Marthi Anna : prózásítás

hittem, hogy az új szerelmek úgy nőnek mint a vadvirág, és csókjaid helyén más csókok teremnek, és nem fogok emlékezni rád, azóta futok naponta három órát a kisdunaparton, zöld nyersitalt és gyümölcsöt eszem, néha egy kis zacskó rizst, otthon húzódszkodom, rúgok, fekvőt, hasfelülést nyomok még napi két fél órát, jógázok, abba belefér a zene és a csend is, a napom így hamar eltelik, kimarad végre a netezés, ez az új függőség szárnyakat ad, már nem is tudom várom-e szemből az újabb aszkéták sorát

Legutóbb szerkesztette - Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1318 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak