A temetői csend
a legbeszédesebb.
Gondolatok, szavak
ejtenek túszul.
Itt minden élőből holt lesz,
s a holtak megelevenednek,
hagyják, hogy sírj
fel-felszipogva,
mint karon ülő gyermek.
Így tisztul a lélek,
általad, ördögűző szenteltvíz
a könny, old és köt, fogva tart a múlt,
rád zuhan elevenen,
mikor nincs már, aki megmentsen.
Mert ő van alul, te meg fenn.
Kárpótol a sors,
bűntudata benned érik.
Megkésett áldást oszt
kiporciózva a hallgatáshoz,
míg valakire emlékezni tudsz.
Valakire, aki így láncol
magához síron túl is,
hogy fellélegezz.
Hogy fellélegezzen
életre kelten érted.
Mikor elindultok
egymáshoz.
Legutóbbi módosítás: 2017.03.20. @ 17:34 :: Seres László