Sonkoly Éva : Tanácstalanul

Nyomtatás

— Hallottam, az bánt, hogy úgy érzed, nem vagy elég okos — így a Hang.

Hang? Suttogás, de honnan jön? Szétnézek. Senki. Talán csak önmagammal beszélgetek?

Meglehet, de hogyan? Párbeszéd magammal? Bolondság.

— Szerinted ki az okos? — érdeklődik a Hang.

— Hááát, nem én.

— Ki?

— Olyan ember, aki — gondolkodom — sok mindenben jártas.

— Ez az, jártas. Tudod, mit mondtál? Jártasság, megszerzett szaktudás valamiben, személyes tapasztalattal, kellő mértékű gyakorlással. Ha jól tudom, ilyen neked is van. Akkor mi a baj?

— Talán a tudás — próbálkozom — az én tudásom kevés…

— Ez lenne a kulcsszó? Figyelj csak: a tudás kontextustól függően egy sok értelemben használt szó, így nehéz lesz — töpreng. — Nézzük a hétköznapi tudást! Itt is kétfélét említhetek neked a teoretikus tudást (filozófia), a másik a képesség. Ezzel mi a helyzet?

— Nálam?

— Hiszen te vagy tanácstalan, bizonytalan. Nézd, itt találod az érzékelést, észlelést, emlékezést, gondolkodást, nyelvet. Melyik okoz problémát?

— Talán a gondolkodás, más, mint az átlag embereké.

— Ó, egek, hát miért akarsz te beleolvadni az átlagba?

— Nem, nem így értettem.

— Akkor? Bizonyos értelmezés szerint a gondolkodás az „agy nyelve”. Talán néha nem tudod, hogyan juss el — problémádra értem — a kiindulási helyzetből a célhelyzetbe? Akarod a pszichológia ösvényeit járni a célig, vagy mi a baj?

   — Pont ezt nem akarom. Az ész, a tiszta értelem… talán ez érdekelne.

   — Értelem? Hmm! Beszéljünk az intelligenciáról?

   — Miért pont erről?

   — Mert összefügg azzal, ami igazán foglalkoztat. Cogito ergo sum — nemde? Kant szerint a legfontosabb megismerni, feltárni a saját megismerő-rendszerünket. Erre törekszel, vagy másfelé?

   — Nem, nem igazán, vagyis…

   — Nem? Akkor nézzük a tiszta ész paralogizmusa azt bizonyítja, hogy a lélek nem ismerhető meg valóságos szubsztanciaként.

   — A lélek? Mondd, ki törődik manapság vele… a lélekkel? Van a pénz, a logika, az ész érvek, a másik oldalon pedig…

   — Ott mit látsz?

   — Ez az, a másik oldal, amit ott keresek az nincs, üres, nem érdekel senkit.

   — Gondolod? Amit nem találsz, nem látsz, az még lehet ám azért!

   — Látod, újra itt vagyunk. Mondtam már, úgy érzem, nem vagyok elég okos, talán igaz is.

   — Hallottad már, hogy ha elszabadulnak az érzelmek, annak vannak nem kívánatos következményei? Azért az emberek elsősorban az értelem uralmát igyekeznek fenntartani. Ezért olyan racionálisak manapság az emberek, egyes emberek.

   — Nem tudom, gondolkodom.

   — Ne feledd, az értelem tiszta formában mindenkiben megvan. Ez az egyetlen valódi erő.

   — Ez az, amit nem szeretek hallani.

   — Akkor ne beszéljünk róla. A szavak gyakran okoznak félreértéseket. Ha gondolkodsz, és nem foglalkozol azzal, ami épp az eszedbe jut róla, hanem azt érted, ami pontosan beleillik a szövegbe, jobban fogod érezni magad, hidd el!

Ülök a monitor előtt és töprengek, ha mindig ezt tenném, érteném, ami pontosan… hogy ebből már mennyi félreértés adódott?

Talán az a szó, a „pontosan” nem volt mindig a helyén?

Meg kellene elégedni azzal, amit tudok, nem nézni a dolgok mögé, hova is vezet az a nagy kíváncsiság?

Eszembe jut az „Édenkerti alma”, amiről azóta azt olvastam, hogy sokféle értelmezése létezik, ki tudja a valódit?

Ész, érzelem? Vajon van-e okos érzelem? Talán…

És az én helyem? Itt van, pontosan, nem fontos más mit gondol, azt hiszem már egyáltalán nem fontos…

„Van, hogy a tudás ösvényén való haladás önmagában és önmagától is kellemes, különösen, ha egy izgalmas labirintusokkal teli út végén önmagunkra találunk.”

Richard David Precht