Seres László : Lépcsők

Szaporodnak a lépcsők lábam alatt, 
valaha három volt, ma már nyolc van. 
Hozzájuk mérem a magasságokat,
meg-megállok egy-egy fordulóban.

A halhatatlanságig fel a mennybe
az emeletekkel megbirkózom. 
Előbb mindig a vérnyomásom megy fel, 
térdem csörömpöl a grádicsokon.

De kutyámat, ki hétszer annyi évvel 
korosodik egyre bölcsebben hozzám, 
óvó karjaim közt viszem én fel.

Ziháló tüdővel, nehogy baj érje. 
S ha csillapodik szilajos, vad vére,
megvigasztalom, ez már a mennyország.

 

(Kép: Internet)

Legutóbb szerkesztette - Seres László
Szerző Seres László 599 Írás
A versekért érzett rajongásomat megőriztem örök szerelemként gyermekkorom óta, végig kísért életutamon. Írogattam magamnak, s szűkebb környezetemnek verseket leginkább, és sokat olvastam. Aztán az élet eltérített más irányokba. Hivatásos katonatisztként szolgáltam Gyömrőn, Sárbogárdon, Nagytarcsán. Személyügyi vezetőként a legkülönfélébb emberi sorsokkal találkoztam, humán beállítottságom hasznomra vált ezekben az években a róluk való gondoskodás felvállalásában. Ma nyugdíjasként újra az irodalom, a költészet tölti be az életemet. A gondolatok, szavak szerény formálójaként így adok életjelet magamról a világnak.