Nekem már egyetlen vers sem tetszik, annyira hiányzol.
Más férfi mellkasán rosszul vagyok a magánytól.
Összekarcolta karomat a gaz, stigmáival magamat bántom.
Ragrímek, csalán és szulák közé vetettem minden álmom.
Tudom, ha így is építeném az otthont, előbb-utóbb lenne.
Értelembe csomagolni irántad érzett, felnőtt szerelmem,
ez sorsom legfontosabb, el nem siethető, merész terve.
Kinevet ki újabb próbálkozásomat elolvassa, hisz bár
nekem Te vagy, tudok-e hinni benne, hogy neked leszek?
Kívülről várom-e azt, mit létezésed szívembe ültetett?
Legutóbbi módosítás: 2013.05.25. @ 07:44 :: Marthi Anna
