Vandra Attila : Őseinkről mesél a turulmadár

Nyomtatás

Csodaszarvasunk nyomát megtaláljuk nemcsak a krónikáinkban, hanem regösénekeinkben is s a legendának számos változata mutatja, az Árpád-házi királyok idején igencsak mély nyoma volt kollektív tudatunkban. Kérdés, van-e igazi versenytársa a csodaszarvasnak? Ha van komoly trónkövetelő, hát az a turulmadár.

          Miközben a honfoglalás-kori leletek közt lépten-nyomon belebotlunk, a túrul (így hosszú ú-val!) rajta van Árpád pajzsán (lásd Képes Krónika) és a székely címeren is, neve a XVIII. századra eléggé feledésbe merült. Irodalmáraink érdeme, hogy a turul (ma már rövid u-val!) ismét kollektív tudatunk részévé vált. Ma már ápoljuk emlékét. Magyarországon legalább százkilencvenöt szobra van száznyolcvanhárom településen, még hatvankilenc az egykor Nagy Magyarországhoz tartozó területeken, és legalább tizenkettőt lebontottak, elpusztítottak, vagy elloptak.

          Keresztneveink elemzése azt mutatja, hogy a ragadozó madarak nevét előszeretettel választottuk keresztnévnek. Ákos (fehér sólyom) Balabán (karvaly), Bese (kánya), Csongor (sólyom), Gara (héja) Károly (karvaly?), Kartal (kánya, sas), Kerecsen, Zsombor (sólyom), Torontál (héja), Arnót, Arvid (német: – sas). Az utóbbi kettőt kivéve mindannyi török eredetű, ugyanakkor legtöbbje már nem divatos, sőt feledésbe merült név. Ám Turul keresztnevünk nincs! Miért?

          A turul kétszer is megjelenik eredetmondáinkban. Először Emese álmában, másodszor a magyarok fejedelme azt álmodta, sasok támadták meg állataikat. Ám jött egy turul és a magasból támadva megölte az egyiket, erre a többi elmenekült. A későbbiekben a turult követve érkeztek a Kárpát-medencébe, ahol eltűnt a szemük elől (akárcsak a csodaszarvas…)

          De mi is a turul? Első magyarországi utazásom kínos pillanata jut eszembe a kérdésről, amikor nagyobb társaságban valaki a jelen levő határon túli gyermekekhez intézte a kérdést: jó-jó, a magyarok szent madara, de tudjuk-e mi a turul? Én olyan kicsire húztam össze magam, amekkorára csak tudtam, nehogy valaki észrevegye, hogy nem tudom a választ, de valaki kimentett: „Valami hatalmas ragadozó madár”. Pedig szégyenre nem lett volna okom. Ma sem tudunk többet róla… Kapcsolatba hozták a kerecsensólyommal, az altáji sólyommal, a sassal, a szirti sassal, az északi sólyommal, vándor sólyommal, vörös kányával, héjával, a szimurggal, a griffmadárral…

          Árpád pajzsán és a székely címerben biztosan nincs se szimurg, se griff, viszont a kettős honfoglalás szerint magyaroknak tartott késői avaroknál (griffes-indás kultúra) már griffmadarakkal találkozunk. Anonimust idézve Emesének „isteni látomás jelent meg héja-forma madár képében,” (apparuit divina visio, in forma asturis) Kézai is említi Emese álmát „egy madár, héja formájában jőve, őt teherbe ejtette” (avis quasi in forma austuris veniens…). Nos, a héja-kapcsolat innen ered, csak van egy baj vele. Az asturis (az austuris feltehetően nyomdahiba) a Google fordító szerint nem héját, hanem sólymot jelent. A Glosbe-szótár nem ismeri az asturis szót, ugyanakkor a sólyom fordítása a Google fordító szerint falco, nem pedig asturis…, egy másik pedig vultur, amit furcsállok, mert úgy tudom, a vultur keselyűt jelent. A héja tehát csak fordítási hiba miatt került a képbe. A sast azért tartom valószerűtlennek, mert a legenda szerint a turul sasokat kerget el. Akkor pedig ő nem sas.

          A turul szó maga az egyes török nyelvekben az angol wikipédia szerint kányát vagy vándorsólymot jelent. Én nem találtam rá az azeri, üzbég, török, kazah és kirgiz szótárban. A magyar wikipédia szerint a csagatáj togrul vagy turgul jelent északi sólymot (vadászsólymot).  Az északi sólyommal az a baj, hogy csak az északi sarkkörön túl lakik… A legvalószínűbbnek a kerecsensólyom tűnik, amely magasabban repül a sasoknál, tehát „a fentről támadta meg a sast” jól összefügg ezzel. A kerecsensólyom legnyugatibb fészkelő helye a Kárpát-medence, tehát szó szerint őseink addig követték, amíg el nem tűnt előlük. Ám Kézai a következőt írja: „Ama pusztaság hegyeiben (Szittyaország) kristály található, és a griffek fészkelnek ott és ott költik ki fiókáikat a legisfalk madarak, melyeket magyarul kerecsennek hívnak.” Ha kerecsennek hívják, akkor meg nem turul. Miért használt volna rá Kézai kétféle nevet?

          Az azonosítást nehezíti, hogy a honfoglalás korában Ch. Linné rendszertana még nem létezett, így különböző családokba tartozó állatokat/madarakat illettek azonos névvel. A sün nem disznó, a sárgarépa nem répa, a teknőc nem béka, a halászsas igencsak távoli rokona a szirti sasnak. Törökül a sahin egyszerre jelent héját, ölyvet és sólymot (talán innen is a tévesztés). Az érem másik oldala, hogy honfoglaláskor magyarban a sólyomfélékre több alternatív szót is használtunk: kerecsen, zongor (ebből lett a Zsombor) és feltehetően turul is.

          A Wikipédia szerint ragadozó madaraink neveinek döntő többsége török eredetű: sólyom, ölyv, turul, torontál, bese, zongor, karvaly. A karvaly mellett talán a kerecsenben is felfedezhető az ótörök kir szó, amely azt jelenti, „gyors”. A sas és a bagoly ismeretlen eredetű, a kánya szláv, és valószínű a kerecsen is (mind a kettő hangutánzó: krecset, kanj). Nekem ezzel az állítással szemben vannak fenntartásaim.

          A Google fordító segítségével a következő ragadozó madarak azeri, török, üzbég, kirgiz és kazah megfelelőjét kerestem: sas, keselyű, héja, sólyom, ölyv, vércse, karvaly, kánya, turul, torontál, bese, zongor. Az utolsó négyet a Google fordító sajnos nem ismeri a magyarban, a turult kivéve elavult szavak. A török és azeri sahin egyszerre jelent ölyvet, sólymot és héját. A sólyom arabul is sahin, melyből szembeötlik a sah = uralkodó…  Ugyanezek kirgizben a шумкар (sumkar), a kazahban сұңқар (szunkar) névre hallgatnak, melyben már felfedezem a zongort, ám egy másik arab neve a (kerecsen)sólyomnak szakr, amely lehet szintén rokonítható a zongorral, perzsául pedig szongor, az egyiptomi arabban pedig szu’uur, de a mongolban is megtalálható sonkhor alakban. A szakr szóra vezethető vissza a latin sacrum, ami szentet jelent, s a kerecsen sólyom a Hierofalco családba tartozik (ἱερος hierosz görögül szentet jelent, ἱερας- hierasz pedig sólymot), angolul a neve saker falcon. Továbbra sar és sor (szár és szor) különböző török nyelvekben (üzbég, kirgiz, kazah) ölyvet jelent, ami kapcsolatba hozható a szintén közel-keleti, pontosabban akkád eredetű sar-ral, amely királyt jelent. A Kazár Birodalom fővárosa Sarkel volt, vagyis a király városa (netán a „szent” ölyveké?). A torontál tövét megtalálni vélem a kazah таранчы (taranji) = héja szóban, a besével rokoníthatót egyet sem, csak az arab beseq-et. Igaz, a bese benne van a besenyők nevében (beş ötöt jelent, ami nehezen hozható kapcsolatba a sólyommal).

          A keselyű rokonítható a kazah күшіген-nel (küsigen) bár a „-gen” a szó végén nehezen magyarázható, de a kese + ölyv-ből már levezethető, főleg, mert az ölyvnek van egy népies ülü vagy ülyü alakja is (az utóbbiból származik a román uliu – ejtsd ulju – is). Az ölyvvel rokonítható és ölyv jelentésű kifejezést a Google fordítóban megtalálható török nyelvekben nem találtam. Viszont a mongol nyelvekben igen! A mongol elije, a burját ilé, az ojrát elé „sasféle ragadozó madár”-t jelent. Az ulu viszont megvan a törökben is, csak nem sólyom vagy más ragadozó madár jelentéssel. Hatalmast jelent, (pl. Ulu Tengri = Hatalmas Isten) ulu doǧan pedig kerecsensólymot. Doǧan = sólyom, tehát a kerecsensólyom szó szerint „hatalmas (isteni?) sólyom”.

          A magyar wikipédia a turul szó eredetét a tur (mint türk) + ul összetételben keresi. Nekem viszont a tur-ról inkább a csuvas Tura (isten – ők így nevezik Tengrit) jut eszembe, és a sok hasonló nevű istenség: a skandináv Thor, az óegyiptomi Hathor, (talán a sólyom alakban is ábrázolt Horusz is), az etruszk Torum, a szerelem istene, az obi-ugor Numi Torum, és Numitor, Róma alapítóinak Romulusnak és Remusnak az isteni származású nagyapja. Ha nem töprengtem volna már el az altáji (mongol és török), valamint Róma eredetmondáinak megdöbbentően hasonló elemein (a farkas-anya által szoptatott és felnevelt ikerfiúk), talán csak érdekes véletlen egybeesésnek tartanám. A kételyt tovább erősíti, hogy az óegyiptomi, sémi (akkád), altáji (török, mongol), egyes indoeurópai (perzsa, kurd) és egy finnugor (magyar) nyelvben is ugyanazzal a szóval (zongor) illettük a sólymot (igaz, a latin és germán nyelvekben már nem)… Ez egy kulturális folytonosságra utal, amely túlmutat a sárkányos és boszorkányos mesék sztyeppei elterjedésén. Az Altáj vidékéről még a Sumér Birodalom idején Közel-Keletre átgyűrűzött griffmadarak csak erősítik a feltevést. Az utóbbiak, akárcsak a solymászás, az Altáj környékéről eredt, ami arra utal, hogy a sumérok vehették át az altáji népek őseitől, és nem fordítva, amit sztereotípiáink súgnának nekünk.

          Intenzív csuvas kapcsolataink (igen nagyszámú csuvas-török eredetű jövevényszavunk, hasonló zenénk és népmesei motívumaink alátámasztják ezt) lehetővé teszik a feltételezést: tur istent jelent, az -ul az ölyv ősibb alakjából származik, tehát tur-ul az isteni ölyvet jelent! (Láttuk, hogy több török nyelvben is az ölyvet, héját és sólymot ugyanazzal a szóval illetik). Neve miért ment feledésbe? Mert – mint más szent állatoknál is láttuk – nevét tabu volt kiejteni. A kereszténység felvétele után pedig már más okok is hozzájárultak a tabu megerősödéséhez. Ezért nincs Turul keresztnevünk sem. De az árpád-házi királyaink lehettek a Turul nemzetség leszármazottai.

          A Pallas lexikona szerint legközelebbi nyelvrokonaink a manysik nyelvében turrej fekete sast jelent. Munkácsi Bernát és Kálmán Béla Wogulisches Wörterbuch című szótára szerint létezik egy hasonlóan hangzó szó a manysiban: ennek alakja turuj vagy turi, jelentése pedig „rétisas”. Mivel a török népek maguk sem értettek egyet, hogy a turul az sas, vagy sólyom, szerintem a sas/sólyom megkülönböztetésnek nincs jelentősége. Fejes László szerint a turujnak semmi köze a turulhoz, mert a j-l átalakulás nem magyarázható nyelvdinamikai törvényekkel. Szerintem palatizálással igen. Nekem pont az ölyv példája jut eszembe, amelynek, mint említettem, létezik ülü és ölyü népes alakja (a román pedig az uliu – ejtsd ulju aakot vette át tőlünk). A manysiban viszont uj állatot jelent, de madár értelemben is használták. Ha ehhez hozzávesszük a tórum (torem) isten, égi jelentést, ismét a turulhoz, mint isteni madárhoz jutunk.

          Nem mi vagyunk az egyetlenek, akiknek Turul a szent madarunk. Az altáji népek szent madara Öksökö egy ikermadárpár, melynek egyik tagja Togrul, Toghril vagy Toǧrul. (Az utolsóban a „ǧ” gyakorlatilag hangtalan, tehát valamiképp így ejtik: To’rul.) Igaz Öksököt kétfejű sasként ábrázolják, és nem kétfejű sólyomként. Az eurázsiai sámánok hite szerint az első sámánasszony egy sastól szülte világra az első sámán férfit. E monda meglepő hasonlóságot mutat Emese álmával. A sámánhit maradékát őrző eurázsiai népek a mai napig állítanak madaras oszlopokat, melyek a világfát (égig érő fát) szimbolizálják. Koreában ezek az oszlopok védik a falvakat. Az altaji törököknél ezeket a sasos oszlopokat turunak nevezik. Az Altáj-hegységben manapság is rendeznek „sólymász”-versenyeket, de szirti sasokkal… (Magyarországon is megengedett a solymászás szirti sassal). Akkor a mi turulunk miért ne lenne sas? Több dolog is ellentmond ennek: legendabeli turulunk magasból alászállva támadta meg a sasokat, (sólyomra jellemző módon – magasabban repül, mint a sasok). A turul (pontosabban toğrul) a csagatájban vadászsólymot jelent. Ezzel meg az a baj, hogy csak Észak-Eurázsiában él, a sztyeppén nem. A turul szó élő török nyelvből nem mutatható ki S. A. Sztarosztin a *tarakaj szóalakot rekonstruálta proto-török „sólyom” jelentésűként, ugyanakkor a turul egyes ősi ábrázolásain fattyúszárny figyelhető meg, ami csak a sólymok jellemzője. Szóval biztosan nem lehet eldönteni, sas-e vagy sólyom, bár az utóbbi tűnik valószerűbbnek.

