Kozák Mari : Anyám

 

 

Selyemingén alig – alig pihengél a hajnal,
az éjszakát kergeti messze,
ajkáról az imák
egyre jobban fogyva
hajlong ő velük – fűzfabokorra.

 

Esténként, ha megveti ágyát,
magához hívja
angyal – unokáját,
szólítja halk-édes szókkal
a háromlábú székén kuporogva.

 

Majd ölébe ejti kezét,
álmodozva nézi ráncait,
a kertkapuig indul hajlongva
elfelejti vágyait.

 

Gyolcsot varr, hófehéret,
hogy belehaljon a mindig fáj –
reá virágot hímez,
egy rózsát vöröset, sárga tulipánt,
s kéknek ibolyát…
már kergeti a holnap bánatát.

 

Anyám emlékszik mesékre,
de felejti a vacsorát,
néha morzsákat gyűjt, vagy dob félre
szeletke kenyeret,
nyolcvanöt évén kesereg.

 

Selyemingén riadtan vár a hajnal,
olvasóján mozdulatlan szemek,
még elhiszi – gyermek lehet.

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2017.07.05. @ 05:00 :: Kozák Mari

Szerző Kozák Mari 117 Írás
Kozák Mari vagyok, tanító. Ma már csak olyan öreg tanító. Az évek elteltek és nyugdíjba vonultam. Egy kis városban élek, közel a megyeszékhelyhez, Debrecenhez. A városom, ahol éltem és tanítottam, és ahol ma is élek, Biharkeresztes. Három gyermekem van, két lány és egy fiú. Valójában, már felnőttek és ketten a maguk útján járnak, csak a fiam van még a közelemben, Ő még egyetemista. Már fiatal koromban is nagyon szerettem olvasni, és persze írogatni is. Korai próbálkozások voltak, de hittem, hogy szép és jó, amit teszek. Fiatalon kezdtem el tanítani, a gyermekek szeretete benne volt a génjeimben, hiszen ezt tanultam anyámtól is, aki óvott és védett minket mindentől. Az évek során, hivatásommá vált a munkám, örültem, minden kis sikernek, ami a gyerekekkel összeköthetett. Nekem a tanítás mindig örömet szerzett, soha nem volt teher és nyűg. Azt hiszem, igazi falusi tanító voltam. Vagy tíz évvel ezelőtt, becsempésztem az olvasás órákra a saját meséimet és gyermekeknek szóló verseimet, és boldogan tapasztaltam, hogy szeretik kis tanítványaim. Egyre többet és többször írtam nekik, hálás hallgatóim lettek, és nagyon közel kerültek szívemhez. Aztán később már más versek akartak kikérezkedni, onnan legbelülről és én engedtem is, hogy jöjjenek. Azóta, ha valamit látok, vagy érzek, ha bánt az élet vagy éppen örülök valaminek, ha tehetem, leírom érzéseimet. Szeretem a szépet és a szépséget, a szívnek és a szívhez szólót. Talán a verseim is a szépséget juttatják el az emberekhez.