Braun Krisztina : Slahor Verona megszöktetése

A lemenő nap utolsó sugarai bearanyozták a kemence padkáját, ahol egy kövér cirmos lustálkodott. A kemencében égett a tűz, sült a cipó, hogy kora reggel a földekre induló Slahor Vendel batyujába kerüljön.

 

Felesége az asztal mellett a lócán ült és a borsót szemezte a szegényesen berendezett kis vályogház konyhájában. Fekete ruhája, szorosan felkötött fekete kendője nyolc hónapja került a fejére mikor édesanyját eltemette. A negyven éves asszony arcát a szegénység és a hajnaltól késő estig tartó folyamatos munka szántotta oly mélyre, akárha hatvan lett volna.

A tisztaszobából az alig tizenhat éves lánya jön elő.

Slahor Verona apró termetű, őszinte tekintetű, szelíd lány. Hosszú barna haja egy fonatban simul a hátára egészen a derekáig. Finom vonásait nem tudni kitől örökölte. Talán nagyanyja volt hasonló természetű. Anyja, Csaplár Anna egyszerűbb, durvább vonásokkal rendelkezett, apja, Vendel széles arccsontja és alacsony homloka sem hasonlított Veron tiszta, magas homlokára. Hangja is szelíd volt, alázatos. Anyja és apja szava szent volt, akármit is mondtak. „Angyal ez a lyány!” mondták az anyjának, amikor a földeken a napszámosoknak kenyeret hordtak. Vasárnap a templomban minden szem feléjük fordult, mikor az utolsó sorba a helyükre ültek. A legények hiába jöttek húsvétkor locsolni, Vendel vasvillával zavarta őket tovább.

Lassan véget ért a nyár és a betakarítás a földeken. Verona egész nyáron hordta a kenyeret és a vizet a napszámosoknak. Néha egyedül, néha az anyjával. Lesütött szemmel ment végig a szénaboglyák árnyékában hűsölő emberek, asszonyok között és osztotta az ételt. Volt, hogy egy-egy legény megszólította, de ő nem válaszolt, legfeljebb elpirult és elfordult. Az idősekhez mindig volt egy-két jó szava.

Aztán jött egy legény Bajára napszámosnak, mert meghaltak a szülei és nagybátyja vette magához. A Fekete Józsi. Ez a legény különb volt a többinél és ezt Verona is észrevette. Nem csak termetben különbözött, mert erős és magas volt. Hanem a boglyák hűvösében, a pihenő idejében könyvet olvasott. Mikor Verona a vizet hozta, felcsillant a szeme, amikor meglátta a fiú kezében az apró bibliát. Az meg csak nézett rá, nem szólt egy szót sem, de Verona talpig elpirult a parázs tekintetétől. Egyszer aztán távolabb kerültek a többiektől és megszólította Veronát. Lassan szóba elegyedtek és előbb szégyenlősen, majd egyre bátrabban válaszolgatott a lány Fekete Józsi kérdéseire. Aztán egy vasárnap Józsi megjelent Slahor Vendel házánál, amikor a templomba indult a család, és megkérdezte, elkísérheti-e őket a misére. Slahor Vendel mogorván nemet mondott, majd a fejét lehajtó piruló Veronára nézett. Amikor a templomból hazaértek, Vendel megszidta Veronát, hogy biztos összeszűrte a levet ezzel a senkiházival, aki még csak nem is bunyevác, és ha meglátja a házuk körül ólálkodni, nem áll jót magáért. De Fekete Józsi minden vasárnap megkérdezte, hogy elkísérheti-e őket a misére. Vendel pedig egyre indulatosabban küldte el a jó nyavalyába őt.

Verona most az ablakhoz lép, az anyja is odasandít.

— Kit vársz te lyány? — kérdi tőle élesen.

Verona nem felel. Anyja a háta mögé lép. Látja, hogy Fekete Józsi jön a házuk felé. A düledező kis fakerítésnél megáll, s most épp rájuk néz.

— Mondd meg neki, hogy takarodjon innét, mer’ ha apád meggyün a vasvillára hányja — s lök a lányon egyet, hogy induljon.