          Árpádházi királyaink a Turul nemzetségből származnak. Az árpádházi jelzőt csak később aggatták rájuk. Talán, ez is keresztény nyomásra történt, hogy ne emlékeztessen az ősi hitre. A Képes Krónika mégis megőrizte Árpád pajzsán a turulmadarat. Ám első királydinasztiánk nem az egyetlen Turul a világtörténelemben.

          Tughril (törökül: Tuğrul) teljes Rukn al-Dunya wa al-Din Abu Talib Muhammad Toghrul-Beg ibn Mikail) 990-ben született, és 1037-ben egyesítette a sztyeppei török népeket egy törzsszövetségben, megalapítva a Szeldzsuk birodalmat. 1063-ban halt meg.

          A másik, Toghril (másnéven Tooril) kán, aki 1160-tól 1203-ig a Keraiták uralkodója volt. Dzsingisz kán „khan etseg”-nek, (apa-khán) nevezte, és Toghril unokahúgát, Sorghaghtani Bekhit elvette feleségül.

          Mindkettő a honfoglalás után legalább egy évszázaddal uralkodott, (bár a szeldzsuk Tughril valamivel Anonymus előtt). Kizárható, hogy krónikásunk tőlük „merített”. Akkor pedig honnan származik a mi turulunk? Ehhez előbb jó lenne tudni, szent madarunk sas-e vagy sólyom? A török népeknek, ha nem is mindegyiknek sas a szent állata (lásd a kétfejű sasként ábrázolt Öksököt és Tugrult, a turu-s oszlopokat). A sólyom viszont szent állat Közel-Keleten és Eurázsia északi részén.

         Horusz óegyiptomi istent sólyomfejjel ábrázolták, Hathort pedig időnként sólyom alakban. A Gilgames-eposz is tartalmaz sólyomábrázolásokat, bár egyesek vitatják, hogy solymászatról van-e szó, vagy csak ember-ábrázolás sólymok jelenlétében. Ám az arabok ma is szent állatként tartják nyilván a sólymokat, Abu Dhabiban van a világ legnagyobb sólyomkórháza, amely a város második legnagyobb turisztikai látványossága.

          A sólyom a lappok öt totemállatának egyike, és más finnugor népek is szent állatként tartották nyilván, amely közvetített a való világ és az élet fájának tetején lakó istenek közt. A manysi csodaszarvas-legendában az egyik „üldöző” a sólyom. Ám a sólyom szent állata a tatároknak és a kirgizeknek, a mongoloké egyenesen a kerecsensólyom.

          Ha rápillantunk Eurázsia térképére, két sólyomkultúra (Óegyiptom, arabok illetve finn-ugorok, mongolok, tatárok, csuvasok, és az egykor még a Jenyiszej környékén élő kirgizek) közé ékelődött (kétfejű) sas-kultúrát látunk (sumér, Akkád, Perzsia, török népek).

          Ami a solymászatot illeti, bár sólyomábrázolások az óegyiptomi kultúrában és a Gilgames-eposzban is megjelennek, ezek nem solymászatot ábrázolnak. Az i.e. 722-704 között uralkodott asszír II. Sargon idejéből származó dombormű sem solymászatot, hanem ragadozó madarak vadászatát ábrázolja. Az első bizonyítottan solymászatról szóló írott feljegyzés Kínából származik, és i.e. 680-ban írja le e vadászati formát. Ám feltételezik, hogy a solymászat Közép-Ázsiában, az Altáj környékén kezdődött. Európába a hunok (más források szerint a szarmaták) hozták be, Közel-Keleten is onnan vették át.

          Feltehetően egy kettős folyamat játszódott le. Az egyik, az iszlám térhódítása, amely Perzsiából hódította meg a török népek által lakott területeket, magával hozva a kétfejű sast és a sólyom sahin elnevezését. A szeldzsuk birodalomnak feltehetően nagy szerepe lehetett e kétfejű sas kultuszának elterjesztésében. Ezzel szemben a solymászat az Altáj környékéről dél felé hódított, és magával vitte a zongort egészen Egyiptomig (az óegyiptomi nyelvben bík a neve).

