Szívemben napfényes, kis tüzek lobognak,
nem érzem melegét tenélküled anyám.
Csak én sejtem súlyát e sajgó soroknak,
s hogy viseltem ezt el? A magány lett tanyám.
Talán az illatod az, ami hiányzik,
a hangod selyme, kint a téli fagy arat,
s olykor, mint rettegőt el-elkap a pánik,
arcod homályba vész, s örökre ottmarad.
Legutóbbi módosítás: 2016.12.24. @ 14:28 :: Nagygyörgy Erzsébet