Schifter Attila : Macskavalentin

 

 

 

 

Gyilkos,  hideg  tél  volt   nagyon  vártuk  a  tavaszt 

és  tudtuk,  hogy  nem  lehet  több,  már  csak  pár  hónap, 

( a  macskák  is  egész  bizonyossá  tették  azt, 

hiszen,  szinte  vég  nélkül  ’s  oly’  vadul  párzottak ). 

 

Egyik  viharos,  szélfútta – hólepte  este 

( emlékszem;  éppen  február  tizenhárom  volt ) 

a  konyhába  könyörögte  magát  a  beste 

és  vádoló  szemekkel  a  lócára  vackolt. 

 

Hajnalban  egyszerre  csak  nyávogás  ébresztett 

( kívülről – belülről  is  ostrom  alatt  álltam ) 

idegeim  húrjain  hangkarmot  éleztek, 

hát,  felkeltem  és  az  ajtóhoz  botorkáltam 

 

szabad  utat  engedve  a  ”szerelmeseknek” 

( nehogy  a  macskák  faja  végleg  kipusztuljon, 

hogyha  már  éjnek  idején  így  lelkesednek ) 

persze,  azért   lenne  valamit  aludnom. 

 

Én  a  visszaalvással  hadilábon  állok 

  sírig  tartónak  tűnt  a  bosszús  forgolódás   

úgy  látszott;  hiú  álommá  váltak  az  álmok 

( ’s  épp’  e  napon   a  helyzetem  korántsem  rózsás ). 

 

Az  engedékenységemet  magamban  szidtam, 

( ’s  míg  a  papíron  töltőtollam  hegye  serceg ) 

rájöttem;  nem  is  macskák  keltettek  hajnalban, 

  hanem  a  megszokás    és  a  korai  versek. 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2014.02.13. @ 19:26 :: Schifter Attila

Szerző Schifter Attila 145 Írás
A verseket mindig is különösen szerettem ( persze, nem mindegyiket ) de ha egy műalkotás - legyen az festmény, szobor, egy írás vagy bármi más - felkelti a figyelmemet, akkor azt mindig nagyra értékelem. Egyszerűen azért, mert érzést, gondolatot indukál bennem: 's ezáltal életet lehel belém.