Verona az anyjára néz, akinek apró szemeiben rejlik a fájdalma, a megaláztatásokra gondol, amit elszenvedett egész életében ez az asszony. Majd bólint és az ajtóhoz lép, kinyitja. Anyja elfordul és visszaül a lócára, fejét lehajtja, s teszi tovább a dolgát. A cirmos most, mint akit a bolha csípett meg, felpattan és kislisszol a résnyire nyitott ajtón keresztül az udvarra. Verona az anyját nézi, nagyot sóhajt és beteszi az ajtót maga után.

Már egy ideje, hogy Veron kiment és Csaplár Anna hirtelen feleszmél a munkából.

        Hol van?

Feláll, lesöpri magáról a szoknyája redői közé bújt borsóhéjakat és az ablakhoz lép. Az esti szürkületben senkit sem lát a ház körül. Idegesen megigazítja a kendőjét és felrántja az ajtót.

— Verona! Veronka! — kiált át az udvaron, hogy az ijedt varjak, akik a nyugovóra tért tyúkok ottfelejtett magocskáit jöttek összetakarítani, most szerteszét rebbennek. A kiskapu nyitva. Csaplár Anna kirohan a poros útra és körülnéz. Sehol senki. Valahol a távolban feltűnik Slahor Vendel kalapja, majd lassan, ahogy az út emelkedik, az ember is feltűnik a kalap alatt. Az asszony szíve zakatol, majd kiugrik. Mit mondd most az urának? 

— No? — kérdi Vendel, mikor az asszonyhoz ér, az meg csak annyit nyög ki.

— A Veron!

— Mi van azzal?

Csaplár Anna könnyáztatta arcát az urára emeli, és szólnia sem kell, Vendel olvas a tekintetéből. Ledobja batyuját és nagy léptekkel megkerüli a házat, a kis tanyát, a tyúkólat.

— Jaj, jaj…— kárálja az asszony közbe, míg kapkodva fut az ember után.

Vendel végül lihegve megáll, a távolba néz, mintha elláthatna a falu végéig, és a kalapját ledobja a szürke porba.

— Gyere! — mordul a feleségére s az engedelmesen követi.

A cirmos a lábához dörgölőzik, ahogy a küszöbhöz ér. Benyit az üres házba. Arca barázdáin könnycsepp gördül végig, lemosva a rászáradt port. Leülnek a sötét szobában. Fájdalmukba léket vág a csend, csak a nehéz sóhaj, ami Csaplár Anna mellkasából feltör, szakítja meg Vendel gondolatait.

— Ez vót csak, ez az egy…

Legutóbb szerkesztette - Braun Krisztina
Szerző Braun Krisztina 25 Írás
Gyerekkorom óta hol verseket, hol novellákat vagy regényeket írok. A toll illetve már a virtuális toll és papír az én kötőtűm a rágógumim. 50 éves vagyok, három szép nagylány anyukája. Hét éve nem Magyarországon, hanem egy angol, tengerparti kisvárosban élek a családommal. Idős emberekkel foglalkozom, olyanokkal, akiknek már közel az eltávozás ideje. Tőlük tanultam meg angolul. A velük való beszélgetések feltöltenek, bölcsességük vagy gyermeki hozzáállásuk a világhoz inspirál, s amikor időm engedi, írok. 2O17-ben, a Magyar Irodalmi Ház pályázatának köszönhetően megjelent "A mandarin" c. írásom az Ezerszín c. irodalmi novella válogatásban. 2O18-ban a LiteraTúra c. irodalmi magazin által kiadott "Szavakból kazlat" c. irodalmi válogatásban is szerepelt a "Harmadik emelet négy" c. novellám, valamint 2O18-ban a Trívium Egyesület által kiadott 1OO mini történet c. novellás kötetben az "Áthajolt a korláton és..." c. novellám. A MIR (Magyar Irodalmi Rovat) online oldalán rendszeresen jelennek meg írásaim. A Facebook-on kezelt, valamint a Blogger oldalán "Amikor én még..." c. oldalaimon folyamatosan osztom meg novelláim, verseim. Saját könyvem csak magánkiadásban jelent meg " Az örvényen túl" címmel. Havi rendszerességgel osztom meg írásaim az Ausztráliában terjesztett "Kultúra" c. magazinban.