…éjfél Beethovennel
Fagyosan virraszt az éj,
fohászom áhít az ég felé;
Beethovennel - szárnyszegetten is -
kisimulnak gyűrt gondolataim.
Az andanték csendjében
- valóság és álom között -
üstökön ragadom az eget:
kibontom a havat lepléből,
s elnézem, hogy omlik alá
végtelen, sűrű fátyla
e tünékeny, fehér némaság.
Időutazásom menedék,
csak Beethoven van, a hó és én…
A hárfák húrján ringatózom,
szép és jó összependül most.
Lelkem a csodába fogódzik,
de az éjfél recsegve veri szét
hangtalan-éber álmaim.
Áll a csend, mint a
megakadt gondolat.
Míg ólálkodik a nesz,
- úgy vélem, tenger zeng -,
az elmerült hallgatás
sóhajhullámain fölpiheg
egy elveszett, letakart hang…
Létünk ingó szimfóniája
fájdalmas kódába fullad.
Legutóbbi módosítás: 2014.02.22. @ 09:30 :: D. Bencze Erzsébet
