Megbarnul lassan a fiatal rózsa,
és a vázában szárad ropogósra.
és a vázában szárad ropogósra.
Nézd, hogy terem a föld és a fa kérge
mily vidám életvonalakat mintáz;
ágaik nyújtóznak s néznek az égre,
a lombsátra árnyékos menedékház.
E langyos puhaság ringat s elaltat,
meleg ölén édes álomba helyez;
és akkor felriadsz: ne áltasd magad!
Az elmúlás és a bánat színe ez,
mert a nyár után az ősz rozsdát terem,
tested hideg és borzongás járja át:
keresed a friss tavaszt, de hirtelen
megérzed az avar rothadó szagát.
Megbarnul lassan a fiatal rózsa,
és a vázában szárad ropogósra.
