Öltözz fel jól. A holnapok is
esőt sírnak – súgod…
Közelebb lépsz hozzá.
Ráfested a tavasz tizenhat,
néma pillanatát. Hiába.
Szobádban árad a fagyvilág.
Rajzolsz. Kiradírozod.
Összegyűröd. Újra kezded.
ujjaid fáznak…
Hátrébb lépsz.
talán a fény…
( de a szemek nem nyílnak )
Megmaradt ősz-ráncokat
simogat arcára a nap. Házakat
festesz köré. Anyát, apát,
fészket, lombos fákat. Ringatót.
Gyerekzsivajt, mesét, tengert,
megvetett ágyat, puha párnát,
mezítelen szerelmet…
De valami kimarad. Elmarad.
Elbújik. Az a pontnyi fény.
Az az egyetlen díszletnyi tavasz…
( mint a filmeken )
mikor homloka fölé hajlik a nap
Fák, lombok, kitárt szárnyú
madarak kelnek életre. Dallamokat
is festenél, de csak vihartépte
felhőket, átlátszó, üveges szemű
jégmezőket sikerül, ahogy sikoltva
végigrepednek az életen.
S mintha az idő játszana veled.
Elfordulsz. Háttal a jelennek.
Hideg árnyak ölelkeznek mögötted,
idegen világok, idegen szerelmek…
A fák karjairól felgombolyodik
a hajnali ködpára, az elvérzett
égaljáról holdat radíroz az Isten.
A díszleten fakulnak a napszínek,
megkomponált zajjal jön a tél…
Reped a mostoha csend a falak közt.
( mint a filmeken )
arcán hideg esőcseppek dobolnak
Hátrébb lépsz,
talán a fény…
( de a szemek nem nyílnak )
Legutóbbi módosítás: 2013.12.08. @ 13:04 :: Szilágyi Hajni - Lumen
