Emlékszel még az első külföldi nyaralásodra? Én most elmesélem neked a mi első repülős utunkat. Remélem, rád törnek majd a régi emlékek, előveszed a képeket, s meghatottan nézegeted őket.
Tavaly voltunk először külföldön nyaralni. Az úti cél Görögország, Rodosz szigete volt. Az egész nyaralás indítéka, hogy anyukám ötven éves lett, és úgy gondolta, hogy megérdemlünk végre egy kis relaxálást. Balatoni nyaralást terveztünk, anyagi problémáink miatt külföldi nyaralásról álmodni se mertünk.
Az utazási irodával szerencsénk volt, mert az egyik ismerősünk dolgozott ott. Amikor elkezdtünk mindenféle balatoni üdüléseket nézegetni, kiderült, hogy mind nagyon drága. És akkor barátnőnk szájából elhangzott a kulcsmondat: „ennyi pénzből kiutaztatlak titeket busszal Görögországba”. Gyakorlatilag sokkolt minket a hír. Micsoda??? Görögország?! Mi mindenféle gondolkodás nélkül igent mondtunk az ajánlatra.
A nap további részét (és még pár napot) a számítógép előtt töltöttünk, hogy megtaláljuk a tuti szállodát. Szombatra meglett a háromdobogós, de azok közül már nem tudtunk választani. Gondoltuk, alszunk rá egyet.
Másnapra megszületett a döntés. A nyertes a Virginia Hotel lett.
Hajnalban indultunk a reptérre. A repülőút két óra volt.
Rendben megérkeztünk Rodoszra (ottani idő szerint nyolc órakor) mi, és a bőröndjeink is. Ám amikor kerestük a Green Travel idegenvezetőjét, közölték, hogy nincs a reptéren, sőt, egész héten nem is lesz velünk. De aggodalomra semmi ok, egy másik társaság idegenvezetője lesz a mienk. Nekünk végül is így is jó. harminc perc múlva megérkeztünk a szállodához. Mikor mindenki megkapta a szállodakarkötőjét a portás mosolyogva közölte, hogy a szobát csak tizennégy órakor foglalhatjuk el.
Megdöbbenve fogadtuk a hírt. What??? Reggel kilenc óra van, és az éjszakai utazás miatt melegítő nadrágban vagyunk, minden zsír leolvad rólunk —, de mivel nem tehettünk semmit, leadtuk a csomagjainkat a portán, kerestünk a teraszon egy árnyékos asztalt, döntöttük magunkba a hideg löttyöket, és vártunk.
Én és a bátyám a kosárlabda gépnél töltöttük az időt, de nem sokáig bírtuk a nagy meleget.
Szerencsére a tesóm tizenegy óra után megkérdezte, hogy nem foglalhatnánk-e el előbb a szobánkat, mivel már kitakarították. A válasz igen volt.
Kicsit pihentünk, majd lementünk ebédelni. Rögtön az étterem nyitása után értünk le, amire utólag rájöttünk, hogy nem a legszerencsésebb időpont, ugyanis a legtöbb ember ekkor megy enni és a tálak körül iszonyú tolakodás folyt, hogy mindenből bőségesen megpakolhassák az óriási tányérokat. Pedig étel mindig volt, hiszen a személyzet, amint kiürült egy tálca, rögtön hozta a következőt. A vendégek a nagy kajahegyek kilencvenöt százalékát otthagyták, és rohantak egy újabb púpozott tányér ennivalóért.
Szerencsére nálunk ez nem fordult elő, mert még otthon megbeszéltük, hogy mindenki mindenből csak annyit vesz, amennyit biztosan megeszik.
Délután egy kis pihi után lementünk a tengerpartra, nem bírtuk volna ki, hogy az első nap ne fürödjünk a hatalmas sóoldatban.
Az üdülés többi része fürdéssel, magunk szervezett kirándulásokkal, és fakultatív programokkal telt. A hazafelé repülést már nem annyira vártuk.
A tavalyi tapasztalatszerzésünknek köszönhetően idén sokkal könnyebben megszerveztük az egészet. Az úti cél szintén Görögország, csak most nem Rodosz szigetére, hanem Krétára mentünk, a Gouves Maya Resort szállodába. Most sokkal figyelmesebben választottunk szállodát, és jóval előbb is foglaltuk le, mert így sokkal olcsóbb volt. Egyébként minden ugyanúgy zajlott, mint az előző üdülésünk. Viszont legalább most nem éjjel utaztunk.
Mindkét nyaraláson egy-egy felejthetetlen emlékkel lettünk gazdagabbak!
Legutóbbi módosítás: 2017.07.10. @ 11:13 :: Bódi Laura