Pogány Gábor : A mi kis falunk

„Jött Jézus az úton. Minden bizonnyal az M7-es felől. Mert honnan máshonnan?! Ballagott az úton, átért a kanyarnál, ott meglátta szent Pétert az ártézi kútnál, és ahogy Péter ott üldögélt és falatozott, megkérdezte tőle Jézus: kajá’sz, ó szent Péter?!” (helyi legendárium Kajászószentpéter, ma már csak Kajászó nevének eredetéről)

 

A mi kis falunk azért nem olyan kicsi. Van két egész, meg néhány egészen rövid utcája. Meg egy, amelyik a két egészet összeköti, mert a focipálya melletti földút nem számít utcának, bár még neve is van, és az is összeköti a két főbb utcát.

A rövid utcáknak is van nevük, az egyiket például Kórház utcának hívják. Bár kórháznak ott se híre, se hamva, és ráadásul felvisz a temetőbe, mint ahogyan a párhuzamos Temető utca is. Viszont így a Kórház utca mint névadás vagy optimista, vagy morbid. Vagy mindkettő.

Akad egy olyan utcánk is, amelyikből több van, mert szerteágazik, mint egy bokor ágai. Felszalad a hegyre az egyik ága, a másik csak arrébb teszi ugyanezt, a harmadig ág a partoldalban kanyarog tovább, hogy azután ott is szétágazzon.

A két fő, és az összekötő utca lehetne akár az alföldön is, míg a többi utca, mintha hegyekben túrázna az ember. Meredek és szűk és köves és magamfajta alföldinek tisztára hegyvidék. Merthogy a mi kis falunk völgyben fekszik, pontosabban szólva egy mederben, ahol valaha egy egészen nagy folyó hömpölygött, és néhányan még emlékeznek arra, hogy talán egyszer, egy nagy árvíznél a Dunát is ebbe a mélyedésbe terelték. Más mendemondák szerint, magát a hunok királyát is itt temették el, most azonban csak egy patakocska csörgedezik a völgy, avagy a meder közepén, hogy a falu alatt néhány téglalap alakú halas- és horgásztavat tápláljon, utána pedig tovább csörgedezzék délnek, időnként sebesebben, mint egy folyóvá növekedni akaró vízfolyás, míg máskor csak úgy megadóan, mint aki elfogadja sorsát, jelentéktelenségét a néhai fősodor helyén.

Szóval a völgy alapvetően észak-déli fekvésű, de inkább észak-nyugat felől húzódik dél-keletnek. Majdnem a falu határában, a halastavak mellett fut az autópálya, attól kicsit délebbre pedig a vasútvonal van s persze vasútállomás is, amely a szomszéd — az állomáshoz közelebbi — faluhoz tartozik. A falu, az autópálya és az állomás közti rész sem a senki földje, mert a hegyoldalban — vagy a meder parton — pincesorok, présházak bújnak meg, sokat ezek közül laknak is, többet borért keresnek fel, mert ahol pincék és présházak vannak, ott szőlő is terem, ámbár ez nem annyira egyértelmű.

Az autópályáig látványnak ott vannak a halastavak, mert azokon mindig van mit nézni. Egyrészről kíváncsi az ott járó, hogy éppen hányan horgásznak ebben a jó vagy rossz időben, fagyban vagy égető napsütésben, még ha nem is tud róluk semmit, de kik azok a nem ép eszűek, akik ebben a hőségben vagy fagyban, esőben vagy szélben ott ülnek a parton, és etetőkkel, előzékkel, csalikkal, pici és hegyes horgokkal, meg nehezékekkel kínlódnak.

Ha mégsem látni olyan sok horgászt, akkor meg a madarakat lehet nézni, mindenfélét látni abból is. Szerintem ők is a halakra pályáznak. Majd valahogyan behajtják rajtuk a haldíjat. Mondjuk a tavakat üzemeltető cégre lehetne madárellátó díjat kivetni, amit persze azután a horgászok, és a tavak mellett elbicikliző bámészok fizetnének be. Mondjuk matricákkal…

Legutóbbi módosítás: 2015.01.17. @ 20:50 :: Pogány Gábor
Szerző Pogány Gábor 79 Írás
Üdvözlöm a Héttorony közösségét, és köszönetem a meghívásért! Magam firkász volnék eredetileg, de miután korábban írtam egyebet, mint újságot, így laptól távoztom után is folytatom a billentyűzet püfölését. Kérem, fogadjátok kritikával szösszeneteimet, bár megjegyzem: a bírálatokat kritikával tűröm.