Álmatlan forró éjszakákon testemet hűti a vélt rideg magány
Hiszem: míg álmodat vigyázom, álom csak – gondolom csupán
Remeg a csönd, a magány reszket, nem fogja hiányod néma dallamát
Én érzem – itt vagy, hinnem kéne: e csalóka kínpadon osztozunk talán
Én könnyem, te életed adtad, hogy így legyen a darab egész,
Amit a szív érez, fel nem fogja ész, maradtam magamban; mégis veled
Párnád, széked, helyed itt van; ezekhez ragaszkodom s nevetek magamon
Ki hiszi azt, hogy enyém vagy, csak az, ki így szeret, ilyen nagyon.
Átverjük az egész világot, nevetünk, hisz ketten egyek vagyunk
nem látnak, nem tudják mások; mi, most is együtt álmodunk.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 15:00 :: Győri Irén