámadott Jézust. A búzaszem feláldozza addigi formáját ahhoz, hogy a hajtás kizöldülhessen. Mérete ugyan nem nagy, de a csírájában lévő erő igen, ez jelképezheti a bennünk lévő csírát is. Ez a húsvétkor szokásos kicsíráztatott búzával teli tál keresztény magyarázata. Sok helyen a piros, színes vagy hímes tojást ebbe a tálba helyezik. E szokásnak egy szellemes változata, amikor a búzát tojáshéjból csíráztatják ki.
De tényleg tipikusan keresztény jelképről van szó? Nos, a válasz határozott nem! Az iráni (valójában perzsa) újévet, a Nowruzt, a tavaszi napéjegyenlőség idején ünnepelik nemcsak Közel-Keleten, Közép-Ázsiában is, Ujgurföldtől a Fekete-tengerig már háromezer éve… [17] A szokás a muzulmán vallásra való áttérés után is fennmaradt. [18]
A nowruz (szó szerint első nap) alkalmával felszolgált ünnepi asztalnak egyik fontos kelléke a kicsirázott búzás tál. A csírázó növény az a tavasszal újjáéledő természet jelképe…
A szokás feltehetően az ókori Perzsa birodalomban keletkezett, Dárius idején, i.e. 487-ben, bár lehet annál is régebbi. Abban az évben a babiloni és zsidó újév egybeesett a zoroaszteriánus vallás nowruzával, emiatt szokatlanul nagy ünnepséget rendeztek Perszepoliszban. Tizenkét halmot emeltek (a tizenkét hónap tiszteletére) amelybe különböző magokat vetettek, amelyek kicsíráztak. Lehet tehát a szokás innen ered, de a halmok emelése is követhetett egy még ősibb, de máig megmaradt szokást. [19]
Húsvét-vasárnapi napfelkelte-várás
A feltámadás napja húsvétvasárnap. Sok országban (például a moldvai csángóknál is) szokás e napon a napfelkeltét egy magas hegy tetején várni. Ehhez több hiedelem kapcsolódik – egyikük szerint a felkelő nap Krisztus feltámadásának bizonyítéka, a másik szerint, aki jól figyel, megláthatja benne a Krisztust jelképező bárányt a zászlóval. [20]
A felkelő nap viszont ismét az ősi hitvilágot idézi. Számos ősi hitben kapcsolódik valamelyik istenség (sok esetben a főisten) ábrázolása a felkelő naphoz. Csak néhány példa: Aton, Ré (ókori Egyiptom), Heliosz (görög), Mithra (zoroaszterianizmus, Perzsia), Samas (Babilon, Asszíria), Sipe-Totek (azték), Utu (Sumér), Eostre (Germán)… [21] Ábrázolásaiban a felkelő naphoz köthető az obi ugor Chooros Nai Anki, és a magyarok Babba Máriája, a „napba öltözött Boldogasszony” is. A kunok a nap népe (kun = nap), japán a felkelő nap országa…
Jacob Grimm szerint az ófelnémet ôstar egy közeledést jelent a felkelő nap felé.
Ez egy újabb „átkeresztelkedett” szokás…
A húsvéti csirke
Nem sok köze van Jézus feltámadásához, legfeljebb annyi, hogy a (megfőtt) húsvéti piros (színes, hímes) tojás mellett található élő csirkét a feltámadás jelképének lehet tekinteni. A tojásból kikelő kiscsibe viszont egy kiváló újjászületés és termékenységi jelkép, az új élet szimbóluma. A húsvéti üdvözletek jellegzetes szereplője az (egynapos) csibe. Az emberi fantázia és játékosság ebből is tudott tréfát űzni. A húsvéti csibéket, akárcsak a tojásokat színesre festik A módszer Kínában, Indiában, Malajziában, Marokkóban, Jemenben, de még az USA-ban is teret hódít. A színes csirke „termelők” még a tojásban „díszítik” színesre szerencsétlen áldozataikat.. Az eljárás egyszerű: színt fröcskölnek az embrióba még a tojásban, és így a csibék már ilyen „díszesen” bújnak elő a tojásból. A gyártó kémiai festékeket használ, amelyek tele vannak irritáló anyagokkal, mint a hidrogén-peroxid vagy az ammónia. Néhány csibe, ezt a „szépítő kozmetikai operációt” túléli, de sokuk elpusztul, mielőtt kikelne. [22]
[1] https://en.wikipedia.org/wiki/%C5%9Amigus-dyngus
[2] http://www.maszol.ro/index.php/hatter/28046-husvet-a-martirhalal-es-a-feltamadas
[3] https://hu.wikipedia.org/wiki/Vir%C3%A1gvas%C3%A1rnap
[5] http://www.maszol.ro/index.php/hatter/28046-husvet-a-martirhalal-es-a-feltamadas
[6] http://www.wordsense.eu/kysel%C3%BD/
[7] http://www.maszol.ro/index.php/hatter/28046-husvet-a-martirhalal-es-a-feltamadas
[8] http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/3-557.html
[9] https://en.wikipedia.org/wiki/Easter_egg_tree
[10] http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/5-1377.html
[11] http://www.wordsense.eu/villus/
[12] http://www.wordsense.eu/willow/
[13] https://hu.wikipedia.org/wiki/Vill%C5%91
[14] https://en.wikipedia.org/wiki/Pussy_willow
[17] http://www.mypersiankitchen.com/sabzeh-norouz-sprouts/
[18] https://en.wikipedia.org/wiki/Nowruz#Ancient_roots
[19] http://www.zoroastrian.org/articles/nowruz.htm
[20] http://www.maszol.ro/index.php/hatter/28046-husvet-a-martirhalal-es-a-feltamadas
[21] https://hu.wikipedia.org/wiki/Kateg%C3%B3ria:Napistenek .
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 14:58 :: Vandra Attila