Hívtam Szűz Máriát…Vártam hét életet.
Medencém kínokban kicsorbult, szétesett.
Mind a hét itt hagyott s nyomorú voltomban
szívem kicsontosult, mint a fény a Holdban.
Életem görcseit faragja két kezem
s lettem hűlt szoborrá – kő-dermedt intelem,
állam is csúf, hegyes, szemeim varangyok,
könnyeim’ szárítják húsvéti harangok.
Kályhával küszködök négy zilált fal között,
sorsom zord farkasa cellába üldözött.
Ma jól befűtöttem, süt a mosókonyha,
valami járványtól elönt a takony, ha
közeli sarkokon kuncsaftokra várok.
Kamillás főzettel sűrűn inhalálok.
Kosztra pár pfennig jut, s több a tüzelőre…
Darócba csavart e kis padlás jövője!
Fél éve szerettem – döntöttem! – egy férfit,
pohos, vén sörhasán sírdogáltam én itt,
hisz ma aszott cseccsel mi juthat egy nőnek?
Fagyos rönkfa lettem, kit ágyban döfködnek.
Vetkezek s vétkezem, hajam tépett szalma,
csigolyámon térdel Kaszás korcs hatalma,
bordámon kopogtat, sóhaja ravatal:
hat bőrt már lenyúzott – ráadást is akar.
Fájdalmat sem érzek már a jobb karomban,
lelkem’ súrolgatom horpadt cinklavórban.
Azt mondják: féreg rág. Bordán és csontvelőn
cilinder-varázslat fojtja csepp lét-erőm…
Mit tegyek? Süket lett Mária s az Isten,
pedig hétszer hívtam – hétszer, hogy segítsen.
Magamtól azt kérdem: „Mitől reszket térdem?
Miért, hogy kínok közt annyiszor vetéltem?”
Ha hinnék Istenben, ki örökkön éltet,
szívemben szorítnék zugot a Reménynek.
Vágynék más Életre, hozza újabb s új Lét!
… S mint egy koszlott macska kéményéhez bújnék.
Legutóbbi módosítás: 2015.01.02. @ 21:52 :: Pásztor Attila - Atyla