Homokformába szórtam a múltat,
építettem magam köré
magasabbnál magasabb
falakat.
Tornyoztam az emlékeket,
csepegtettem az álmokat.
A falba betapasztottam
mindenkit, és mindent,
mit egykor szerettem,
hátha személyes
déva-váram megáll a lábán.
Gyermekként építettem
jelent
A múltból, egy parton.
Nem tudva, hogy kockázatos.
Eljött a dagály:
fölém emelkedett és
a múltból épült
homokváram megsemmisült.
Én csak néztem,
ahogy a szüleim
a lassan elfolyó
ablakokból integetnek felém.
Iszap maradt előttem,
a megformázhatatlan
valóság.
Térdre rogytam.
Ujjaim közül kifolyt
az idő-homokja.
——————————
Leírod,hogy formába szórtad, építetted, tornyoztad, csepegtetted, betapasztottad, hátha megáll. Aztán megint elkezded építeni. Megint múltból. Alább megint írod, hogy a múltból épült.
Ne építsdt kétszer. A homokforma miatt az elején is gyermekre, gyermekiségre gondolunk, a pontosítás itt csak zavaró.
Három „múlt” se kell bele, az elejére mindenképp kell.
Amúgy nagyon erőteljes, plasztikus képek, tetszik. Csak ne álljunk neki kétszer, és ne múltoljunk háromszor.
NHI
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 15:04 :: Bíró Rudolf