Grin Sándorné : (40)

Este van.

Az álmok sötétségbe hullnak,

és velük együtt minden,

amire emlékezem.

 

De ma még visszagondolok

az utólsó napra.

Sört ittunk.

Te elég sokat, én meg 

magamhoz képest.

Abban bíztam, az alkohol

enyhíti a fájdalmakat.

Pangó vér feszítette medencémet,

görcsben rángott egész belsőm,

mondjuk úgy – a lélek -,

és egész nap iszonyú üresség tépett a távolságtól,

bár mellettem ültél.

Gerincemen kétségbeesetten kergetőztek

a jéghideg verítékcseppek.

Meleg volt, mégis fáztam.

Néztem az ajkad vonalát, 

ahogy a nevét kimondtad,

s puszta akarattal próbáltam

fékezni méhem lüktetését.

Hiába. Éreztem, ahogy a kíntól

kilökődik az utolsó alvadt vérdarab.

Mennem kellett.

Búcsúzóul még megcsókoltál,

s ettől a csóktól újra

részeg reményekbe öltözötten,

remegve álltam előtted,

de a könyvet, amit akkor ígértél

már nem kaptam meg.

Eltelt negyven hét.

Ma még visszagondolok

az utolsó napra.

 

Este van.

Az álmok sötétségbe hulltak.

Mégis örüljünk!

Hiszen megszületett

a fiad.

Legutóbb szerkesztette - Grin Sándorné
Szerző Grin Sándorné 102 Írás
Ami engem illet, azokat a költőket szeretem, akik tudnak verset írni, azokat az orvosokat, akik tudnak gyógyítani, és azokat a festőket, akik tudnak festeni. Oscar Wilde ...sajnos egyik kategóriába sem tartozom , viszont rendkívül szerethető vagyok...már-már idegesítően .