          Így már értelmet nyer a turul kettőssége: turu sasos oszlopot jelent, és szeldzsuk Tughril bég jelvénye a kétfejű sas, ugyanakkor csagatáj tuǧrul sólymot, tur-ul szent madarat és a keraita Toghril (Tooril) kán neve is sólymot jelenthetett, hiszen a kerecsensólyom Mongólia szent madara ma is. Feltehetően a török népeknek is eredetileg sólyom lehetett a szent madara, amíg feltehetően perzsa befolyásra kétfejű sasra nem váltották. A gök-türkök első uralkodói (az Ashina klán) sem törökök, hanem irániak, habár alattvalóik török népek voltak…

          A Kalevala Szente Imre fordításában újabb kételyeket ébreszt. Idézek a tizenkilencedik énekből, amely Ilmarinen házasságáról szól:

          „Arája tudott tanácsot, mátkája mëgint segítëtt: „Idehallgass, Ilmarinen! Föl së vëdd, fütyülj a gondra! Tüzes táltos-sast kovácsolj, lángokban lakó madarat! Az csapjon a nagy csukára, tömérdëk halat kihozva Tuonela sötét tavábul, Manala mocsaraibul.” (- 184)

          Most hát Ilmarinen mestër tüzes táltos-sast kovácsolt, lángokban lakó madarat. Annak vasbul volt a marka, karmai kemény acélbul, hajószélnyi volt a szárnya. Maga szárnytövére szálla, hágott hátára sasának, vastag vállcsontja hëgyébe.(-194)

          Táltosmadarát tanítva, szólt hatalmas szárnyasához: „Táltosom-turulmadaram, arra szállj, amerre mondom: Tuonela sötét tavára, Manala mocsaraira! Csapj lë ott a nagy csukára, tömérdëk-hatalmas halra!” (- 202)”

          Felmerül a kétely, nem fordítási hibáról, vagy inkább a fordító költői szabadságáról van-e szó? Ha a turul szó török eredetű, akkor hogyan került a finn nyelvbe, hiszen ők nem érintkeztek a törökökkel? Ha a táltos szót akarom finnre fordítani, a google-ből azt kapom, shamaani vagy samaani. Ám ez a szó se táltos lóra (mely szintén előfordul a Kalevalában), se táltos sasra (samaani kotka) nem értelmezhető. E „kovácsolt” táltos (sas) esetén a táltos szót is más értelemben használják, mint amelyet a népmeséinkből megszoktunk. Ugyanakkor e „táltos sast” kovácsolják, és lángokban lakik. Mérete a szimurgot idézi, melytől elsötétült az ég, a rajta lovagló Ilmarinen pedig a griffen/sason/szimurgon az alsó világból madáron utazva kijutó Fehérlófia meséink hőseit juttatja eszünkbe. E „kovácsolt” turul nem egy létező madár, csak egy szimbólum, akkor pedig se sas, se sólyom…

          A mi turulunk is feltehetően ott gyökerezik, ahol a többi népmesei alakunk: az Urál és Altáj között. Lehet, a hunoknak köszönhetjük, de ezen állítás igazolásához több bizonyíték kellene. Magyar weboldalakon találtam olyan utalást, hogy a hunoknak (Attila királynak) is szent madara volt a sólyom/turul, de egyetlen más nyelvű forrásban sem találtam rá megerősítést. Mivel nemcsak a hunok, hanem a szarmaták is terjeszthették a solymászatot, nincs megkérdőjelezhetetlen bizonyíték erre, bár az állítás lehet igaz.

          A sumér kultúrából származó gyökereinket a sólyom-turul nem erősíti meg. A suméroknak inkább a sas volt szent madaruk, Etana sumér királyt is egy sas vitte fel a mennybe, bár a sas és a kígyó közti ellenségeskedés Fehérlófiát juttatja eszünkbe.

          És ismét felmerül ugyanaz a kérdés, ami már a griffmadárnál is. Miért hiányzik a turul népdalainkból, népmeséinkből, díszítő művészetünkből? Helyette annál gyakoribb a galamb. A szent madár tabu jellege, talán, a keresztény „boszorkányüldözés” már kevésbé elégséges magyarázat. Hiszen a szarvast is szent állatnak tartották, a lovat (táltos paripát) is… Ők nem merültek feledésbe. Ám a tugrult is hiába keressük sok mai török nyelvben.