Felső-Galileában alig 15 km-re Cfát városától az ókor emlékeire bukkantunk. Egy falut elhagyva kietlen, sziklákkal borított tájra értünk. Egy-egy olajfa próbálta enyhíteni a sivárságot. Kecskék és tehenek által taposott, poros, köves ösvényen haladtunk a patak mentén. Mondják, a forrás soha sem apad ki, de ennek nyomát mi most nem láttuk. Vigasztalan pusztaságra tűzött a perzselő nap. Hogy mégis van valamelyes víz — néha (!) —, mutatja az a pár csenevész bokor a meder fenekén. Csak a füge- meg olajfák képesek dacolni e mostoha természettel.
Feltűnik az út mellett néhány poros fügefa. S lám, termés is van rajta. Érőben levő gyümölcsök. Az útszéli kövek közt mégis inkább a száraz tövisek uralkodnak. Mintha kárpótolni akarnák a sok szürke-sárga színt, élénk színű virágok nyílnak a száraz kórókon, sőt egy gyönyörű kék is pompázik amott. Egy fajta szamártövis. „Lilabóbitás útszéli gyom, árokpart árva éke” — írta róla a költő. A közelében kapri növény (Capparis spinosa) virágzik. Fehér virágjának kékes-lilás porzói izzani látszanak a hajnali fényben.
Tovább bandukolva egy kanyar után kidőlt és csonka kőoszlopok kerülnek a szemünk elé. Egy római kori templom és település romjai ezek. Ásatás nyomai is látszanak, de nagyon elhanyagolt az egész, pedig valamikor jelentős helyiség volt Gush Halav. A falu mai neve el-Jish, a 2005-ös népszámlálás szerint a lakosok száma 2600, nagyrészük maronita keresztény, görög katolikus, és kisszámú muzulmán. Ásatások tanulsága szerint a zsinagóga Kr.u. a 3-6 századig működött, de többször is megrongálták a gyakori földrengések. Az 551-ben bekövetkezett után vált elhagyottá. Egy arámi nyelvű felírat a 4. század elejéről így szól: „Nahum fia Yoshei építette ezt. Áldassék a neve érette”. Felső Galilea egyik legjelentősebb települése volt a késő római időkben, s hadászatilag előnyös elhelyezkedése miatt is fontos szerepet töltött be, erős kőfal övezte. Josephus Flavius részletesen ismerteti a város ostromát, és hogy utána a falat lebontatták a meghódított város lakosaival. Virágzó korában híres volt olajfáiról, selyméről (!), de leginkább jó minőségű olívaolajáról. Neve annyit tesz, hogy „tejben bővelkedő”, mely arra utal, hogy híres volt tejtermékeiről, sajtjáról, melyet termékeny földjeinek köszönhetett. Más magyarázat szerint a város melletti tejfehér sziklafaltól kapta a nevét. Ennek a hegyoldalnak az a legendája, hogy még a legmelegebb nyáron is kristályvizet izzad.
Hát kérem, én leragadtam annál a kijelentésnél, hogy termékeny földek.
Rákérdeztem: — Itt?
Kísérőnk válasza éppen ilyen rövid volt: Igen — télen!
Megértettem, ezen a vidéken az évszakok változás egészen sajátságos, és a gazdaság ehhez igazodik. Télen, az esőzéseknek köszönhetően minden zöldül, minden virágzik, a sivatag szó szerint kivirágzik, nyáron pedig kiszárad.
Naptól, portól, múlt és jelen rejtelmeitől eltikkadva mohón kaptunk a romkert körül tenyésző friss, érett fügék után…
Legutóbbi módosítás: 2016.06.09. @ 16:41 :: dr Bige Szabolcs-
